Ferge Zsuzsa szociológus és Bass László kutató (a képen) szerint a szegénység mértéke meredeken emelkedett az elmúlt négy év során, egész családok kényszerülnek havi 23ezer forintnál is kevesebből megélni.

Annyit tudunk biztosan, hogy sokan esznek kevesebbet, sok gyerek és még több felnőtt fekszik le éhesen. – Ferge Zsuzsa, szociológus

Az emberek szörnyűnek érzik a létet, de a bizonytalantól még inkább tartanak. Azt remélik, ha lojálisak, akkor lehet, hogy jobb lesz a helyzetük, vagy legalábbis nem romlik tovább. A félelem teszi lojálissá őket. – Bass László, kutató

A baloldali Népszabadság készített interjút Ferge Zsuzsa szociológussal és Bass László kutatóval.

Ónody-Molnár Dóra (OMD):  – Szinte közhelyes rákérdezni, de van bármilyen arra utaló jel a jövedelmi viszonyok alakulásában, a foglalkoztatásban, a szegénység terén, hogy Magyarország jobban teljesítene?

Ferge Zsuzsa (F.Zs.): Az ellenkezőjére sok van. Amire kérdez: egy területen, a foglalkoztatásban vannak felületi javulásra utaló adatok. Szinte minden más adat – jövedelem, nélkülözés, gyereknyomor, bizalom – rosszabb, mint 2007-ben és mint 2010-ben volt, az ország pedig tovább csúszott lefelé az európai rangsorban.

O.M.D.: 2010-ben Orbán Viktor nehéz helyzetet örökölt a válság után. Hogyan kezelte ezt a miniszterelnök? Összehasonlítva a többi uniós országgal, miként próbálta a válság hatásait enyhíteni?

F. Zs.: Követte és keményítette az addig is folytatott költségvetési megszorító politikát. Orbán Viktor azonban másoktól eltérően ott szorított, ahol az a legsúlyosabb károkat okozta, és ott volt bőkezű, ahol arra semmi szükség nem volt. Ezért is folytatódott az ország szétszakadása. Másutt megpróbálták igazságosabbá tenni az adózást, kihasználva a progresszív adó előnyeit. Mi a legrosszabb pillanatban követtük az egykulcsos adóval Európa keleti térfelét. 2011-től úgy 500 milliárdot adományozott a kormány a felső 10-20 százaléknak, és ennyivel terhelte meg az ország szegényebb felét, különösen a legvédtelenebbeket. Még Kelet-Európában is mi vagyunk szinte az egyetlenek, ahol a válság mélypontján csökkentették a munkanélküli-segélyt (9-ről 3 hónapra), ahol a közmunkásbérrel a minimumbér alá mentek, ahol a családi segélyt teljesen megszüntették, és az egyéni segélyeket a létminimum fele alá csökkentették, és ahol a legkisebb keresetűek, a közmunkások is, a legelső fillértől keresetük 35 százalékát adóban és járulékban az államnak adományozzák.

O.M.D.: Mi ennek a következménye a jövedelmekben?

F. Zs.: 2010 és 2013 között a reálbér valamit nőtt, azonban az egy főre jutó reáljövedelem, az általános vásárlóerő 3,5 százalékkal csökkent. A csökkenés a legszegényebb kétmilliónál a legnagyobb, 10 százalék körüli. Az alsó egymilliónak 2010-ben 25 ezer forint jövedelme volt, most vásárlóértéken számolva 22 ezer. Ha valamivel kevesebbet is, minden középosztályi csoport vesztett. Csak a leggazdagabb egymilliónak sikerült a korábbinál többet kivennie az összjövedelemből. A csúszás általános, a javulás ritka.

O.M.D.: Mekkora a szociális kiadások csökkenése 2010 óta?

F. Zs.: A válság utáni három évben az iparilag fejlett országokban szinte mindenhol jelentősen nőttek a kiadások, 2010 óta is több a növelés és szinten tartás, mint a minimális csökkentés. Két állam van, ahol 2010 óta szignifikáns, két százalék körüli a csökkenés: az egyik Észtország, a másik Magyarország.

O.M.D.: A foglalkoztatási mutatók?

Bass László (B.L.): A szegények jövedelemforrásaiban azt már a korábbi ciklusban érzékelni lehetett, hogy a közfoglalkoztatási programok elindultak. Az Út a munkához program azt a jelszót tűzte zászlajára, hogy ne segélyből tartsuk fenn a szegények minimális életszínvonalát, hanem munkajövedelemből. Most pedig az ideológia szintjére emelkedett: a „munka társadalmát építjük”. Valós adatokat azonban nagyon nehéz szerezni, mintha titkolnák. Nem is csoda. Tény, hogy harmincmilliárddal indult a közmunka költségvetése, most 180 milliárdnál tartunk. Az elmúlt egy-két évben a közmunkában érintettek száma is nőtt. Háromszázezer emberről beszél a kormány, de ez játék a számokkal. Havi átlagban 80-100 ezer embert foglalkoztatnak.

F. Zs.: Igen, mert e háromszázezres, 2014-ben már négyszázezres szám azt jelenti, hogy ennyi ember kap az év során hosszabb-rövidebb közmunkát. Egy-egy nap átlagosan korábban 80, most már 100-120 ezer ember dolgozik. De a 2020-ig beígért egymillió adófizető munkahellyel mindenképpen baj van. A közmunka nőtt, ám a versenyszférában csökkent a munkavállalók száma. 2007-ben 3,926 ezer, 2013-ban 3,938 ezer foglalkoztatottat tartott nyilván a KSH. A növekedés éppen semennyi. A foglalkoztatási arány csak azért nőtt 1,5 százalékkal, mert a népesség fogyott.

B. L.: Még azt is hozzá kell tenni, hogy most már a közmunka sem a legreménytelenebb helyzetűeknek segít. Az érzékelhető az adatainkból, hogy a közmunkások közel egyharmada nem ebből a tömegből jön. Az ok az, hogy az állásvesztés a középosztályt is sújtja, de három hónap alatt nem tudnak munkát találni. Akkor pedig muszáj munkanélküliként regisztrálniuk, és elfogadni az első közmunkát. Az is leszögezhető, a közmunka nem javított a mélyszegénységben élők helyzetén.

O.M.D.: Arra sem alkalmas, hogy a közmunkából szerezhető ötvenezer forintos bér átmenetileg mérsékelje azt a felfoghatatlan szegénységet, ami a 22 800 forintos segélyből adódik?

B. L.: Friss kutatási adataink vannak a bátonyterenyei kistérségből. Ott azt lehet látni, hogy a foglalkoztatási arányok 2011–2013 között jelentősen javultak. Miért? Mert igazi szándék volt arra, hogy sok embert vonjanak be a közmunkába, a szokásosnál hosszabb időre, egy csaknem egymilliárd forintos külön pályázati forrásból. Nos, ezzel az őrületes nagyságú befektetéssel el lehetett érni, hogy e két év alatt nem romlottak a szegénységi mutatók. De ami Bátonyterenyén megtörtént, eltér az országos helyzettől. A piacra a visszaút még itt sem sikerült. Ez a típusú munkaforma nem alkalmas arra, hogy piacivá váljon. Még a feketemunka világából is egyszerűbb elhelyezkedni. Egy kőműves, akiről néhány hónapig tartó feketemunkája közben kiderül, hogy lehet rá számítani, bekerülhet piaci körülmények közé. Az ároktisztításból nincs út piaci ároktisztítás felé.

O.M.D.: Vannak nyomai annak, hogy a tömeges közmunka értéktermelő volna?

F. Zs.: Tudjuk, hogy vannak Start-programok, amelyek mögött tényleg van valamilyen projekt, hiszen ezek két-három évesek, képzéssel egybekötöttek.De ha valóban értékteremtő, akkor az emberek miért nem kapják meg a minimálbért? Mi azt vizsgáltuk, hosszú távon fenntartható-e ez a rendszer, amely most 180 milliárd forintba kerül. A tervek szerint ugyanis tovább nő a közfoglalkoztatásba bevontak száma, akár négyszázezerig. Ennek a fenntartása lassan eléri a költségvetés egy százalékát. De nem fogható föl beruházásként a jövőbe. A közmunkásoknak nyújtott képzések többsége nem tud hasznosulni, főleg a piacon nem. Tervezni nem lehet, mert az egész rendszerbe be van építve a bizonytalanság: a kormány adta, a kormány elveheti egészét vagy egy részét, ha arra van szükség. Bizonytalanabbak ezek az állások, mint bármi.

O.M.D.: Mennyire éltek a települések azzal, hogy kizárják az embereket ilyen-olyan szubjektív indokok alapján a rendszerekből?

B. L.: Évente harmincezer ember kerül ki a rendszerből együttműködési kötelezettségszegés miatt. További harmincezer úgy lép ki (de ez nem szubjektív indok), hogy „nyilvántartása szünetel”, mert épp közmunkás vagy rövid idejű kereső. Ez tíz százaléka annak a háromszázezres tömegnek, amely az elmúlt hat-nyolc évben tartósan munkanélküliként különböző nevű segélyeket kapott. De ez paternalista-feudális rendszer, minden a településvezetésen múlik: ha akarnák, sokkal erősebben is élhetnének ezzel a lehetőséggel, ennél nagyobb tömeget is kilökhetnének a semmibe. De azt látom, tisztában vannak a település vezetői azzal, hogy ha ezt megteszik, gyakorlatilag a torkát vágják el egy családnak. A települések többségén mintha létezne valamiféle emberség. Így is a regisztrált munkanélküliek több mint fele semmiféle ellátást nem kap.

O.M.D.: Országosan romló adatokat már tudunk. Milyen a szegénység közelnézetben?

B. L.: Ha semmi nem történik ellene, tovább romlik minden. A jó hír az, hogy a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség többségében az elmúlt években elindult a gyerekszegénység elleni program. Az elsőként induló öt kistérségben 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban is volt adatfelvételünk. A kutatás sokat elárul a leszakadó, hátrányos helyzetű vidékről, az ott élő gyerekes családokról. A helyzet ott különösen riasztó. A foglalkoztatottság kicsit javult, de ez csak a közmunkának köszönhető. Ennek ellenére a jövedelmi szegénység durván növekszik, a 2009-es 46 százalékról 57 százalékra nőtt a gyerekek között 2013-ra. Emeljük ki Bátonyterenyét az öt kistérségből, hiszen itt más jelenségekre is rá lehet mutatni, mert mint említettem, nagyszabású közmunkaprogram futott. Az általános helyzet itt nem romlott, s látványosan javultak a foglalkoztatási mutatók. E kistérségben voltak telepfelszámolási programok is, így a lakhatási mutatók is jelentősen javultak. És mégis: ha a gyerekeket nézzük, akkor kiderül, hogy a kormány oktatáspolitikája minden társadalompolitikai erőfeszítést keresztbe vágott. Egyszerűen sokkoló módon sodródnak ki a szegény gyerekek az iskolából. Az évismétlők aránya 2011 és 2013 között 14-ről 16 százalékra nőtt. Egy százalékról hat százalékra nőtt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik 15–17 éves korukban nem tanultak és nem is dolgoztak. A korai iskolaelhagyók aránya a 2011-es 21-ről 31 százalékra nőtt!

F. Zs.: Ez a romlás országosan is igaz. A korai iskolaelhagyók aránya 2007–2010 között javult, 2010 óta nő. Akkor 10,5 százalékkal a 9. helyen voltunk az EU-ban, most 11,9 százalékkal a 21.-en.

O.M.D.: Mi történt a segélyekkel?

F. Zs.: A segélyek csökkentek, a gyerekek rendszeres gyermekvédelmi támogatása (évi kétszer 5800 Ft) összegben valamit nőtt, de csak Erzsébet-kártyán adják, kötött felhasználással. A gyerekek iskolai étkeztetése, a nyári is, valamit bővült, bár nagyon sok a bizonytalan adat. A minden gyereknek adott családi pótlék értékét 2008 óta nem növelték, azóta ennek jó ötödét elveszítette. A jobb helyzetű háromgyerekes családok a családi adókedvezménnyel havi 100 ezer forintot kaptak, és most már az 1-2 gyerekesek többsége hozzájut a havi 10 vagy 20 ezerhez – ha van kereső. A nyomor nő, sok a nélkülözés. Mi azért még akkor sem mondjuk, mint az OECD-jelentésről szóló újsághírek, hogy az éhezők száma a kétszeresére nőtt. Ezt egyszerűen nem tudjuk – nincs igazi mércénk. Annyit tudunk biztosan, hogy sokan esznek kevesebbet, sok gyerek és még több felnőtt fekszik le éhesen. De nem csak ez a baj, bár ez a legnagyobb. Az emberek többségének romlik a helyzete, több mint felének (egyes mérések szerint 70 százaléknak) rosszabb a helyzete, mint a rendszerváltáskor. Vagyis a középosztálynak is egyre rosszabb, 70 százalék nem tudja a számláit fizetni, nincs egy hónapnyi tartaléka, nincs lazítás, csak szorongás. És ennek ellenére még mindig nem érinti meg a többséget a közös tragédia, inkább – talán félelemből is – a legrosszabbtól, a mélyszegénységtől elfordul

O.M.D.: A tragikus élethelyzetekben mik a túlélési stratégiák?

B. L.: Az egészen súlyos nyomorjelenségek jól érzékelhetők, ami jelzi a túlélési stratégiák kudarcát is. Ott valóban éheznek. Tömeges nyomorjelenség a víz és villany nélküli élet: ez is egyfajta stratégia a spórolásra. Itt nincs rezsicsökkentés. Az adatokból látszik, hogy a tízszázalékos rezsicsökkentés a nem szegény gyerekes családoknál 2013-ban valójában nyolc százalékot jelentett, a szegényeknél viszont mindössze négyet, hiszen nincs gáz vagy távfűtés. A szegények ezzel „kaptak” havi ezerhatszáz forintot, de a családi pótlék, a gyes, a segélyek befagyasztásával ennek a sokszorosát veszítették.

F. Zs.: Súlyosbítja a helyzetet a mindenkit érintő szabálysértési törvény, ami eléggé jól céloz a legszegényebbekre és a cigányokra. Tudjuk, hogy rengeteg feljelentés volt biciklik hiányosságai miatt, tilos csigát, növényt gyűjteni, lomot fölszedni. Nagyon szigorúan veszik a feketemunka tilalmát, amiért ki lehet zárni valakit a közmunkából.

O.M.D.: Ha szűkülnek a legális megélhetési utak, nő a bűnelkövetések száma?

F. Zs.: Az országos szabálysértési statisztikát egyelőre nem találom, megyei részadatokból azonban számuk sokszorosra növekedésére lehet következtetni. Már nemcsak a rendőrnek és a közterület-felügyelőnek van döntési joga, hanem a mezőőrnek, az erdőőrnek is. A regisztrált bűnelkövetések számáról van adat. 1990 után gyorsan 500 ezer fölé ugrott, aztán 400 ezer körül ingadozott, most újra nő. 2012-ben 472 ezer esetet regisztráltak. Érdekes módon mind közül a vagyon elleni bűncselekmények száma szinte változatlan, a fehérgalléros bűnök – irathamisítás például – szaporodnak gyorsan. A felderítés romlott, kevesebb a regisztrált elkövető, mint volt. Ezzel szemben a fogvatartottak száma folyamatosan nő, és a büntetések egyre súlyosabbak. A rendőrség létszáma 40 ezerről 50 ezerre nőtt.

O.M.D.: Olyan, mintha azt a pénzt, amit a szociális ellátásokból kivonnak, a rendőrséghez csoportosítanák.

F. Zs.: Persze. Ez is a most formálódó büntetőállamhoz tartozik. De nem csak ebben az esetben helyettesíti a jóléti ellátást a büntető igazságszolgáltatás. A ciklus elején jó terv készült az iskolai szociális munka bevezetésére. Ezt kivették a felzárkóztatási stratégiából, helyettük bevezették az iskolarendőrséget. Ezer más jelzés is van.

O.M.D.: Miért van az, hogy a jólétére amúgy kényes választó jó eséllyel újraválasztja ezt a kormányt?

F. Zs.: Fogalmunk sincs, hogyan, de ennek az új demagógiának sikerül az emberekkel elhitetni azt, aminek az ellenkezőjét tapasztalják.

B. L.: Az emberek szörnyűnek érzik a létet, de a bizonytalantól még inkább tartanak. Azt remélik, ha lojálisak, akkor lehet, hogy jobb lesz a helyzetük, vagy legalábbis nem romlik tovább. A félelem teszi lojálissá őket.

Hivatkozás:

Magyarország kettészakad és lecsúszik, nol.hu; 2014. március 24.