Majtényi László egy 2015 októberi konferencián. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter
Ha Majtényi László vállalja, elég jó eséllyel összejön neki az köztársaságielnök-jelöléshez szükséges negyven aláírás, márpedig nagyon úgy tűnik, hogy vállalja, igaz, jelölését feltételekhez kötötte. Közben az MSZP elnökhelyettese akkora önkritikát gyakorolt, hogy az Rajk Lászlónak is a dicsértére vált volna.
Áder János köztársasági elnök hivatali ideje 2017. május 10-én lejár, így márciusban vagy április elején államfőt választ az Országgyűlés. Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, lapértesülés szerint fölmerült Majtényi Lászlónak, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) elnökének a neve, mint akit a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Lehet Más a Politika (LMP) közösen jelölne köztársasági elnöknek.
Az MSZP-nek huszonkilenc, az LMP-nek pedig öt képviselője van az Országgyűlésben. Mivel az alaptörvény szerint a köztársaságielnök-jelöléshez negyven képviselő aláírása kell – abból kiindulva, hogy fideszes, kereszténydemokrata és jobbikos képviselőkkel nem közösködnek –, a Magas Feleknek még legalább hat aláírásra van szükségük. A tíz független képviselővel ez megvan, viszont mivel huszonkilenc meg tíz egyenlő harminckilenccel, legalább egy LMP-s képviselő aláírására mindenképpen szükség van.
December közepe óta a helyzet három tekintetben módosult. Egyrészt alakult egy, Majtényi László köztársasági elnökségét támogató Facebook-csoport. Pontosabban kettő: a fenti csoport egy időre elérhetetlenné vált, és míg elérhetetlen volt, január 2-án ugyanezzel a céllal alakult egy másik csoport a Facebookon, ahol viszont az olvasható, hogy „támadás érhette és eltüntették a »Dr. Majtényi Lászlót köztársasági elnöknek« oldalt”. Kedd este az eredeti Majtényi-oldalt visszaállították, úgyhogy egy darabig kettő is volt, de valamikor szerda délelőttig az elsőt beolvasztották a másodikba, így ismét csak egy Majtényi-oldal van, szerda koradélután 5300 tetszikelővel.
Másrészt hétfőn sajtótájékoztatót tartott Székely Sándor független fővárosi képviselő. Ezen a sajtóval ismertetett egy petíciót. „Mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy legalább a köztársasági elnök ellensúlyt jelentsen. A jelenlegi köztársasági elnök nem tudott felnőni ehhez a feladathoz, a pártjához maradt hűséges, nem az alkotmányossághoz. A jelenlegi elnök nem követte Göncz Árpád mindenkire nyitott, emberséges stílusát, sem Sólyom László ellensúlyra törekvését. […] A köztársasági elnöki feladatra a tapasztalata és jogállami elkötelezettsége miatt is dr. Majtényi Lászlót látjuk a legalkalmasabbnak. […] Az ORTT éléről való 2009-es lemondásával […] bizonyította, a jogállami értékeket fontosabbnak tartja a pozíciónál” – írja a petíció eredetileg harmincnyolc aláírója, leginkább vezető, ellenzéki orientációjú értelmiségiek, köztük Bródy János zeneszerző, szövegíró, zenész, Heller Ágnes filozófus, Iványi Gábor lelkész, Kéri László politológus, Lakatos Béla, Ács független, de 2014-ben még a Fidesz-KDNP színeiben győztes polgármestere, Mellár Tamás közgazda, Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Parti-Nagy Lajos író és Sándor Mária, a feketeruhás nővér. A petícióhoz bárki csatlakozhat; szerda koradélutánig 1140-en tették ezt meg.
Harmadrészt hétfő este az MSZP kiadott egy idevonatkozó közleményt. „Majtényi László […] államfőként nemcsak egyetlen párt szavazóit, hanem az egész országot tudná képviselni, ezért az MSZP által kialakított feltételeknek Majtényi László megfelel. Az „Elnököt a köztársaságnak!”csoport jelöltje széles társadalmi támogatottsággal rendelkezik, és tiszteletre méltó civilek kezdeményezik a megválasztását. Amennyiben Majtényi László vállalja a jelölést, fontos, hogy a parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártok egységesen felsorakozzanak mögötte” – írja az ellenzéki párt.
Vállalja – feltételekkel
Majtényi – ha feltételekkel is –, de elfogadja a jelölést. Szerdán kora délután a már említett Facebook-csoportban közzétett közleményében az Ekint elnöke arra kérte azokat a szervezeteket és személyeket, amelyek, illetve akik pozíciójuknál fogva a jelölés ügyében döntési helyzetben vannak, hogy támogatásukkal akkor tiszteljék meg, ha az alábbiakkal egyetértenek:
- „Alkotmányos hagyományainkhoz visszatérve helyre kell állítani a köztársaságot, amelyben független intézmények biztosítják a közhatalom gyakorlásának alkotmányos korlátait és alapvető jogainkat. Olyan alkotmányra van szükség, amelyet népszavazás erősít meg, kifejezi a társadalom vitában álló csoportjainak közös értékeit és békét teremt.
- A demokratikus nyilvánosság intézményrendszerének teljes érvényesülésével és a szabad és tisztességes választásokkal biztosítani kell, hogy a választópolgároknak valódi lehetőségük legyen időről időre leváltani a kormányzati hatalom gyakorlóit.
- A szegénység elviselhetetlen. A Magyar Köztársaságnak gondoskodnia kell arról, hogy minden tagja emberhez méltó életet élhessen.
- A korrupció maga alá gyűrte az államot. A polgárai által ellenőrzött állam a rendelkezésre álló legszigorúbb eszközökkel küzdjön a korrupció, különösen annak az állami intézményeket használó formái ellen”.
„Megtisztelő bizalom. Nincsenek olyan személyes érdemek, amelyek alapján bárki önmagát alkalmasnak tarthatná erre a tisztségre. A magyar közjogi rendszerben a jelölés nem a polgárok, hanem az országgyűlési képviselők feladata, az elnököt az Országgyűlés választja meg idén tavasszal. Tisztában vagyok az esélyekkel, de azzal is, hogy az esetleges jelöltség lehetőségeket nyit meg és különös felelősséggel jár közös ügyeink megvitatásában” – jegyezte meg Majtényi László.
A Budapest Beacon megkeresésére az Ekint elnöke a közlemény kiadása után úgy nyilatkozott: szerda délutánig a pártok nem keresték, de „ez a négy pont az én ismereteim szerint nem ellentétes a Jobbik nélküli ellenzék által hirdetettekkel. A Jobbik nyilatkozta, hogy nem támogatnak, ez számomra teljes mértékben rendben van” – közölte Majtényi.
Vagy mellette állnak, vagy (feltehetően) mellette fognak – tudtuk meg a demokrata pártoktól
A Budapest Beacon megkeresésére Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese közölte: pártja nem kereste meg a jelölése ügyében Majtényit, de ő maximálisan támogatná a volt ombudsman jelölését. Hangsúlyozta: ha Majtényi az MSZP köztársaságielnök-jelöltje lenne, ahhoz pártja részéről kongresszusi jóváhagyás szükséges, de ha valaki másé – például egy vagy több független képviselőé –, és az MSZP csak támogatóként lép föl, akkor nem kell a pártkongresszust összehívni. A volt földművelési és vidékfejlesztési államtitkár szerint Majtényi nem lenne pártkatona, hanem „pont olyan, amilyennek egy köztársasági elnöknek lennie kell”. A Budapest Beacon közbevetésére, miszerint az MSZP esetleges kormányra kerülése esetén sem lenne az, Gőgös úgy reagált: „az abszolút nem baj”. Közölte: a köztársasági elnöknek ellenpólusnak kell lennie, akkor is, ha az MSZP épp kormányon van. „Nem baj, ha kritizálnak minket. Nem vagyunk csalhatatlanok, csináltunk mi is rengeteg h…eséget” – gyakorolt önkritikát az ellenzéki agrárpolitikus, aki reméli, hogy Majtényi kitart, „még akkor is, ha tudom, hogy nem lehet belőle köztársasági elnök”. Lapunk kérdésére Gőgös azt mondta: arról nem tud, hogy hivatalos tárgyalás lett volna Majtényi jelöléséről az LMP-vel, „de Hadházy Ákossal (az LMP társelnöke – Sz. P.) volt informális beszélgetés”. A téma az MSZP elnökségi ülésén is napirenden volt, ahol „Gyula azt kérte az elnökségtől, hogy támogassuk Majtényit”.
A kezdeményező civilektől kapott egy idevonatkozó levelet, amit a pártelnökség elé visz – közölte a Budapest Beaconnel Hadházy Ákos, a párt társelnöke. „Az elnökség fog erről dönteni” – hangsúlyozta az ellenzéki ökopolitikus, hozzátéve, hogy egyelőre „nem nagyon sürgős a dolog, mindenesetre amennyire ismerem Majtényi pályáját, szerintem támogatható, de az LMP más jelöltjelöltek támogatását is megfontolja”. A vele lefolytatott informális beszélgetésről szóló szocialista állítást úgy kommentálta: olyan beszélgetés nem volt, amelyen nevek merültek volna föl, de olyan igen, amelyen konkrét nevek nem hangoztak el. „Hogy végül a párt öt képviselője aláírja-e a Majtényit jelölő ívet, arra korai válaszolnom, mert nem én döntök, hanem az elnökség” – közölte kérdésünkre Hadházy. A szóban forgó elnökségi ülésre vélhetően a jövő héten kerül sor – tudtuk meg az LMP társelnökétől.
A tíz független képviselő közül négy a Demokratikus Koalíció (DK) tagja. Megkeresésünkre Gréczy Zsolt, a párt szóvivője úgy fogalmazott: vélhetően a jövő héten ül össze a párt elnöksége, s ekkor kerül napirendre Majtényi László köztársasági elnöki jelölése.
„Majtényi abszolút alkalmas, konszenzusos jelölt lehet” – közölte a Budapest Beacon megkeresésére Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, a tíz független országgyűlési képviselő egyike. Hangsúlyozta: nagyra becsüli Majtényit, aki „elkötelezett a jogállam mellett, mint ahogy azt ombudsmanként már bizonyította”. Fodor arra hívta föl a figyelmet, hogy Majtényi jelölésének megpendítése „egy, a civilszféra irányából jövő kezdeményezés”, márpedig „a civilszféra a kormányzat célkeresztjében van”, ennél fogva jó, ha kialakul egy együttműködés a civilszféra a demokrata pártok között. Arra, a kérdésre, hogy adott esetben – például, hogy ne kelljen az MSZP kongresszusát összehívni – lenne-e ő Majtényi jelölője, Fodor azt mondta: „Abszolút vállalom, hogy én legyek az első aláíró. Szívesen vállalkozom erre.” A szabadelvű politikus úgy tudja: Majtényi vállalja a jelölést.
Ugyancsak egy, szintén független országgyűlési képviselője van a Párbeszéd Magyarországnak (PM): Szabó Tímea társelnök. A párt kedden kiadott egy közleményt, mely szerint „a Párbeszéd Magyarországért támogatja azt a civil kezdeményezést, amely Dr. Majtényi Lászlót jelöli a köztársasági elnöki tisztségre”. A volt ombudsmant gazdagon dicsérő dokumentum szerint „a köztársaságnak olyan elnökre van szüksége, aki az emberek képviseletében gátat szab a hatalom túlkapásainak és önkényének – és erre 2010 óta nagyobb szükség van, mint valaha”. A közlemény úgy zárul: „Ezért, amennyiben Majtényi László elvállalja a jelölést, a Párbeszéd Magyarországért feltétel nélkül és minden eszközével támogatja, hogy ő legyen az államfő.”
Szerda délután a Bokros Lajos vezette Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) is beállt a támogatók közé. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben azt írták: támogatják, „hogy Majtényi László legyen a demokratikus ellenzék köztársasági elnökjelöltje. Minden demokrata érdeke az, hogy a parlament egy pártok felett álló, a nemzet egységét képviselő köztársasági elnököt válasszon, aki az államszervezet demokratikus működését képes és hajlandó pártatlanul őrizni. Még akkor is támogatjuk, ha tudjuk, hogy a kormánypárti többség ilyen köztársasági elnököt éppen pártatlansága miatt nem hajlandó támogatni”.
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):