Majtényi szerint saját kardjába dőlt bele a kormány

november 10, 2016

Orbán ViktorJobbikosok a alkotmánymódosításról szóló szavazás alatt. Fotó: MTI, Kovács Tamás

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke szerint az eredménytelen népszavazással elszenvedett politikai vereség győzelemként való kommunikálása hajszolta bele a kormányt az ugyancsak politikai vereségként definiálható elbukott alkotmánymódosításba. Az egyelőre nem világos, a kormány hogyan folytatja, de a Political Capital vezető elemzője szerint az nem kétséges, hogy a migráció ügyének napirenden tartása érdeke a Fidesznek.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, elbukott az alaptörvény-módosítás, de mi vezetett ide, ki járt jól vele, és hogyan tovább?

Demokratikus vitát kellett volna kezdeményezni a kérdésben, ehelyett viszont – akárcsak a alaptörvény hatodik módosításánál – titkos egyeztetések folytak – kezdte a kályhától Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) elnöke az ATV Start műsorában. Szerinte a Jobbik ügyes politikájának köszönhető, hogy ezúttal nem sikerült Orbán kezdeményezését átvinni a parlamenten.

Ha lett volna demokratikus vita – tért vissza az alapgondolathoz –, akkor napvilágra kerültek volna azok a témák, melyek azt bizonyítják, hogy ez a módosítás intellektuálisan, morálisan, és az eljárásmódját tekintve is súlyosan kifogásolható.

Nagyon gonosz játékot játszott a kormányzat

– utalt ezzel az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egykori elnöke arra, miszerint a kormány kihasználta az emberekben megbúvó, idegenekkel kapcsolatos, „evolúciós” félelmet.

Majtényi szerint ez nem azt jelenti, hogy a tisztességes és becsületes politika szükségszerűen megértő a menekültekkel szemben, de a nem humanista, a szenvedés iránt empátiát nem mutató politika bizonyosan helytelen. Egyszerűbben: nem minden politika helyes, amely jóindulatú a menekültekkel, de amelyik azt mondja, hogy egyetlen menekültet sem vagyok hajlandó ebben az országban látni, az morálisan teljes mértékben igazolhatatlan.

Majtényi László egy 2015. október 20-i konferencián. Fotó kettőspont Budapest Beacon, Szegő PéterMajtényi László egy 2015. október 20-i konferencián. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter

Az ne nevezze magát kereszténynek, ateista humanistának vagy az európai kulturális tradíciók örökésnek, aki azt mondja, hogy szenvedő emberekkel nekem semmi dolgom – összegzett a volt adatvédelmi biztos.

A hatodik alkotmánymódosítás egy fél, a hetedik viszont nyílt vereséggel végződött, mármint a kormány szempontjából – tért rá a keddi szavazásra Majtényi, amely szerinte semmiféle változást nem hozott volna, érdemben semmiben sem változtatott volna az Európai Unió (EU) és Magyarország viszonyán.

Az Ekint elnöke szerint ez egyértelműen politikai vereség a Fidesz (és a kormány – a szerk.) számára, de maga a népszavazás is az volt: „az első politikai vereség győzelemmé való transzformálása futtatta bele ebbe a politikai vereségbe” – hangsúlyozta.

Ez nagyjából illeszkedik abba, amit Juhász Attila, a Political Capital (PC) vezető elemzője mond, tehát, hogy valamit lépnie kellett a Fidesznek a sikertelen népszavazás tudatában, bár az is igaz, hogy alaptörvényt módosítani siker esetén sem lehetett volna – ilyen céllal nem lehetett volna kiírni a referendumot. Ha mégis érvényes és eredményes lett volna a népszavazás, akkor Juhász szerint például a Jobbik sokkal kevésbé tudná a jelenlegi álláspontját fenntartani.

Visszatérve az alapkérdésre – a történeti hűség kedvéért megjegyzendő, hogy a PC elemzője erről még a parlamenti szavazás előtt beszélt, ugyancsak az ATV-ben –, a Fidesz gyengeségét mutatja, ha nem tudja átvinni az ügyet a parlamenten, a Jobbikkal kapcsolatban viszont erőt mutat még akkor is, ha egyébként számukra meglehetősen kockázatos lépésről van szó, mellyel a saját szavazótáboruk egy részét is elidegeníthetik.

JuhaszJuhász Attila. Fotó: ATV

A Fidesz 2015 eleje óta próbálja napirenden tartani a migráció kérdését, és az elbukott népszavazással kicsit bajba került, hiszen a párt számára egyértelműen hasznos, ha minél tovább napirenden tartja a kérdést: ezzel építette vissza a támogatottságát, és ebben is tudja magát megkülönböztetni a többi párttól – véli a PC elemzője.

Ebben semmi meglepő nincs, a Fidesz alapstratégiája 2002 óta az, hogy mindenki más nemzetellenes, ők képviselik a nemzeti oldalt. Ezt nem kell az összes választópolgárnak elfogadnia: elég, ha a két és fél- hárommillió potenciális szavazó meghallja. A Fidesz csak ennyit akar – magyarázta Juhász.

Ugyanakkor az is látható, hogy Orbán Viktor nem hajlandó a kompromisszumra: egyszerűen nem tudja elfogadni, hogy valaki feltételeket szab neki. Az is egyértelműen látszik, hogy a Fidesz egyetlen politikai erőtől tart kihívóként, és ez a Jobbik – tette hozzá Juhász. Szerinte a nagyobbik kormánypárt most, még bőven a választások előtt megpróbálja úgy leamortizálni Vona Gábor pártját, hogy ne is tudjon előállni komolyan vehető kihívóként 2018-ban.

Nekifutnak újra?

Folytatják a kvóta elleni küzdelmet – mondta Rogán Antal TV2-nek szerdán. Az MTI beszámolója szerint a propagandaminiszter hozzátette: „vagy tavasszal visszatérünk erre, vagy érdemes megnézni, hogy az Alkotmánybíróság hogyan értelmezi az alaptörvényt, annak alapján lehetséges-e a kötelező kvóta alkalmazása?”.

Orbán ViktorA miniszterelnök a végszavazáson. Fotó: MTI, Kovács Tamás

Orbán Viktor egyébként az elvesztett zárószavazás után az Index kérdésére azt mondta, hogy „majd az elnökség eldönti”, benyújtják-e újból a módosító javaslatot, Tuzson Bence államtitkár később viszont már arról beszélt, hogy Orbán „másfajta” megoldásban gondolkodik, miután leszavazták a javaslatát.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):