A médiamunkások szálláshelye sem két fillér lesz a vizes vb alatt

március 20, 2017

[Fotó: MTI, Máthé Zoltán]

Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne emelkednének a budapesti vizes vb kiadásai. Az európai közbeszerzési értesítőből ezúttal az derült ki, mennyiért szállnak majd meg a médiamunkások Budapesten a világverseny alatt.

Két hotelüzemeltető cég nyerte a Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. tenderét, melyben 80, illetve 120 darab szobára (plusz tíz százalék opció) írtak ki pályázatot – derül ki a legfrissebb európai uniós közbeszerzési értesítőből (TED). A kikötés csupán annyi volt, hogy a szálláshely háromcsillagos legyen (plusz reggeli). Az összesen 225,7 millió forint plusz áfa összértékű beszerzés szerint a 200 szobában médiamunkások szállnak majd meg a 2017-es Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság alatt. A szerződések 18 éjszakára szólnak (július 13-31).

Nincs ideje elolvasni? Hallgassa meg!

Az egyik nyertes cég a Hotel Pest Inn üzemeltetője. A hotelben 80 szoba (az egyik legnagyobb szállásfoglaló oldal szerint csak 78 szobás, a szálláshely honlapján viszont nem találtunk erre vonatkozó információt) áll majd a média rendelkezésére. A szerződés összértéke több mint nettó 70 millió forint, a korábban becsült érték mindössze alig 25 millió volt. 1440 éjszakával számolva (80 szoba szorozva 18 éjszakával ennyi ott töltött éjszakát jelent) egy szoba egyetlen éjszakára eszerint közel nettó 49 ezer forintra jön ki, miközben a hotel adott időszakra szóló szobaárai 12-20 ezer forint között mozognak, de a wellness lakosztály ára is csak 45 ezer forint, ráadásul ebben az árban már az adók is benne vannak.

A másik szerződés 120 szobára szól. Itt az előzetesen becsült és a végül szerződött ár között még nagyobb a különbség: a becsült kicsit több mint nettó 37, a szerződött bő 155 millió forintról szól. A nyertes Belvárosi Szállodák Kft. három szállodát üzemeltet a belvárosban. Mindhárom három csillagos, egy éjszaka ára az adott időszakban 78 ezer forint lenne adókkal, ha most foglalnánk le. A 155 millió forintból kiindulva 2160 éjszakával számolva (ugyancsak 18 éjszaka, de 120 szobára) szobánként közel 72 ezer forintjába kerül majd a médiamunkások elszállásolása az adófizetőknek. Ez látszólag kevesebb, mint amennyiért most foglalhatnánk egy szobát, de a mi árunk adókkal együtt értendő, ráadásul a világbajnokságról tudósító nemzetközi csapatnak 120 szobát kell fenntartani több mint két hétre, ami feltételezne némi mennyiségi kedvezményt.

„Ajánlatkérő a tárgyalások során a beszerzés mennyiségeit oly módon pontosította, hogy mind a határidők, mind a szobamennyiségek során a mennyiségeket megemelte, a lemondási feltételek sávos meghatározásával. Így a leszerződött szobamennyiségek összértékei – keretmennyiségként – a becsült értékhez képest magasabbak lettek” – indokolják a becsült érték elszállását az eljárás eredményéről szóló tájékoztatóban a kiegészítő információk között.

A szerződést a nyertesekkel az ajánlatkérő február 7-én megkötötte.

Korábban a sportolók szálláshelyéről is hasonló hírek láttak napvilágot: a becsült 114 millió helyett 141 millió forintért szállásolja el világbajnokságon résztvevő csapatokat Balatonfüreden, azaz a nyíltvízi számok helyszínén az Anna Grand Hotel Kft. és az Aura-Hotel Szállodaüzemeltető Kft. – írta meg a Napi.hu még március elején. Ez 89 ezer forintos árat jelent éjszakánként.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):