Megint drágult a vizes vb

szeptember 1, 2017

[A Dagály Úszóaréna díszkivilágításban 2017. április 5-én. Fotó: MTI, Kovács Tamás]

Ezúttal csak szűk tízmillióval. Több mint 106 milliárdnál járunk nettóban.

Július 30-án ért véget a vizes világbajnokság, azóta pedig nem telt el úgy hét, hogy egy, kettő, esetleg még több hír arról szóljon: már megint drágult a rendezvény. Az eredetileg tervezettnél többe került a megnyitó, a szervezés, az ideiglenes parkoló – hogy csak néhány tételt említsünk.

Ma, pénteken már szeptembert írunk, de a drágulásnak még mindig nincs vége: most épp „a közlekedési tervek elkészítése a »2017-es úszó-világbajnokság« megrendezéséhez kapcsolódóan” című szerződést kellett megtolni még szűk 10 millióval – derült ki az uniós közbeszerzési értesítő aktuális számából.

A FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. által elnyert eredeti megbízás nettó 66 millió 700 ezer forintról szólt. A nyertes ajánlattevő feladata volt a rendezvényhelyszínek ideiglenes forgalmi rendjének megtervezése, a szükséges szakági tervek (pl. forgalomtechnika, útépítés, vízépítés, közművek, fakivágási terv, stb.) elkészítése. Amennyiben a tervek engedélyezése szükséges, akkor maga az engedélyezés, valamint az ehhez nélkülözhetetlen jóváhagyások, hozzájárulások megszerzése is a FŐMTERV feladata volt.

Csakhogy kiderült: a pénz nem lett elég, a feladatkör ugyanis időközben bővült, méghozzá az úgynevezett „kommunikációs munkarésszel”, ami miatt a szerződés értéke nettó 76.680.000-ra emelkedett. A feladat leírását nem bogoztuk ki, inkább idézzük:

„Kommunikációs munkarész: A VB alatti forgalmi és közlekedési rend grafikai és kommunikációs feladatinak (sic!) közlekedési alátámasztó munkarészeinek elvégzése. Az egyes akkreditált csoportoknak illetve a látogatóknak a közlekedést összefoglaló szórólapok közlekedési alátámasztó munkarészeinek elvégzése. A közúti és gyalogos tájékoztató táblák tartalmának és elhelyezésének megtervezése.”

Na jó, mégis kibogozzuk: megtervezték az útvonalakat meg a közlekedést, azt azonban elfelejtették, hogy mindezt kommunikálni is kellene valamiképp az érintettek felé – mondjuk táblákkal, szórólapokkal.

Ennek fényében különösen szép a „módosítás okai” című részben szereplő magyarázat, miszerint a módosítási igény olyan körülmények miatt jelentkezett, amelyet „a kellő gondossággal eljáró ajánlatkérő” (a Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. – a szerk.) nem láthatott előre.

Az Átlátszó összesítése alapján ezzel a tétellel együtt nettó 106.233.351.655 forintnál jár a vizes vb közbeszerzéseinek végösszege.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):