Mégiscsak kötelező megjelenni a közmunkásoknak a toborzáson

július 27, 2016

Közmunkás

Két minisztérium is cáfolta a közfoglalkoztatottak kényszersorozásáról szóló híradást, ám a Kisalföld által szerdán nyilvánosságra hozott levél a lap állításait látszik igazolni.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, a Kisalföld hétfői beszámolója szerint Győr-Moson-Sopron megyei közmunkásoknak kötelező megjelenniük a katonai toborzáson. A lapot egy kulturális területen közmunkásként foglalkoztatott nő kereste meg, aki állásajánlatként kapott egy gyakorlatilag katonai toborzásra szóló behívót a járási hivataltól, amely arra figyelmeztetett, hogy a távol maradók akár három hónapra is eleshetnek mostani munkájuktól.

A lap cikkére reagálva a Magyar Honvédség (MH) – de iure a Honvédelmi Minisztérium (HM) –közleményt adott ki, melyben azt írták, hogy júliusban több megyében is folyik a toborzás, ám a megjelenés a toborzókon nem kötelező.

A Kisalföld szerdán végül bemutatta a levelet, a kétoldalas dokumentumban pedig valóban az áll, hogy aki nem megy el a toborzásra, az akár hatvan napra is kikerülhet az álláskeresői nyilvántartásból, és három hónapra a közmunkaprogramból.

A levél végén meg is erősítik, miszerint a toborzási tájékoztatón történő megjelenés kötelező.

Miután a hír hétfőn napvilágot látott, a közfoglalkoztatásért felelős Belügyminisztérium (BM) a hvg.hu-nak azt írta: a toborzás nem konkrét munkahelyre történő munkaközvetítést jelent, hanem részletes tájékoztatást ad, és helyszíni jelentkezési lehetőséget biztosít. Nemcsak azokat nem éri semmilyen retorzió, akik nem jelentkeznek a seregbe, de azért sem jár büntetés, ha valaki nem megy el a toborzásra. „A járási hivatalok nem alkalmaznak szankciókat, az álláskeresőket nem törlik a nyilvántartásból és a közfoglalkoztatottak nem kerülnek kizárásra a közfoglalkoztatásból” – nyugtatott meg mindenkit a BM.

Úgy látszik, hogy ami a minisztériumban lehetőség, az a Járási Hivatalban kötelezettség.