Megkezdi a politikai szezont a Magyar Kétfarkú Kutyapárt: a kormány oktatáspolitikája mellett tüntetnek pénteken

augusztus 29, 2017

[Kovács Gergely, az MKKP elnöke pártja augusztus 19-i felcsúti űrállomás-avatóján
kinyitja autójának csomagtartóját. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter]

Kedd este a Chicagóban megnyílik a Magyar Kétfarkú Kutyapárt irodával egybekötött kocsmája, pénteken pedig a II. kerületben a kormány oktatáspolitikája mellett tüntet az ellenzéki párt – teszi ez utóbbit annak apropóján, hogy az egyik legnagyobb fővárosi két tannyelvű iskola igazgatójául a szülők és a nevelőtestület tiltakozása ellenére  a ferencvárosi alpolgármester tanácsadóját nevezte ki az emberminisztérium. Mindezeken túl a párt már most megpályáztatja a 2018-as parlamenti választásra esedékes kampánypénzeit. A Budapest Beacon e három közelgő eseményről kérdezte Kovács Gergely pártelnököt.

Cikkünk címe nem teljesen kompatibilis a valósággal. Mint ahogy arról a Budapest Beacon beszámolt, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) az augusztus 19-20-i hétvégén Felcsúton fölavatta a Kétfarkas Bertalan Űrállomást, vízmeghajtású űrhajóval kilőtt nyolc embert a világűrbe – bár az nem teljesen volt egyértelmű, hogy vissza is hozzák-e őket –, miközben a B.zi Kisfiúk igényes zenét szolgáltatott az úri közönségnek, s volt kosárlabda- és rögbielemekkel föltuningolt háromkapus, kétlabdás focimeccs, valamint az űrutazásban, az űrkolonizációban és az űrkorrupcióban rejlő lehetőségekről szóló kerekasztal-beszélgetés is.

A nyár végével azonban magasabb fokozatra kapcsol az ellenzéki párt. Kedd este, azaz a mohácsi csata 491. és Buda török elfoglalásának 476. évfordulóján az MKKP kocsmát nyit a Garay téren. „Természetesen sose lesz teljesen kész a kocsmánk-irodánk, de keddtől nyitva leszünk, szóval ez egy úgymond nyitóbuli” – olvasható a Facebookon is meghirdetett esemény meghívójában.

„Augusztus 29-e a 2921-es nagy ütközet előidőpontja is egyben” – reagált Kovács Gergely pártelnök a Budapest Beacon azon kérdésére, hogy miért pont augusztus 29-én nyílik az MKKP kocsma-irodája. „Augusztus 29-én előemlékezünk, mert akkor lesz a Föld és a Szíriusz közti nagy csata évfordulója, amit meg fogunk nyerni” – tette hozzá. Hogy a többes szám első személy melyik oldalt jelenti, azt Kovács nem tudta megmondani, de hangsúlyozta: akár a Föld nyer, akár a Szíriusz, ő mindenképpen a győztes oldalon lesz, „mert legfeljebb átállunk a Szíriusz oldalára”.

A kocsmáról Kovács azt mondta: mivel pártja megígérte az ingyen sört, „azt a sört valóban ingyen adjuk, de a szervizdíj elég komoly lesz”. Munkatársunk közbevetésére, miszerint az ingyen sört csak választási győzelem esetére ígérte a párt, a pártelnök úgy reagált: „Mivel viccpárt vagyunk, kénytelenek vagyunk az ígéreteinket megvalósítani. Ez illeszkedik abba a folyamatba, melynek részeként már az űrállomást is korábban, tehát a kormányra kerülésünk előtt megvalósítottuk.” Másik ígéretükkel, az örök élettel kapcsolatban Kovács azt mondta: azt is bevezették, egyelőre háromperces kísérleti jelleggel. (Szerkesztőségünk nem fogta az adást, de Olvasóinknak remélhetően több eszük van, mint nekünk – a szerk.)

Az MKKP azonban nem áll meg félúton. A szeptember 1-i tanévkezdés tiszteletére kormánypárti oktatáspolitikai tüntetést hirdetett meg a II. kerületi Nagy Lajos térre, a Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Gimnáziumhoz. „Eljött az idő, hogy kiálljunk kormányunk oktatáspolitikája mellett. Követeljük, hogy az iskolaigazgatók kinevezésekor csak a párthűség számítson! Újra kötelező oroszoktatást! A rajzórákon is legyen hazafias katonai képzés! Az iskolák után államosítsák a diákokat is! Jó az irány, de még mindig messze van Oroszország. […] Várunk mindenkit, aki tenni szeretne a kommunista oktatási rendszerért!” – írja az ellenzéki párt ugyancsak a Facebookon, a rendezvény meghívójában.

A kormánypárti oktatáspolitikai tüntetés apropóját az adja – mint a Budapest Beacon Kovácstól megtudta – hogy a Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium élére Tóthmátyásné Zuggó Tünde személyében az emberminisztérium egy „politikai ejtőernyőst” nevezett ki – igaz, mind a tanári kar, mind a szülők többsége az addigi, huszonöt éven át regnált igazgató, Zoltán László maradását szerette volna. Ráadásul – tette hozzá a pártelnök – az angol-magyar nyelvű iskola élére került új, amúgy idősügyi (és ifjúságügyi – a szerk.) szakértő és orosz (magyar-orosz – a szerk.) szakos igazgatónő alig tud angolul (saját bevallása szerint angolul csak társalgási szinten tud – a szerk.). „Mindez a jövőbemutató példája a tökéletes oktatáspolitikának” – hangsúlyozta Kovács. Hozzátette: Tóthmátyásné a IX. kerület fideszes alpolgármesterének volt az idős- és ifjúságügyi tanácsadója.

Mint arról a Budapest Beacon akkor részletesen beszámolt, áprilisban a Magyar Kétfarkú Kutyapárt többezres békemenetet tartott a kormány mellett, különös tekintettel a kormány oroszbarát külpolitikai irányára. Ezt és a pénteki oktatáspolitikai tüntetést figyelembe véve azt kérdeztük a pártelnöktől, hogy – különös tekintettel a közelgő választásra – várhatóak a közeljövőben az MKKP részéről az ilyenekhez hasonló kormánypárti szakpolitikai – például a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos, egészségügyi, satöbbi – tüntetések. „Erre azt tudom mondani, mint a másik csapat, akik szintén szoktak békemenetet rendezni, hogy tudniillik, ha szükség van rá, akkor természetesen” – reagált az MKKP elnöke.

Szeptember közepén várható az a pályázati kiírás – folytatta érdeklődésünkre Kovács –, amely során a párt 2018-as kampánypénzeire lehet majd pályázni. „Alapból azt gondoltuk, hogy ellopjuk, de mivel mindenki más is ellopja, ezért ez nem lenne vicces” – mondta a politikus. Szavaiból kiderült: pártja kiír egy bárki számára nyílt, kétfordulós pályázatot. „Szép, vicces és hasznos ötleteket várunk, és ezt a kampánypénzt kivételesen megpróbáljuk értelmes dolgokra elkölteni” – fűzte hozzá. Pénz ebből már csak tavasszal lesz, akkor, amikor a párt képviselőjelölt-jelöltjeinek megvan a jelöltséghez szükséges, megfelelő számú ajánló aláírása. Hogy mennyi pénzről van szó, Kovács nem tudta megmondani. Mint hangsúlyozta, valahol százötvenmillió és hatszázmillió között lehet az összeg, de ennél pontosabb számot csak akkor fog tudni mondani, ha kiderül, hogy a párt hány képviselőjelöltet tudott állítani.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):