Mégsem mond beszédet Göncz Árpád temetésén Mécs Imre

november 5, 2015

Nagy Imre, Mécs Imre, Göncz ÁrpádFotó: Facebook

Bár korábban úgy volt, hogy a volt ötvenhatos halálraítélt beszédet tart egykori harcos-, majd frakciótársa pénteki temetésén, Mécs csütörtöki közleményéből kiderül: mégsem.

„Göncz Árpád (képünkön jobbra) barátom és küzdőtársam holnapi temetésén nem fogok beszédet mondani. A szervezők kérésére leírt beszédemben foglalkoztam – Göncz Árpád szellemében – égető nemzeti problémákkal is”fogalmaz a volt szabaddemokrata, később szocialista politikus (képünkön középen).

„Mivel a család közölte, hogy ez így nem hangozhat el, én pedig beszédem lényegén nem kívánok változtatni, visszavonták az örökhagyó végakaratán nyugvó felkérésüket. Tudomásul vettem. A végtisztességen családtagjaimmal részt veszek” – folytatódik a dokumentum.

„A temetés után beszédem szövegét közzéteszem. Isten áldja Göncz Árpád emlékét” – zárul Mécs Imre csütörtöki közleménye.