Megvan Göncz Árpád temetésének pontos időpontja

október 14, 2015

Göncz ÁrpádNovember 6-án helyezik végső nyugalomra az Óbudai temetőben Göncz Árpád volt köztársasági elnököt – tájékoztatta a család az MTI szerint az Országgyűlés Hivatalát.

Az Országgyűlés Hivatalának kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a délután háromkor kezdődő gyászszertartáson – végakaratának megfelelően – az egykori rabtárs Mécs Imre és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát búcsúztatja a 94. életévében, október 6-án elhunyt volt államfőt.

Mint ahogy elhunytakor a Budapest Beacon arról beszámolt, Göncz Árpádot (képünkön) huszonöt éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltás utáni Magyarország első államfője.

Az első szabad választás után az új Országgyűlés alakuló ülésén házelnök lett, így – mivel az országnak nem volt köztársasági elnöke – ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége megegyezése alapján választotta a parlament augusztusban öt évre a Magyar Köztársaság elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995. június 19-én kétharmaddal újraválasztották.

Államfőként törvények százait ellenjegyezte, normakontroll kérésére feljogosító jogkörével kilenc alkalommal élt. Egy alkalommal ő maga kezdeményezett törvényt: indítványozta a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni gyűlöletre uszítás bűncselekménnyé nyilvánítását. Elnöksége idején ő volt Magyarország legnépszerűbb politikusa.

Göncz Árpád életében több kitüntetésben részesült, sok rangos egyetem fogadta díszdoktorává, több város díszpolgárává. 2000-ben az amerikai kormány díjat alapított a tiszteletére, melyet évente adnak olyan magyar embernek, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt a demokrácia és az emberi jogok érvényesítésében.