Megvan a nyolcadik magyar arany, férfi pólósaink megcsípték az ötödik helyet – összefoglalónk az olimpia szombati versenynapjáról

augusztus 21, 2016

Kozák Danuta; Csipes Tamara; Fazekas-Zur Krisztina; Szabó GabriellaSzabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina (balról jobbra). Fotó: MTI

Nyolcadik aranyát is begyűjtötte a magyar küldöttség szombaton Rióban. A férfi vízilabda-válogatott győzött a görögök ellen, ezzel megszerezte az ötödik helyet.

Kajak-kenu – olimpiai bajnok a női-kajaknégyes!

A Szabó Gabriellával, Kozák Danutával, Csipes Tamarával és Fazekas-Zur Krisztinával fölálló női-kajaknégyes  megszerezte a magyar küldöttség nyolcadik aranyát Rióban. A számban 1992 és 2012 után ez a harmadik aranyérmünk. Kozák ötszörös, Szabó háromszoros, Fazekas-Zur kétszeres olimpiai bajnok, míg Csipes először nyert.

Még nem igazán fogtam fel a triplázást. Visszagondolva annyira jó volt a londoni óta eltelt négy évem, hogy végül ez az olimpia lett a korona” – nyilatkozta a verseny után az M4 Sportnak Kozák Danuta.

Érdekes, mert most egyáltalán nem éreztem a csatát. Érzékeltem, hogy szoros, de annyira koncentráltam, annyira a lányokra figyeltem, hogy szinte nem is verseny volt. Tökéletes pályát akartam jönni” – mondta Szabó Gabriella.

Körülöttem mindig össze-vissza vannak a lapátok, nem tudom, hogyan állunk, így mindig az előttem lévőt nézem. Próbáltam tökéletes pályát menni, és ez sikerült” – jegyezte meg Fazekas-Zur Krisztina.

Mondták a többiek, hogy üdv a klubban. Végre én is olimpiai bajnok lettem, rengeteget dolgoztam én is érte. Tavaly október óta sokkal keményebb munkát végzek mentálisan és fizikailag is. Boldoggá tesz, hogy nem volt minden hiába” – tette hozzá Csipes Tamara.

Kozák Danuta; Csipes Tamara; Fazekas-Zur Krisztina; Szabó GabriellaFotó: MTI

Férfi C-2 1000 méteren a Vasbányai Henrik-Mike Róbert páros a 4. helyen végzett.

A férfi K-1 200 méteres B-döntőjében Molnár Péter a 7. lett, ezzel összesítésben a 15 helyet szerezte meg.

Férfi K-4 1000 méteren a magyar négyes (Hufnágel Tibor, Kugler Attila, Ceiner Benjámin, Somorácz Tamás) B-döntőjében a 3., összesítésben a 11. helyen végzett.

Vízilabda

Az 5. helyért: Magyarország–Görögország 12–10. A két csapat a csoportkörben már összecsapott egymással, akkor 8-8 lett a vége. Érdekesség, hogy a tornán bár a magyar válogatott csak” az ötödik helyen végzett, mindezt rendes játékidőben elszenvedett vereség nélkül abszolválta.

A szerbek a döntőben 11-7 arányban múlták felül a címvédő horvátokat.

Férfi pólócsapatA férfi vízilabda-válogatott az 5. hely megszerzése után. Fotó: MTI

Még az olimpia kezdetén kollégánk kísérletet tett arra, hogy megjósolja a vízilabda-torna eredményét. Most már bátran kijelenthetjük (bár ne kellene, hiszen a magyarok számára nem kecsegtetett túl sok jóval esélylatolgatásában), hogy szinte mindenben igaza lett.

A főbb állításai:

  1. A férfiaknál „nagy valószínűséggel” Szerbia nyer –  ez bejött.
  2. „Az, hogy Szerbia mögött mi lesz a sorrend, teljesen megjósolhatatlan. Az […] Egyesült Államok […], Görögország […], Horvátország […], Magyarország […], Montenegró és […] Olaszország a legesélyesebb az elődöntőbe kerülésre, de köztük a végső sorrend abszolút kiszámíthatatlan előre, valószínűleg nüanszokon múlik a dolog.” Ez is bejött: Horvátország, Olaszország, Montenegró a további sorrend.
  3. A női tornáról: „[…] Az Egyesült Államok csapata tűnik legesélyesebbnek, de messze nem mernénk annyira biztosra menni, mint a férfiak esetében.” Ez is bejött.

Bár némiképp keserű szájízzel, de kollégánknak ezúton is szívből gratulálunk!

Birkózás

A férfi szabadfogásúak 86 kilogrammos súlycsoportjában Veréb István a nyolcaddöntőig jutott, ahol Abdulrasid Szadulajev állta útját. Mivel az orosz a döntőbe jutott, a magyar versenyző a vigaszágon folytathatta, ott azonban nem bírt a venezuelai Pedro Francisco Ceballos Fuentesszel (7:6).

Ugyancsak a szabadfogásúak között, 125 kilogrammban Ligeti Dániel a negyeddöntőig jutott, ott azonban örmény ellenfele, Levan Berianidze 3:1 arányban legyőzte. Ligeti kiesett.

Triatlon

Kovács Zsófia a 24., Vanek Margit a 45. helyen végzett.

Öttusa

Marosi Ádám a 12., Demeter Bence a 17. helyen végzett.

Vasárnap véget ér a riói olimpia. Az utolsó versenynapon a maratoni futás számában induló Csere Gáspárnak és Józsa Gábornak drukkolhatunk, míg hegyikerékpárban Parti András képviseli hazánkat.