Menekültek: ez történt csütörtökön

október 2, 2015

Lázár JánosLázár János a csütörtöki sajtótájékoztatóján. Fotó: MTI

Horvát titkosszolgálati provokációtól tart Lázár János, kevesebb menekült érkezett, októberben is marad a fokozott rendőri ellenőrzés – ez történt csütörtökön menekültügyben.

Csütörtökön 3667 embert fogtak el tiltott határátlépés miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a Police.hu oldalon. Szerdán az illegális határátlépők száma még meghaladta a 4200-at.

Hegyeshalomnál nagy volt a forgalom: az éjszakai vonatokkal mintegy 3700 menekült érkezett – számolt be az M1 tudósítója csütörtök délelőtt. Közöttük az elmúlt napokhoz képest sokkal több volt a nő és a gyermek, akik éhesek voltak, többen torokfájásra panaszkodtak, ezért gyógyszereket is kaptak. A Vöröskereszt tájékoztatása szerint az éjszaka mintegy ötezer szendvics, háromezer liter víz és egy mázsa gyümölcs fogyott el.

Zákányba továbbra is sokan érkeznek

Újabb nagy létszámú menekültcsoport érkezett a zöldhatáron át a Somogy megyei Zákányba csütörtök délelőtt – közölte az M1. A beszámoló szerint legalább ezren érkeztek Horvátországból vonattal a magyar-horvát határra, ahonnan – a korábban megszokott módon – rendőrök és katonák kísérték őket a település vasútállomására.

Marad a fokozott ellenőrzés

Ahogy szeptemberre, úgy októberre is fokozott ellenőrzést rendelt el Papp Károly országos rendőrfőkapitány az ország egész területére a közrend és a közbiztonság fenntartása, illetve a bűncselekmények megelőzése érdekében – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az M1 csütörtök reggeli műsorában.

Csiszér-Kovács Viktória közölte, ezen intézkedés nyomán a rendőrök bárkit igazoltathatnak, ruházatukat átvizsgálhatják, és a gépjárművek csomagtartójába is benézhetnek.

Horvát titkosszolgálati provokációtól tart Lázár

A horvátok megpróbálnak majd gyenge pontokat keresni a határzáron és a titkosszolgálat segítségével odatolják majd a migránsokat – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János kancelláriaminiszter (képünkön). A tárcavezető nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a horvát határon is megismétlődnek a röszkei események. Érthetetlen, hogy a horvátok miért kockáztatják a hosszú évekre visszamenő jó viszonyt a magyarokkal – tette hozzá. Lázár szerint az egész ügy Zoran Milanović horvát miniszterelnök választási kampányát szolgálja.

A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány támogatja Szlovákiának az uniós kvóta elleni törekvéseit és ellenzi, hogy az Európai Unió területén jöjjenek létre menekülttáborok, úgynevezett hotspotok.

Lázár továbbá bejelentette: közös határrendészeti, határvédelmi együttműködésre léphetnek a V4-ek, azaz a visegrádi országok: Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország. A határrendészeti együttműködés előkészítése zajlik, Orbán Viktor miniszterelnök ezzel kapcsolatban a napokban diplomáciai lépéseket tesz – mondta a miniszter, aki rendkívüli jelentőségűnek nevezte a V4-eknek a migráció kérdésében egymás iránt tanúsított szolidaritását.

Szijjártó: ez nem az ötvenhatos menekülthullám

Nem hasonlítható össze a Magyarországot 1956 után elhagyó emberek helyzete a mostani „népvándorlással” – hangsúlyozta Szijjártó Péter külügyminiszter a Jan Eliasson ENSZ-főtitkárhelyettessel csütörtökön folytatott tárgyalásán. „Nem szabad megengednünk, hogy az ötvenes években Magyarországról a kommunista diktatúra miatt elmenekült emberek helyzetét a mostani népvándorláshoz hasonlítsák” – nyilatkozott a találkozót követően az MTI-nek a külügyminiszter. „A helyzet ugyanis az, hogy 1956 után a hazájukat elhagyó magyar emberek békések voltak, együttműködtek a külföldi országok hatóságaival, tisztelték más országok törvényeit és nem támadták meg más országok hivatalos szerveit. Most azt látjuk, hogy a mostani bevándorlási hullám jelentős agresszióval is párosul, a bevándorlók egy jelentős része nem tiszteli más országok törvényeit, nem tiszteli az európai jogszabályokat” – tette hozzá.