Menekültek: ez történt hétfőn

szeptember 15, 2015

Illegális bevándorlás - Migránsok a magyar-osztrák határn?Menekültek Hegyeshalomban, Miklóshalma felé gyalogolva. Fotó: MTI

Éjfélkor életbe lépett a jogi határzár, mely szerint bűncselekménynek minősül, ha valaki illegálisan lépi át a határt. Közben megdőlt az eddigi rekord: majdnem tízezer menekült érkezett. Hétfő estére kiürült a röszkei gyűjtőpont.

Hétfő délelőtt Röszkén a gyűjtőpontnál nyugalom honolt, és minden eddiginél gördülékenyebben haladt a menekültek elszállítása. Az MTI tájékoztatása szerint a korábbiaktól eltérően már nemcsak buszokkal, hanem vonatokkal is szállították a menekülteket, akiket az ENSZ helyszínen tartózkodó munkása szerint Vámosszabadiba vittek. A rendőrök ellenőrizték, minden kocsiban van-e elegendő ivóvíz, az önkéntesek pedig élelmet osztottak a vonaton ülőknek.

Hétfő délután a rohamtempóban épülő határzárból már csak a vasúti síneket lezáró szerkezet hiányzott, melynek érkezéséig rendőrök állták el az utat a menekültek előtt, akiket a hivatalos határátkelő felé irányítottak, ahol csuklós, többségében BKV-busz várta a menekülteket. Délután ötre megérkezett az acélkeretre szerelt pengésdróttal ellátott tehervagon, melynek célja, hogy elzárja az ideiglenes biztonsági határzár rését a Horgos-Szeged vasútvonalnál – számolt be az Atv.hu. A határzár este nyolcra záródott be teljesen.

Eközben a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az MTI-vel közölte, hogy a légügyi hivatal rendelkezése szerint szeptember 10. óta légtérzár van érvényben a szerb-magyar határon. A hatóság tájékoztatása szerint az intézkedés célja a szükséges légtér biztosítása a kialakult migrációs válság kapcsán a mindenkori valós helyzet megfelelő értékeléséhez, a rendészeti és honvédelmi szervek műveleteihez, beavatkozásaihoz, erőátcsoportosításaihoz, a hatósági akciók tervezéséhez, szervezéséhez, irányításához és ellenőrzéséhez szükséges légi felderítés zavartalan és biztonságos végrehajtásához.

Az adott légteret csak a rendészeti, honvédelmi, mentő és kutató-mentő, valamint katasztrófavédelmi feladatokat végrehajtó légijárművei használhatják, de a menetrend szerinti nemzetközi utasforgalomra az intézkedésnek nincs hatása.

Kedd nulla órától életbelépett a jogi határzár Magyarországon, amely bűncselekménynek minősíti, ha valaki a már elkészült határkerítés illegális átlépésével jut az országba.

Ausztria lezárta a határt

Ausztriának Németországhoz kell igazodnia, és vissza kellene állítania a határellenőrzést az osztrák külügyminiszter szerint, elkerülendő, hogy a menekültválság „szörnyű következményekkel” járjon. „Ellenkező esetben néhány nap alatt totálisan túlterheltté válhat az ország” – nyilatkozta Sebastian Kurz az ORF osztrák közszolgálati televízió vasárnap késő esti adásában.

Werner Faymann, a nagykoalíciós kormány szociáldemokrata kancellárja előzőleg elutasította a határellenőrzés szigorítását.

A külügyminiszter szerint a Németország által vasárnap délután bejelentett intézkedés a határellenőrzés visszaállításáról azt eredményezi, hogy rövid időn belül több tízezer menekült ragad Ausztriában, ahelyett, hogy csak átutaznának az országon. Az osztrák rendőrség tájékoztatása szerint csak vasárnap tizenötezer migráns érkezett Miklóshalmára, az osztrák-magyar határ osztrák oldalára. Éjszaka további ötezerre számítottak. Ausztria nem birkózik meg egyedül ezzel az áradattal – vélekedett Sebastian Kurz.

Az osztrák kancellár hétfő délelőtt bejelentette: Ausztria 2200 katonát küld a határra. Eközben az osztrák oldalon hol lezárták, hol pedig megnyitották a határátkelőket Miklóshalmánál. Nem sokkal később Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter Brüsszelben azt nyilatkozta: Ausztria a németországihoz hasonló ellenőrzést fog bevezetni a magyar határon, és erről tájékoztatták az Európai Bizottságot (EB) is.

Hétfő reggel a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn (DB) újraindította a vasúti közlekedést Németország és Ausztria között, miután vasárnap délután a cég a menekültválság miatt leállította azt.

Szlovákia is ellenőrzi a határait

Ideiglenes jelleggel határellenőrzéseket vezetett be Szlovákia a magyar és osztrák határon lévő átkelőhelyein – közölte a szlovák belügyi tárca sajtóosztálya hétfő koradélután az MTI-vel.

Az ellenőrzések a szlovák-magyar és szlovák-osztrák határátkelőkön szúrópróbaszerűek lesznek, az intézkedés ideiglenes, ám azt, hogy meddig lesz hatályos, egyelőre nem lehet megmondani.

A lengyelek is visszaállítanák a határellenőrzést

Lengyelország bármilyen veszély esetén ellenőrizni fogja a határait – közölte hétfőn a lengyel miniszterelnök. Ewa Kopacz újságírók előtt hangsúlyozta, hogy országa az Európai Unió külső határai ellenőrzésének a megerősítését támogatja, és „bármilyen veszély” esetén bevezeti az ellenőrzést a tagországokkal közös határain.

A kormányfő továbbá közölte Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, hogy Lengyelország nem fogadja el az EB által javasolt kvótákat, amelyek alapján automatikusan elosztanák a menekülteket a tagországok között.

Románia is megerősítheti határvédelmét

Románia kész részt venni az Európai Unió külső határainak megerősítésében, amennyiben felkérést kap erre – jelentette be Klaus Johannis román államfő hétfőn. A román elnök sajtóértekezletén kifejtette: az európai migrációs válság megoldása nem korlátozódhat csak a menekültek szétosztására.

Szerbia nem fogad vissza menekülteket

Azok a migránsok, akik nem jutnak át a magyar határon, és az úgynevezett senki földjén maradnak, visszatérhetnek Szerbiába, és elmehetnek bármelyik befogadóközpontba, ám azokat, akik átmennek a határon, és visszaküldik őket, nem fogadja vissza Szerbia, értük nem felel – jelentette ki a szerb szociálisügyi miniszter hétfőn.

190 ezer felett az idén elfogott határsértők száma

Rekordszámú illegális menekült érkezett vasárnap Magyarországra a szerb-magyar határon, korábban soha ennyien nem érkeztek egy nap alatt – mondta Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője beszélt hétfő reggeli sajtótájékoztatóján.

Vasárnap 5809-en érkeztek a szerb-magyar határon, velük 191 702-re nőtt idén az illegális bevándorlók száma idén.

A rekord hétfőn már délre majdnem megdőlt: 5353 menekült bevándorló érkezett a szerb-magyar határszakaszon Magyarországra – közölte az MTI megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata. A nap végére ez a szám elérte a 9380-at.

ENSZ: harmincezren érkezhettek

Az ATV híradójának megszólaltatta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivőjét, aki közölte: a rendőrség tájékoztatásával ellentétben nem kilenc-, hanem közel harmincezer ember lépte át a hétvégén a magyar határt.

Gulyás: a német kormány magatartása miatt kell a szigorítás

A német kormány megváltozott magatartása igazolja azokat az intézkedéseket, amelyeket Magyarország tett a határvédelem szigorítása érdekében – jelentette ki Gulyás Gergely hétfőn, a röszkei határátkelőnél tartott sajtótájékoztatón.

Látható, hogy az Európai Uniónak (EU) és egyes vezetőinek felelőtlen volt azon üzenete, miszerint mindazok befogadást nyerhetnek, akik egy jobb élet reményében érkeznek Európába – közölte az Országgyűlés fideszes alelnöke. Hozzátette: keddtől az illegális határátlépés bűncselekmény, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető és minden esetben kiutasítást von maga után.

863 próbaidős rendőr tett esküt

A Készenléti Rendőrség Határrendészeti Igazgatóságának állományába 863 rendőrt neveztek ki hétfőn. Az ünnepélyes eskütételen Orbán Viktor azt mondta: a magyarok nem akarják, hogy a világméretű népmozgás megváltoztassa Magyarországot. A magyarok rendben, békében és biztonságban akarnak élni, nem akarnak káoszt.

A miniszterelnök szerint a történelem ránk rúgta az ajtót, és rádöbbentett arra, hogy a biztonság és a rend nem adomány, dolgozni kell érte. Hozzátette: hatalmas munka vár a friss esküt tevőkre a menekültkrízis miatt.

Orbán szerint ma mindenki a legnagyobb megbecsüléssel beszél a magyar rendőrökről. A frissen felavatott rendőröknek meg kell védeniük Magyarországot és Európa határait. El kell érni, hogy mindenki betartsa a törvényeket, aki átlépi a magyar határt, ez lesz a dolguk a most felavatottaknak.

Az egyenruha alatt szív is van, nem csak izom – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, hozzátéve, hogy emberséget kell mutatni a határon úgy, hogy érvényt szereznek a törvényeknek.

Orbán: nem jöhet létre menekülttábor

Magyarországon nem jöhet létre menekülttábor – jelentette ki Orbán Viktor a TV2-nek adott interjújában. A kormányfő szerint Magyarországon „márpedig ilyen hotspot”, menekülttábor, elosztóhely, gyűjtőhely nem jöhet létre. „A határt nem légmentesen zárjuk le, hanem egész egyszerűen kikényszerítjük azokat a törvényeket, amelyek egyébként eddig is hatályban voltak” – közölte.

Több ezer férőhely a gyerekek befogadására

A közeljövőben több helyszínen akár 5400 férőhely is rendelkezésre állhat a külföldről kísérő nélkül érkező kiskorúak elhelyezésére, ahol – ahogyan most is – szakemberek is részt vesznek a gyerekek ellátásban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.

Osztrák bíróság: Magyarország nem biztonságos

Az osztrák közigazgatási bíróság hétfőn másodfokon azzal az indoklással állította le egy afganisztáni menekült kitoloncolását, hogy Magyarország nem biztonságos hely a menekültek számára. Az egyedülálló nő korábban menedékkérelmet nyújtott be Magyarországon, azonban tavaly októberben továbbutazott Ausztriába, jelenleg több kiskorú gyerekével együtt a visszatoloncolása ellen küzd. A dublini egyezmény ügyében Magyarország lenne az illetékes. Ezt tavaly májusban a szövetségi bíróság meg is erősítette, Magyarországot akkor a menekültek befogadása szempontjából biztonságos országnak minősítette. A másodfokú bíróság szóvivője szerint egyedi esetről van szó, azonban a döntés iránymutató lehet más hatóságok számára is. Az osztrák belügyminisztérium közölte, hogy megvizsgálja az aktuális bírósági döntést, azonban minden ügy egyedi elbírálás alá esik.

Fokozott ellenőrzés az egész országban

Az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el az ország egész területére – közölte a rendőrség hétfő délben a honlapján. Közleményük szerint a rendőrség Magyarország teljes közigazgatási területén hétfő déltől a szeptember 30-ról október 1-re forduló éjfélig fokozott ellenőrzést hajt végre, amelynek célja a közrend és a közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények és a szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása.

Az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, ruházatot, járművet vizsgálhatnak át.

Ferenc pápa: a bevándorlók tarthatják életben Európát

A háború és éhezés elől menekülőket a világot uraló igazságtalan társadalmi-gazdasági rend kényszeríti migrációra – jelentette ki Ferenc pápa hétfőn két egyházi rádiónak adott interjújában. Az egyházfő szerint az öregedő Európát a bevándorlók tarthatják életben. Ferenc úgy fogalmazott, hogy a migráció „csak a jéghegy csúcsa”. Az emberek tömeges meneküléséhez vezető háborúkat és éhezést a pápa szerint az igazságtalan társadalmi és gazdasági világrend idézi elő, amely mögött pedig „az az Istenként imádott pénz” áll.