Menekültválság: Bokros Lajosék most nem fasisztáztak, de azért ismét rendesen beszóltak a kormánynak

szeptember 15, 2015

Bokros Lajos (2)

„Az Orbán-kormány nyilvánvalóan szükségállapot bevezetésére készül” – írja keddi sajtóközleményében a Modern Magyarország Mozgalom. „A menekülők szenvedésein enyhíteni mindannyiunk alapvető erkölcsi kötelessége” – áll a dokumentumban. „Az Orbán-kormány bebizonyította, hogy képtelen megfelelni az emberi tisztesség legalapvetőbb követelményeinek” – írja a Bokros Lajos vezette párt.

„Az Orbán-kormány nyilvánvalóan szükségállapot bevezetésére készül” – áll a Modern Magyarország Mozgalom (Moma) által a Budapest Beaconnek eljutatott keddi sajtóközleményben. „Mivel az ország egyre rosszabbul teljesít, a kormánynak szüksége van a rendkívüli helyzetre annak érdekében, hogy igazolni lehessen a durva és kegyetlen intézkedéseket. Mindenki ellen” – áll a Bokros Lajos volt pénzügyminiszter (képünkön) vezette párt által jegyzett dokumentumban.

„Alkotmányellenesen, az alaptörvény módosítása nélkül, rugalmasan értelmezhető válsághelyzet kihirdetésére hatalmazta fel a kormány saját magát, amit akár belpolitikai célra is felhasználhat” – áll a Moma által a Budapest Beaconnek eljutatott keddi sajtóközleményben.

„Napjaink egyik legsúlyosabb emberi tragédiája zajlik a szemünk előtt: ártatlan személyek – közöttük nők, gyermekek és öregek – menekülnek a Közel-Kelet, Ázsia és Afrika háború sújtotta, vagy belső elnyomás alatt szenvedő térségeiből. Nyugat-Európa mágnesként vonzza az elkeseredett, reményvesztett, családjuk életét féltő menekülteket. A menekülők szenvedésein enyhíteni mindannyiunk alapvető erkölcsi kötelessége” – írja a konzervatív-szabadelvű ellenzéki párt.

„Az Orbán-kormány bebizonyította, hogy képtelen megfelelni az emberi tisztesség legalapvetőbb követelményeinek. Szégyenletes és embertelen a bánásmódja a menekültekkel és a rendvédelmi szervezetek tagjaival egyaránt. Újra és újra azt hazudja, hogy teljesíti nemzetközi kötelezettségeit, miközben a minimális ellátást kizárólag az önkéntesek tömege biztosította” – folytatódik a dokumentum.

„A kormány kérésére az Országgyűlés olyan jogszabályokat alkotott, amelyekben a gumifogalmak önkényes intézkedések sorozatát teszik lehetővé. Az embertelen bánásmód és az emberhez nem méltó körülmények ellen tiltakozók cselekedeteire bármikor rásütheti a »zavargás« kifejezést, miközben a menekültek számára az együttműködés semmilyen feltételét nem biztosította” – olvasható a közleményben.

„Az Orbán-kormány – felhasználva a menekültek ügyét – tudatosan rombolja az ország kapcsolatait a saját szövetségi rendszerünkön, az Európai Unión belül. A nemzeti érdekek semmibevételével harcol ellenük, ahelyett, hogy velük együtt dolgozna az egész uniót érintő helyzet megoldásán!” – írja a Moma.

„A Modern Magyarország Mozgalom arra kér minden becsületes és jóérzésű magyar állampolgárt, hogy továbbra is tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a kormány által Magyarország becsületén ejtett szégyenfolt minél halványabb legyen” – folytatódik a dokumentum.

„A jövőnkért harcolunk, saját tisztességünkért küzdünk!” – zárul a Moma keddi közleménye.

A Modern Magyarország Mozgalom egyébként nem először bírálja a kormányt rendkívül élesen. Egy, a Budapest Beaconnek júniusban adott interjúban Bokros Lajos félig-meddig lefasisztázta a kormányt.