Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere jobban teljesít

január 20, 2014

Felcsut1

A felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc (a képen Orbán Viktor miniszterelnökkel) sínen van. A Mészáros & Mészáros Kft. (M&M) építőipari cég, melyet feleségével együtt birtokol, egy konzorcium tagjaként 25,8 milliárd forintos pályázatot nyert el decemberben regionális vízhálózat kiépítésére dél-kelet Magyarországon, számolt be a napi.hu.

Olyan időkben, amikor rekordszámú építőipari cég jelent csődöt, az M&M bevétele az elmúlt három évben mindig megduplázódott, 2010-ben 854 millió forint volt, majd 2012-ben már 4,6 milliárd, a nagy számban elnyert  kormányzati szerződésnek köszönhetően. 2010 és 2012 között a cég adózás előtti nyeresége majdnem hatszorosára emelkedett, 215 millió forintról 1,3 milliárdra, ami lehetővé tette, hogy 321 millió, illetve 800 millió forint osztalékot fizessen ki 2012-ben majd 2013-ban.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) október közepén írt ki közbeszerzési eljárást, majd két hónappal később bejelentette annak eredményét. A két regionális ivóvíz hálózat fejlesztési pályázat közül a kisebbiket 8,2 milliárd forint értékben a Békés Dren Kft. és az Aquaprofit Zrt. konzorciuma nyerte el, míg a nagyobbikat a Békés Dren Kft., a Duna Aszfalt Kft., és a Mészáros & Mészáros Kft. által létrehozott konzorcium nyerte meg 25,8 milliárd forint értékben. Az összeg nagyobb, mint amit előzetesen a közbeszerzési eljárási dokumentációban előrevetítettek.

2013-ban az M&M nyert egy 9,5 milliárd forintos szerződést is budapesti közműépítésre, a Colas Alterra Építőipari Zrt. vezette konzorcium tagjaként.

2012-ben az OVF nyugat Magyarországi csatornázási munkálatokra írt ki 880 millió forintos pályázatot, melynek győztese az M&M és a Békés Dren Kft. Csak ez a két cég indult a pályázaton.

Abban az évben később az M&M része volt a Közgép vezette konzorciumnak, amely 4,5 milliárd forint értékű szerződést nyert el egy regionális szilárd hulladékkezelő projekt keretében, valamint egy 1,6 milliárd forint értékű pályázatot is elnyert az osztrák építőipari óriással, a Strabag-gal alkotott konzorciumban egy hasonló projektre.

Mészáros figyelemre méltó jószerencséje nem korlátozódik a hatalmas, EU általfinanszírozott projektek elnyerésére. 2012-ben egy Mészáros tulajdonában álló mezőgazdasági cég és családtagjai nyerték el több mint 1.000 hektár állami tulajdonú mezőgazdasági föld művelési jogát 20 évre.

A korábbi gázszerelő mesebeli felemelkedése olyan spekulációkra adott okot, miszerint Mészáros Lőrinc Felcsút másik híres fia, Orbán Viktor strómanja lenne.  

2007 óta Mészáros a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát működtető alapítvány kuratóriumának elnöke is, amely Orbán Viktor miniszterelnök szívügye. Olyannyira az, hogy  egy hatalmas futball stadiont is felépítenek Orbán házának közelében a magyar adófizetők pénzéből.

Hivatkozás:

Gigaüzletben a felcsúti polgármester – íme, a részletek!, napi.hu; 2014. január 16.