Mfor.hu: 2,2 milliárd forint TAO-pénzt kaszált az Orbán Viktor-féle futballalapítvány

augusztus 27, 2015

Felcsút, Pancho, PuskásAz Orbán Viktor mostani miniszterelnök által életre hívott magánalapítvány volt a legnagyobb nyertese a 2010-ben elfogadott és 2011 júliusában hatályba lépett adótörvény változtatásainak – számolt be cikkében az Mfor.hu gazdasági hírportál.

2011. július 1-e óta társasági adókedvezmény (TAO) vehető igénybe, ha a vállalkozások támogatják a látványsportágakat – írja az Mfor.hu. A TAO-t igénylő sportszervezetnek egy sportfejlesztési programot kell készítenie, aminek megfelelőségéről a Nemzeti Sportintézet (NSI) dönt. A befolyó pénzt többek között utánpótlás-nevelésre, a képzéssel összefüggő feladatokra, infrastruktúra fejlesztésére, beruházásokra, felújításokra lehet fordítani.

Az Orbán Viktor mostani miniszterelnök falujában megalakult Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a tavalyi 2,2 milliárd forinttal együtt 2010 óta összesen már 9,047 milliárdot zsebelt be. Tavaly az azt megelőzőnél hétszázmillió forinttal nagyobb támogatást tudhatott magáénak az alapítvány, pedig támogatóinak egyharmadát elveszítette, miután Orbán és Simicska összerúgta a port.

A támogatások segítségével épült fel a Pancho futballstadion (képünkön) Orbán felcsúti háza mellett. A „Pancho” a világklasszis magyar futballista, a sikereinek egy részét a Real Madridban elért Puskás Ferenc spanyol beceneve volt.

Az adótörvényt bíráló szakértők szerint az állami pénzek magánalapítványokhoz irányítása azért is problémás, mert sem a támogatóknak, sem pedig a támogatottaknak nem kell nyilvánosságra hozniuk azt, hogy mennyi pénzt kaptak a TAO-támogatásokból egy adott évben – áll az Mfor.hu írásában.