„Miért csinálja ezt az Orbán?” – Több száz menekült tüntetett kedd délelőtt a Keletinél

szeptember 1, 2015

Tüntetés, 2015. szeptember 1.Több száz menekült tüntetett a Keleti pályaudvar előtt kedd reggeltől, mivel a rendőrség megakadályozta, hogy – sokan érvényes jegy birtokában – fölszálljanak a Németországba induló vonatokra. A helyzet sokáig feszült volt, de talán a nagy melegnek is köszönhetően délre alábbhagyott a tüntetők lendülete, a többség a pályaudvar árnyékába, illetve a környező utcákba húzódva várakozik. A tranzitzóna csődöt mondott.

Kedd reggel nyolc után néhány perccel menekültek tömegesen próbáltak följutni a Németországba induló vonatra a budapesti Keleti pályaudvaron. A nemzetközi jegypénztár előtt hatalmas sor alakult ki, ám az csak kis időre nyitott ki. A menekültek leültek, és várakoztak. Nem sokkal később verekedés tört ki a peronon, majd rá néhány percre rendőrök százai érkeztek a pályaudvarra, ahol előbb a nemzetközi jegypénztár elől, majd a peronról is kiszorították a menekülteket. A dühös várakozók mutogatták a jegyeiket, miközben a vonatok elé rendőrsorfal állt föl. „Freedom, Freedom” (a. m. „szabadság, szabadság”) – kiáltozták a menekültek, amire a rendőrök „Takarodjatok kifelé!” fölszólítással válaszoltak. Kilenc után nem sokkal lezárták az egész Keleti pályaudvart, a vasúti közlekedés teljesen leállt.

Tüntetés, 2015. szeptember 1. II.A menekültek ezután az épület előtt a Baross téren gyűltek össze, ahol azt skandálták: „Germany!” (a. m. „Németország”) A rendőrsorfal a főbejárat előtt sorakozott föl, mialatt a tömeg tovább fütyült és kiabált. A menekültek gyerekeket emeltek a magasba, és a jegyeiket lengették. Sokan táblákat is készítettek, melyekre többek között azt írták: „We want to go!” (a. m. „Menni akarunk!”)

Tüntetés, 2015. szeptember 1. III.A turisták közben azért bosszankodtak, mert a rendőrök képtelenek voltak útbaigazítani őket. A pályaudvar főbejáratát teljesen lezárták, csak a két oldalsón lehetett bejutni, de ott is csak alapos rendőri ellenőrzés után. A lezárás miatt több buszjárat is elkerüli a pályaudvart – közölte Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A tranzitzóna felől önkéntesek érkeztek üdítővel és vízzel, amit a menekültek pillanatok alatt szétkapkodtak. Kisebb dulakodás is kitört közöttük, miután szó szerint kitépték az adományt az önkéntesek kezeiből.

Nem sokkal tíz után lassan megindult a vonatközlekedés, a menekülteket a rendőrség azonban továbbra sem engedte be a pályaudvarra. Az épületen belül továbbra is rengeteg egyenruhás tartózkodott, azonban egyre több turista jutott át az élő kordonon. Egy fiatalember azt kérdezte: „Miért nem rakják a menekülteket a vonatokra? Hát el akarnak menni. Miért csinálja ezt az Orbán?”

Az Atv.hu megkeresésére a Magyar Államvasutak (MÁV) sajtószóvivője elmondta, hogy a társaság jegyellenőrei mindenkit felengednek a vonatokra, akinek érvényes jegye van, a rendőröknek viszont joguk van a jegy mellett az úti okmányokat is elkérni, és akinek nincs érvényes irata, attól megtagadhatják az utazást.

Délre már csak néhány tucat menekült skandált erőtlenül, a többség a hőség elől a pályaudvar oldalába, és a környező utcákba húzódott vissza. Az aluljáró és a főbejárat ekkor még mindig zárva volt, a peronokat továbbra is csak az oldalsó bejáratokon keresztül lehetett megközelíteni.

A MÁV tájékoztatása szerint a vonatforgalom várhatóan csak a koraesti órákra fog helyreállni, addig jelentős késésekre és vonatelmaradásokra kell számítani.

DK: Orbán Viktor provokál

A Demokratikus Koalíció (DK) közleményt adott ki, mely szerint mindazt, ami a Keleti pályaudvaron történik, Orbán Viktor provokálja. Rendőrökkel veszi körbe a szerencsétlen sorsú embereket, kitereli őket az utcára, hogy a járókelőkben félelmet, gyűlöletet keltsenek. Orbán úgy tesz, mintha nem tudná: ezek az emberek nem akarnak Magyarországon maradni. Ráadásul a szír menekültek korlátlan németországi befogadásával még kisebb lett a nyomás a magyar kormányon. Orbán azonban abban érdekelt, hogy fenntartsa a feszültséget – írják.

Fokozott rendőri ellenőrzés

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a főváros több kerületében – közölte honlapján a rendőrség kedden. Az intézkedés a VI., VII., VIII., X. és XIV. kerületet érinti. A kedden tízkor életbe lépett, szeptember 7-én éjfélig tartó fokozott személy- és gépjármű ellenőrzés célja a közrend és közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények és szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése.

Lázár szerint az Európai Unió csődöt mondott

Európának és Magyarországnak arra kell készülnie, hogy a következő időszakban további milliók indulhatnak még útnak Európa felé, ezért hosszú távú, tartós intézkedésekre van szükség – mondta Lázár János kancelláriaminiszter, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának, valamint Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának együttes ülésén. Lázár szerint a szíriai, iraki, afganisztáni, pakisztáni és a balkáni helyzet nyomán látszik, hogy nem egyszeri intézkedésekre van szükség. Európát egy tartós népvándorlási hullám érte el.

A miniszter azt mondta: az elmúlt tíz év lépései vezettek ehhez a helyzethez: az Európai Bizottság baloldali politikája, amely szerint bárkit be lehet engedni az Európai Unió (EU) területére. Az EU csődöt mondott a helyzet kezelésében, maga jelenti a problémát, képtelen megvédeni saját határait – hangsúlyozta Lázár.