Miskolci közgyűlés: a gettónak mennie kell!

május 9, 2014

ghetto

A miskolci önkormányzat közgyűlése csütörtökön megszavazta a Fidesz-KDNP-frakció javaslatát, amelynek értelmében megkezdődhet a város nyomortelepeinek felszámolása a közbiztonság javítása érdekében, beleértve a gettók felújítását is azáltal, hogy akár 2 millió forintot is fizetnének azoknak, akik kiköltöznek az önkormányzati lakásokból és elhagyják a várost. A „kedvezményezettek” többsége Miskolc 25.000-es roma közösségének tagjai.

Az Észak-kelet Magyarországon fekvő, elszegényedett Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye az Európai Unió 20 legszegényebb régiójának egyikében van.

Egy korábbi sajtótájékoztatón a miskolci közgyűlés Fidesz-KDNP tagjai bejelentették, hogy csütörtökön szavazni fognak, hogy a város „szégyenfoltjait” szüntessék meg, ami a miskolci „gettók, nyomortelepek” teljes körű felszámolását jelenti egy „biztonságosabb, élhetőbb” Miskolc érdekében.

Az előterjesztés szerint mindazoknak, akik elhagynák ezeket a lakásokat, és más településeken vásárolnának magasabb komfortfokozatú lakásokat, 1,5-2 millió forint támogatást adnának, azzal a feltétellel, hogy az ingatlanokat öt évig nem adhatják el.

A csütörtöki közgyűlésen roma aktivisták „Ne szavazd meg a kitelepítést!, Szegények mindig lesznek köztetek!” feliratú táblákkal tiltakoztak a tervezet ellen.

miskolc

Soós Attila (a képen jobb oldalon), a Fidesz-KDNP képviselőtestületi tagja szerint: „A mai normák szerint az ezeken az avult telepeken lévő ingatlanok normális emberi lakhatásra, gyermeknevelésre nem alkalmasak. Ezek semmilyen formában sem fejleszthetők, gyakorlatilag az egészet le kellene dózerolni és új sorházakat építeni”.

Soós szerint tarthatatlanná vált a helyzet, néhány tucat család megkeseríti több ezer ember életét Miskolcon.

A tervet kritizálták jobbról, balról és középről is

A javaslat kritikusai azzal érveltek, hogy a kisebb településeken gyakran nincs meg a szükséges infrastruktúra – mint például az egészségügyi intézmények és az iskolák – ahhoz, hogy egészséges, a táradalom számára hasznos embereket neveljenek fel. Továbbá, szerintük az is kérdéses, hogy az otthonok alkalmasak-e egyáltalán a gyermeknevelésre, és az önkormányzati támogatásból megvehető házak fűtését megengedhetik-e magunknak.

A Jobbik képviselője is kritikákkal illette a javaslatot. A szélsőjobboldali szervezet korábban azt közölte, számukra elfogadhatatlan, hogy a városvezetés büntetés helyett kétmillió forintot adna mindazoknak, akik „lezüllesztették” az önkormányzati lakásokat, ha azokból kiköltöznének, és a borsodi megyeszékhely közigazgatási határán túl vásárolnának házakat.

Varga Gergő, a Demokratikus Koalíció képviselője azt közölte, hogy „a Fidesz nem tekinti Miskolc polgárának azt, aki nagy szegénységben él”, sőt fizetni is hajlandó azért, hogy a társadalmi problémát ne neki kelljen megoldania, „inkább az így is elszegényedő vidéki kistelepülésekre száműzné őket”.

Mint írta, a DK álláspontja szerint meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy aki ki akar törni a nyomorból, a szegénységből, legyen rá lehetősége, „nem pedig némi aprót dobni nekik és útilaput kötni a talpukra.”

Váradi Gábor, a miskolci cigány kisebbségi önkormányzat elnöke a közgyűlésen azt mondta, a telepek felszámolásáról húsz éve szó van, és ez a cigány emberek számára is fontos. Ám azzal, hogy csak a város határán kívül adnak lehetőséget az embereknek a letelepedésre, nem tudnak azonosulni.

A javaslatot 15 igen, négy nem és hét tartózkodás mellett szavazták meg a képviselők. Mind a 15  Fidesz-KDNP igennel szavazott és mind a 7 MSZP képviselő tartózkodott a szavazástól.

Hivatkozás:

Kétmilliót is adna a Fidesz a miskolci “gettókból” elköltözőknek, hvg.hu; 2014. május 6.

Megszavazták: kétmilliót kaphat, aki elköltözik a miskolci telepekről, hvg.2014. május 8.

Hogy én falura menjek? Még ötmillióért se!, origo.hu, 2014. május 8.