„Most már ott tartunk, hogy a Fideszt nem lehet megkülönböztetni a Jobbiktól” – akcióban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

június 9, 2015

Csík RenátaKreatív fordulatot vett a kormány gyűlöletplakátjai elleni háború: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az Átlátszó Vastagbőr blogja közös projektet indított: plakátokra gyűjtenek pénzt, amelyeken például az alábbihoz hasonló felirat olvasható majd: „Gyere nyugodtan Magyarországra, mi már Angliában dolgozunk”. Hétfőn és kedden bő egy nap alatt közel tizenhatmillió forint jött össze. Közben a még ép plakátok átalakítása sem állt le, bár a rendőrség láthatóan nagy erőket vet be annak érdekében, hogy a kormányzati gyűlöletpropaganda olvasható maradjon. Az Együtt ifjúsági szervezetének aktivistáit öt órára bekasztlizták.

A Vastagbőr és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) ötven ellenplakáttal számolt, melyek egy hónapig hirdetnék, például, hogy: „attól még mert egy ilyen kormányunk lett, mi nem vagyunk ennyire primitívek”. Az akcióra hárommillió forintra lett volna volt szükség, amit hétfőn kezdtek el gyűjteni. Kedd koraestére, azaz bő egy nap alatt 15,7 millió forint gyűlt össze, azaz az átlagosan mintegy félmillió forint gyűlt össze óránként.

A Vastagbőr és az MKKP továbbra is várja az adományokat, mert minél több pénz jön össze, annál több plakátot tesznek ki. Az MKKP honlapjáról az is kiderül, hogy egy plakát százötvenezer forintba kerül, azaz már több mint száz plakátra van pénz. Mindenesetre az idevonatkozó háziversenyt az MKKP megnyerte: az eddigi adományrekorder párt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP). A kisebbik kormánypárt tavaly 12,1 millió forintot gyűjtött össze adományként. A gyűjtés a tervek szerint június 21-ig tart.

A szervezők plakátötleteket is várnak. Kormányzati szempontból talán az lenne a legfájdalmasabb, ha azt firtatnák a feliratok, mint például hogy hova tűnt a pénz a Quaestorból, illetve, hogy szemeteszsákból is lehet műtősköpenyt csinálni.

Az ehhez hasonló feliratokra minden esély megvan, legalábbis annak alapján, amit Kovács Gergely MKKP-elnök az Indexnek nyilatkozott: „Tudjuk, hogy a menekültes kampány célja, hogy a kormány elterelje a figyelmet a nagyobb problémákról. Úgyhogy lesznek korrupcióval, állami lopással, ilyesmikkel foglalkozó plakátok is.” Kovácsot egyébként meglepte a lelkesedés, melynek okát abban látja, hogy talán az embereknek elegük lett a gyűlöletkeltésből és abból, hogy a kormány mindig kiszúr egy társadalmi csoportot, és velük hergeli a többséget. „Most már ott tartunk, hogy a Fideszt nem lehet megkülönböztetni a Jobbiktól” – tette hozzá Kovács, aki azt is elmondta, hogy az adományok mintegy harmada külföldi magyaroktól érkezett, és sokan adakoznak a Magyarországon élő külföldiek közül is.

Így ütöttek rajta az Együtt-aktivistákon a rendőrök

Mint arról korábban beszámoltunk, a plakátok megsemmisítése – lefestése, rongálása, letépése – eközben továbbra is nagy erőkkel folyik, bár egyre nehezebb észrevétlenül végrehajtani az akciót. Bár saját állítása szerint a rendőrség nem figyelteti a hirdetéseket, a Kisalföld beszámolója szerint ez mégsem teljesen igaz. Ahogy nem igaz Győrött, úgy Budapesten sem volt az a Gundelnél.

Az ott található plakát leszaggatása előre tervezett akció volt – mondta Csík Renáta, az Együtt ifjúsági szervezetének aktivistája (képünkön) az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfőn. Harcostársa, az akcióban szintén résztvevő Zentai András ezt azzal egészítette ki, hogy bár tisztában voltak vele, miszerint tettük szabálysértés, úgy gondolták, hogy a plakátokon politikai vélemények ütköztetése történik. A kormány véleménye a plakátokon olvasható, a mi véleményünk pedig az, hogy ezt nem tűrhetjük meg a közterületeinken – mondta Zentai, az Együtt ifjúsági szervezete, az Y-GEN ügyvivője.

Mint az esetről készült jegyzőkönyvből kiderült, a rendőrség rejtőzködve operatív megfigyelést folytatott. „Ketten ütöttek rajtunk, de összesen hét bűnügyi nyomozó intézkedett” – mondta Zentai.

Az Y-GEN ügyvivőjének elmondása szerint, miután leszaggatták a plakátot, gyalog elindultak a Városliget felé, majd egy megkülönböztető jelzést nem használó rendőrautó hajtott melléjük, közben pedig civil ruhás nyomozók vették körbe őket. A tüzetes átvizsgálás után szabadon engedték mind a hat aktivistát, csakhogy – összesen öt autóval – néhány perc után újra feltűntek a rendőrök, és közölték velük, hogy rádiótelefonon érkezett felsőbb utasításra be kell, hogy kísérjék őket a zuglói kapitányságra. „Öt órát töltöttünk a zárkában” – mondta Zentai. Telefonálniuk nem lehetett, a rendőrök csak annyit ajánlottak föl, hogy értesítik az ügyvédjüket – tette hozzá. Zentai és Csík kihallgatására egyébként majdnem reggel kilenckor került sor, ahol megállapították, hogy a plakátban harmincezer forintos kár keletkezett.

A történetet Csík azzal egészítette ki, hogy neki a zárkába lépés előtt majdnem meztelenre kellett vetkőznie, hogy a rendőrök láthassák, nincs-e nála drog vagy fegyver. A fiúknak nem kellett levetkőznie – jegyezte meg Zentai, aki hozzátette: „én a polgári engedetlenséget folytatni tervezem”.

A kormánypárti politikusok a történtek ellenére továbbra is azt hiszik, hogy ez a kampány rendben van, és akiknek szól, azok meg fogják érteni – derül ki az Index hétfői parlamenti videóriportjából. A plakátolásra kiírt háromszázmillió forintos közbeszerzést egyébként az a HG 360 reklámügynökség nyerte el, amelynek ügyvezetője és tulajdonosa Rogán Antal szomszédja, Csetényi Csaba. A cégvezető és a Fidesz frakcióvezetője egyaránt egy II. kerületi luxus lakóparkban, a Pasa Parkban él – írta a Borsonline.