MSZP-Fidesz-Jobbik koalíció Gyöngyösön: „ez a városnak a legjobb”

március 7, 2015

Hiesz Györggy

A helyi MSZP-szervezeten belül sem fogadta mindenki lelkesen a Fidesszel és a Jobbikkal kötött városi koalíciót. Az MSZP őszi szövetségesei számára elfogadhatatlan a Jobbikkal történő közös városvezetés. A Budapest Beacon egyik forrása szerint az MSZP-s polgármester azért vonta be a Jobbikot a városvezetésbe, „mert azt hiszi, hogy ezzel domesztikálni tudja a pártot, de szerintem súlyosan téved”.

Az őszi önkormányzati választáson Gyöngyös népe visszahívta a város élére Hiesz György szocialista politikust, aki 2002 és 2010 között már állt Gyöngyös élén, 1994-től 2002-ig pedig pártja Heves megyei listás országgyűlési képviselője volt. Hieszt egyébként nemcsak az MSZP, hanem a DK és az Együtt közösen indította az őszi választáson.

A kompenzációs listáról bejutottakat is beleértve a képviselőtestületnek a polgármester nélkül tizennégy tagja van, akik közül hat jobbikos, öt szocialista, három pedig kormánypárti. Ez azt jelenti, hogy bármilyen többség biztosításához a három tömb közül legalább kettő szavazata szükséges.

Az önkormányzati választás után Hiesz folyamatosan azt hangoztatta, hogy a város működtetése érdekében bárkivel hajlandó együttműködni. Az együttműködés annyira jól sikerült, hogy február 26-án a kormánypárti Tatár Lászlót és a jobbikos Kévés Tamást – egyébként mindketten polgármester-jelöltek voltak az október 12-i önkormányzati választáson – is alpolgármesternek választotta a képviselő-testület, létrejött az MSZP-Fidesz-Jobbik koalíció, ellenzék pedig nincs Gyöngyösön.

A Budapest Beacon azt kérdezte több politikustól – úgy helyiektől, mint országosoktól – hogy mit szólnak ehhez a különös hármas koalícióhoz, különös tekintettel a Jobbikkal kötött együttműködésre.

„Ideológiai alapon különböző pártok képviselői vagyunk. Nem kicsit állunk távol egymástól” – közölte megkeresésünkre Tóth Szabolcs, a város szocialista önkormányzati képviselője. Úgy vélte: ha a választás következtében az önkormányzatban kialakult arány „további harcokat folytat a városban, akkor erre a város és annak lakói mehetnek rá”. Úgy vélte: „el kellett dönteni, hogyan tovább, de a padok, az utak és a járdák ideológiailag semlegesek, érdekükben a megfelelő kompromisszumokat meg kellett kötni”.

Kérdésünkre, hogy a Jobbik nélküli MSZP-Fidesz koalíció nem merült-e föl, Tóth úgy reagált: minden megoldás fölmerült, „de a Fidesz ezt nem vállalta”. Megtudtuk: fölmerült a törölköző bedobása és az új választás kiírása is, de „az volt a legfontosabb, ami a városnak a legjobb”. Szerinte az egy hipotézis, hogy egy megismételt választásból az MSZP megerősödve jött volna ki, „amivel nem szeretnék foglalkozni”.

„Az MSZP-n belül voltak komoly viták a kérdésben, de a megegyezéskényszer és a város akarata mindennél fontosabb” – mondta további kérdésünkre a várospolitikus. „Szanyi Tibor egyéni írói munkásságával nem kívánok foglalkozni” – reagált azon kérdésünkre, hogy a Jobbikkal történő koalíciókötés mennyire kompatibilis azzal, hogy az MSZP egyik vezetője, Szanyi Tibor nyíltan lenácizta a pártot. „Biztos, hogy vannak Szanyi Tiborral a Jobbikról azonos gondolataink” – tette hozzá.

Tekintettel arra, hogy – mint általában személyi kérdésekről – titkos szavazás volt, interjúalanyunktól azt is megkérdeztük, hogy ő személy szerint hogy szavazott a két alpolgármester-jelöltről, de Tóth erre nem kívánt válaszolni.

„Ha előre látnék négy és fél évet, akkor lottóznék. Mindenesetre az Gyöngyös érdeke, hogy együtt tudjunk működni a város fejlesztése, az EU-tól érkező támogatások lehívása érdekében” – felelt azon kérdésünkre, hogy az önkormányzati ciklus még hátralévő négy és fél évét a Gyöngyöst vezető unorthodox koalíció kitölti-e.

Orosz Bálint János, az MSZP Gyöngyösön élő Heves megyei képviselője azt mondta a Budapest Beaconnak: a március 11-i gyöngyösi szocialista párttaggyűlés – a helyi MSZP-szervezet első párttaggyűlése a sikeres alpolgármester-választás után – előtt nem nagyon szeretne nyilatkozni. „Először ott mondanám el a véleményemet” – tette hozzá. Annyit kiszedtünk belőle, hogy a koalíció „nem aratott osztatlan sikert a párton belül”. Hogy miért nem a Jobbik nélküli MSZP-Fidesz koalíció valósult meg, az mindenesetre a pártaggyűlés egyik témája lesz. Arra, hogy őszerinte vállalható-e a Jobbikkal kötött koalíció, Orosz úgy felelt: a párttaggyűlés után nagyon szívesen válaszol.

Vadai Ágnest, a DK és Juhász Pétert, az Együtt alelnökét azért kerestük meg, mert bár sem a polgármester nem DK-s, illetve együttes, és a képviselő-testületnek sincsenek sem DK-s, sem együttes tagjai, ám mind Hiesz, mind a szocialista képviselők MSZP-DK-Együtt színekben indultak az önkormányzati választáson.

„Én a Jobbikkal soha semmilyen körülmények között nem működnék együtt. Más kérdés, hogy politikusként a különböző világnézetekkel történő vitatkozást szükségesnek tartom. Ez azt jelenti, hogy leülök egy jobbikos politikussal egy asztalhoz vitatkozni, de koalícióról szó sem lehet” – reagált megkeresésünkre Juhász Péter. Az együttes politikus – aki a Budapest Beacontól szerzett tudomást az egész ügyről – pláne nem értette a dolgot, miután munkatársunk közölte vele, hogy az MSZP és a Fidesz együtt többségben van. „Ha lenne beleszólásom, ebben a helyzetben egy MSZP-Fidesz koalíciót támogatnék” – fogalmazott. Fölvetésünkre, miszerint ez annak ellenére is így van-e, hogy a közelmúltban a „fasisztoid kommunikációt nyomó fideszesek” kifejezést használta, Juhász azt mondta: „nem az a lényeg, hogy MSZP-Fidesz, hanem az, hogy Jobbik semmi esetre sem”. További érdeklődésünkre úgy felelt: nehéz különbséget tenni a Fidesz és a Jobbik között, de mégiscsak van.

Juhász szerint sokan komolyan vették azt, amiről kiderült, hogy csak egy termékmegjelölés, tudniillik a „polgári” szót. „Ha már mindenképpen muszáj lenne, inkább a polgári Magyarországot hirdető párt képviselőivel működnék együtt. Sokan tudjuk, hogy ez a brand egy hazugság, de nem biztos, hogy mindenki tudja. A Jobbikkal viszont semmi szín alatt nem tartom elfogadhatónak a koalíciót” – mondta az Együtt alelnöke.

Akárcsak Juhász, úgy Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke is munkatársunktól tudta meg, hogy fölállt az MSZP-Fidesz-Jobbik koalíció Gyöngyösön. A volt honvédelmi államtitkár azonban még Juhásznál is keményebben fogalmazott a Jobbikkal kapcsolatban. „Bennünket erről nem kérdeztek meg. Ha megkérdeztek volna, nem támogattuk volna a dolgot” – közölte, arra azonban kitérő választ adott, hogy milyen megoldást – mármint MSZP-Fidesz koalíciót vagy időközi választást – támogattak volna. Hozzátette: a DK nemhogy koalíciót nem kötne a Jobbikkal, de még vitatkozni sem hajlandó vele. (Erről a közelmúltban egy minikonferencia apropóján lapunk is beszámolt.)

Egy, a kérdésre rálátó, névtelenséget kérő forrásunk szerint, ha az október 12-i helyhatósági választások után a patthelyzet miatt november-decemberben lett volna egy időközi teljes önkormányzati választás – tehát mind új képviselő-testületi, mind új polgármester-választást írtak volna ki –, annak az MSZP és a Fidesz lett volna a nyertese, és a Jobbik a vesztese, csak – bár a képviselőtestület önföloszlatásához meg lett volna az MSZP és a Fidesz többsége – „ezt nem merték megcsinálni”. Mivel ezt az alkalmat a szocialisták elszalasztották, „az elmúlt hónapok szerencsétlenkedései után egy mostani önkormányzati választáson már tarolna a Jobbik” – vélte informátorunk. Szerinte Hiesz György azért vonta be a Jobbikot a városvezetésbe, „mert azt hiszi, hogy ezzel domesztikálni tudja a pártot, de szerintem súlyosan téved”. Forrásunk úgy látja: egy esetleges MSZP-Jobbik koalíció esetén a Fidesz akár jól is kijöhetett volna abból, ha ellenzékben marad, mert ezzel azt mondhatta volna az MSZP-ről, hogy „nem is mi paktálunk le a Jobbikkal, hanem ti”, de a kormánypárt számára annyira kudarcos volt a városban az önkormányzati választás, hogy „a városvezetésben pozíciókat kell adni a sajátjaiknak, különben lehetetlen egyben tartani őket”. Azt pedig több forrásunk is megerősítette, miszerint a Jobbik koalíciós föltétele volt, hogy a Fidesz is adjon alpolgármestert. „Szerintem így akarták kivédeni, hogy a Fidesz kimaradjon a közös disznóságokból” – vélte egyikük.