„Nagyon fontos, hogy sokat foglalkozzunk régen történt, az életünkre semmilyen hatást nem gyakorló dolgokkal” – interjú Kovács Gergellyel

június 17, 2016

Kovács Gergely oktogonKovács Gergely, az MKKP elnöke. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt klubot indított, hogy passzivistái hasznosan töltsék az időt – derül ki a pártelnökkel készített interjúnkból. Ennek keretében egyebek közt boltokba lopnak be kamutermékeket. Terveik szerint egy fővárosi időközi önkormányzati választáson elindulnak, de vidéken nem, mert az messze van. Ugyancsak indulnak a 2018-as általános parlamenti választáson. A pártelnök szerint megépül a Felcsút-Budapest metróvonal, s az ügy érdekében Mészáros Lőrinccel is fölveszik a kapcsolatot. Kovács egyetért az RBHADLMSEVVHVJTJÖTEVHSFHPMLELEBÖFKF miniszteri biztos kinevezésével – sőt: szerinte az összes avar temetkezési helyhez is kellene miniszteri biztos. A politikus nem zárta ki a Fidesz-MKKP koalíciót, bár – ha jól értettük – ezen még dolgozni kell.

Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, szerda este egy, a Facebookon meghirdetett esemény keretében Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) elnöke és a párt három passzivistája matricákkal és plakátokkal szórta tele a Teréz és az Erzsébet körutat. Pártelnöki interjúnk ez alkalomból készült.

Budapest Beacon: Amikor tavaly tavasszal-nyáron a Fidesz elkezdte igazán csúcsra járatni a migráncsozást, pártjuk igen erősen exponálta magát a kormányzati propagandaháborúval szemben. Most – bár a Fidesz kommunikációban továbbra is központi téma a migráncsozás – az MKKP-t ebben az ügyben kevéssé hallani. Miért?

Kovács Gergely: Annyira fárasztó már, amit ezzel kapcsolatban Orbánék csinálnak, hogy a legjobb nem is foglalkozni vele. Gondoltuk, hogy mint tavaly, most is lehetne erre pénzt gyűjteni, de szerintem már butaság emberek pénzét erre elcseszni. A kormány részéről az egésznek csak az a célja, hogy erről beszéljünk. A legjobb reakció nem foglalkozni vele. Ráadásul a Kutyapárt nem szeret a többi párttal foglalkozni, ahhoz rendkívüli eseménynek kell történnie, például annak, hogy a kormánypropaganda kétmillió emberből kihozza a gonosz, gyűlölködő f…t.

BB: Ha a menekültkérdéssel nem foglalkoznak, mivel óhajtják tematizálni a médiát?

K. G.: Azt nem tudom, de csinálunk egy klubot. Eddig volt öt alkalom, kedden lesz a hatodik. Sokan jelentkeztek hozzánk aktivistának.

BB: Passzivistának, nem?

K. G.: Passzivistának, persze.

BB: Vagy aktivisták is vannak?

K. G.: Vannak, de a többségük passzivista. Megpróbálunk végigmenni azokon a módszereken, amelyek segítségével Budapesten lehet vicces, érdekes, szép, esetleg hasznos dolgokat csinálni. Például kifestettünk padokat, meg esernyőket tettünk buszmegállókba.

MKKP plakátokKomoly ígéretek, hiteles megállapítások. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter

BB: Az úttörőmozgalom legszebb hagyományait próbálják folytatni?

K. G.: Igen. Van egy csomó ember, aki azzal jön hozzánk, hogy szeretne valamit csinálni. Egy pártnak jelentős kihívás, hogy mit csináljon a passzivistáival, amikor nincs kampány. Gerillakertészetben és reklámhekkelésben utazunk, továbbá boltokba lopunk be kamutermékeket.

BB: Az elmúlt bő másfél évben számos időközi választás volt – sok önkormányzati és három parlamenti. Az MKKP egyiken sem indult. Miért nem?

K. G.: Nagyon messze voltak. Nem szívesen indulunk el olyan városban, ahol még nem jártam.

BB: A salgótarjáni polgármester-választáson reális győzelmi esélyekkel indulhattak volna, nyilván.

K. G.: Igen, csak tényleg nagyon messze van. Azt várjuk, hogy legyen egy budapesti önkormányzati választás, és azon mindenképp elindulunk. Zuglóban eltűnt egy MSZP-s önkormányzati képviselő. Arra számítunk, hogy ősszel ott lesz egy választás. Azon szeretnénk indulni.

BB: A 2018-as parlamenti választáson indulnak vagy bojkottálják? Sokan vélik úgy, hogy megfontolandó a választás bojkottja.

K. G.: Mindenképp elindulunk, persze.

BB: Mind ön, mind a mostani plakátragasztásban résztvevő három passzivista férfi. Az MKKP egy hímsoviniszta párt?

K. G.: Ez valóban probléma. A mostanság a pártba belépőknek szerintem legalább nyolcvanöt százaléka férfi. A klubban is vagy három-egy a férfi-női arány. Tervezünk gyerekprogramokat a klubban.

BB: Azt gondolják, hogy ahol gyerek van, ott anyuka is van?

K. G.: Persze, reméljük. Meg a gerillakertészetben is inkább a nőkre számítunk.

BB: S Trianon visszacsatolásának az ígéretével meg lehet fogni a gyerekeket?

K. G.: Bízunk benne. Trianonban nagyon sok kis fajáték van, ezeket elhoznánk Magyarországra.

MKKP trianon plakátVajon a franciák tudják már, mi vár rájuk? Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter

BB: Januárban a Medián már mérte önöket: egy százalékot kapott volna egy januári vasárnapi választáson a párt. Ezt kommentálná?

K. G.: A saját méréseink szerint kilencvenhét százalékon állunk, úgyhogy az egy százalék vagy csalás, vagy valamilyen véletlen hiba következménye.

BB: A Budapest-Felcsút metró meglesz?

K. G.: Igen. Még egyeztetnünk kell a felcsúti polgármesterrel, hogy a kisvasút miképp csatlakozzék a metróhoz, meg az űrállomáshoz is kell közvetlen összeköttetés, de valószínűleg meglesz, igen. Kismetró lesz, olyan, mint a kisvasút. Pici metró.

BB: Június elején Lázár János kancelláriaminiszter kinevezte a Római Birodalom határai – a dunai limes magyarországi szakasza elnevezésű világörökségi várományos helyszínnek a világörökség jegyzékébe történő jelölésével összefüggő teendők ellátásáért, valamint a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palotának a magyarországi limes egyik legjelentősebb elemének bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős (RBHADLMSEVVHVJTJÖTEVHSFHPMLELEBÖFKF) miniszteri biztost. Ez előtt még a Hírcsárda is kapitulált. Egyetért ezzel a kormányzati lépéssel?

K. G.: Ez fontos, persze. Az összes avar temetkezési helyhez is kellene miniszteri biztos. Nagyon fontos, hogy nagyon sokat foglalkozzunk régen történt, az életünkre semmilyen hatást nem gyakorló dolgokkal. Valószínűleg majd mi is erre költjük a pénz nagy részét.

BB: Ezek szerint az MKKP lehetséges koalíciós partnere a Fidesznek. Jól értem?

K. G.: Az örök életről és az ingyen sörről még nem tudtunk megegyezni – bár hallottam, hogy ők is osztottak ingyen sört, de azt hiszem, ez csak alkalmi akció volt a részükről. Mi csak azzal tudunk koalícióra lépni, aki az alapvetéseinkkel egyetért. Meglátjuk, hogy ők megváltoztatják-e az álláspontjukat.

93 százalék és Somos AndrásSomos András, az MKKP egyik passzivistája. 93 százalék, hogy nem fognak lopni. Hagytak maguknak némi mozgásteret. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter