Nagyon úgy tűnik: mégis marad államfő Áder János

december 23, 2016

Áder János. Vélhetően ő marad az államfő

Bár korábban Balog Zoltán emberminiszter neve is fölmerült, a Fidesz kedd-szerdai dobogókői elnökségi ülése után nagyon valószínű, hogy Áder János államfő lesz a kormánypártok köztársaságielnök-jelöltje a tavasszal esedékes választáson. Áder ötéves mandátuma 2017. május 10-én jár le. Sajtóértesülés szerint az MSZP és az LMP Majtényi Lászlót kívánja jelölni, a két pártnak azonban nincs meg az ehhez minimálisan szükséges negyven képviselője.

Az alaptörvény szerint „a köztársasági elnököt a korábbi köztársasági elnök megbízatásának lejárta előtt legalább harminc, legfeljebb hatvan nappal […] kell megválasztani”. Mivel 2017. május 10-én lejár Áder János államfő ötéves mandátuma, március 11-e és április 10-e között az Országgyűlés köztársasági elnököt választ, így megkezdődött a casting.

A Népszabadság már áprilisban írt arról, hogy Balog Zoltán emberminiszter az államfői poszt egyik esélyes várományosa. December elején Balog neve ismét közkézen forgott – értesült az Atv.hu. Akkor még az is szempont volt, hogy a rendszerváltás óta kizárólag katolikus államfői voltak Magyarországnak, Balog azonban református – sőt: református lelkész volt.

„Orbán Viktor semmiképpen sem szerette volna, ha államfőjelöltjének személye miatt ellenérzés támad például Erdő Péter esztergom-budapesti érsekben, illetve a katolikus egyház vezetésében. […] Egy másik, a katolikus püspöki kar véleményét is ismerő politikus az Atv.hu-nak azt mondta, nincs napirenden az államfőválasztás, és legalább jövő márciusig nem is foglalkoznak vele, ám tudomása szerint a katolikus egyház részéről informálisan sem emelnének vétót, amennyiben Balog Zoltán jelölését támogatná a miniszterelnök” – írta két hete a lap.

Áder János vállalna még egy ciklust – írta kedden az Atv.hu. Kormánypárti forrásokra hivatkozva az orgánum arról írt, hogy a kérdésről Áder hosszan elbeszélgetett Kövér László házelnökkel, a Fidesz választmányi elnökével, majd fölhívta Orbán Viktort, „hogy tudassa: nyitott rá, hogy adott esetben vállaljon még egy ciklust a Sándor-palotában, ha a miniszterelnök és a Fidesz őt jelölné államfőnek”.

A nagyobbik kormánypárt kedd-szerdai dobogókői elnökségi ülése után úgy tűnik: Áder marad. A Fidesz-közeli lap, a Magyar Idők csütörtökön Kósa Lajos frakcióvezetőre hivatkozva arról számolt be, hogy Dobogókőn teljes konszenzus alakult ki Áder jelölésével kapcsolatban.

A Népszava úgy tudja: a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Lehet Más a Politika (LMP) közösen jelölné Majtényi Lászlót, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökét az államfői posztra. „Mi lenne, ha még tudnék is erről, és nem csak az újságban olvasom?”kommentálta a jelöléséről szóló híreket a Facebookon Majtényi.

Az ő jelölésével további probléma, hogy köztársaságielnök-jelöléshez negyven országgyűlési képviselő aláírása kell, azonban az MSZP-nek huszonkilenc, az LMP-nek öt képviselője van, tehát még hat aláírásra szükség lenne. A hiányzó hat aláírás azonban a tíz független képviselőtől is összejöhet. A tíz független képviselő közül négy a Demokratikus Koalíció (DK) tagja. A Budapest Beacon megkeresésére egyikük, Varju László, a DK alelnöke közölte: még nem foglalkoztak a kérdéssel, január kerül az elnökség napirendjére. „Bohózat az egész: a Fidesz jelöltjén kívül másnak nincs esélye” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

„Addig nem mondhatom, hogy vállalom, amíg nem kapok fölkérést” – közölte a Budapest Beacon megkeresésére Majtényi László. A volt ombudsman szerint egy esetleges fölkérés „nyilván egy csomó megfontolást igényel, azonban azt sem tudjuk, hogy a Népszava híre menyire valóságos: valamivel meg kell tölteni a flekkeket”. Lapunk kérdésére az Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) volt elnöke közölte: egyetlen párt sem kereste őt meg ebben az ügyben. Az Eötvös Károly Intézet (Ekint) elnöke megismételte: addig nincs miről nyilatkoznia, míg valamelyik párt nem keresi meg.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):