NAV: az Ökotárs nem bűnös – Lázár János szerint viszont de

október 22, 2015

Barack Obama, Móra VeronikaA Nemzeti Adó- és Vámhivatal megszüntette az Ökotárs Alapítány és az általa támogatott tizenhét szervezet ellen bő egy évvel ezelőtt indított eljárást, Lázár János kancelláriaminiszter azonban ragaszkodik az Ökotárs bűnösségéhez.

A kormány még 2013 végén hozott egyoldalú döntést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) – az Európai Unió (EU) és az Európai Gazdasági Térség (EGT) támogatásait kezelő és adminisztrációjáért felelős szervezet – megszüntetéséről, ezt követően Norvégia tájékoztatta Magyarországot, hogy föl fogja függeszteni a mintegy 142 millió eurós norvég és EGT-támogatás kifizetését mindaddig, amíg a támogató országok aggályait Magyarország megnyugtató módon nem rendezi. Mint arról a Budapest Beacon akkor beszámolt, 2014 áprilisában Norvégia hivatalosan is tájékoztatta Magyarországot a további fejlesztési támogatások kifizetésnek felfüggesztéséről.

Lázár János kancelláriaminiszter ezután vádolta meg a Norvég Civil Alap magyarországi kezelőjét, hogy a Lehet Más a Politikához (LMP) közeli civilszervezeteket pénzel. Amikor Norvégia nem volt hajlandó a gyakran kormánykritikus magyar civilszervezetek támogatását felfüggeszteni, a Miniszterelnökség – mint ahogy arról szintén beszámoltunk – elrendelte az Ökotárs Alapítvány és további huszonhárom olyan civilszervezet ellenőrzését, melyek a Norvég Civil Alaptól kaptak támogatást.

Szeptemberben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) házkutatást tartott az Ökotárs Alapítványnál és partnerszervezeteinél, valamint több munkatársuk lakásán is. A házkutatást miatt Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány elnöke (képünkön jobbra), és Foltányi Zsuzsanna, az alapítvány kurátora panaszt tett a bíróságon.

2015 januárjában a Budai Központi Kerületi Bíróság megállapította, hogy a házkutatás és a lefoglalások törvénytelenek voltak, mivel nem merült fel bűncselekmény elkövetésének gyanúja. A bíróság kimondta továbbá, hogy alaptalanok voltak a kormány vádjai, és az NNI-nek nem lett volna joga házkutatásokat végezni és eszközöket lefoglalni az alapítványoknál, valamint munkatársaiknál.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a rendőrségi rajtaütések után nem sokkal kezdte el sorban fölfüggeszteni a Norvég Civil Alap támogatásait kezelő alapítványok adószámát, és alapos vizsgálatba kezdett.

Ez a vizsgálat ért most véget: a NAV bűncselekmény hiányában szüntette meg az eljárást, amelyet az Ökotárs Alapítvány, és az általa támogatott tizenhét szervezet ellen indított – közölte az alapítvány. A NAV már csaknem két hete lezárta a nyomozást, ám ezt elfelejtették közölni, azonban néhány órával azután, hogy megjelent az Ökotárs közleménye, az adóhatóság az MTI-nek megerősítette: október 7-én valóban megszüntették a nyomozást.

A hatóság szerint „a támogatott alapítványok minden törvényi előírásnak, beszámolási kötelezettségnek eleget tettek”.

Az Ökotárs szerint bebizonyosodott, hogy az alapítvány és a támogatott szervezetek tevékenységüket folyamatosan dokumentálták, betartották a jogszabályokat, nyomon követték az esetleges változásokat, és ellenőrzési kötelezettségüknek is eleget tettek. „Az ügyben indított jogtalan nyomozás így teljes egészében megalapozatlan volt – ahogy ezt az eljárások során a támogató országok képviselői is mindvégig hangoztatták” – áll a közleményben.

A kormányzati lépések veszélybe sodorták a támogatási rendszert, de az Ökotárs és partnerei sikeresen helyt álltak. A Norvég Civil Támogatási Alap nyílt pályázatok útján az elmúlt két évben összesen több mint 430 civil projekt elindulását és végrehajtását tudta segíteni – tették hozzá.

A közlemény arra is kitér, hogy az Ökotárs partnerei – az Autonómia, a Demnet és a Kárpátok Alapítvány – adószámának sorsa ugyanakkor továbbra is a bíróság kezében van.

Lázár ragaszkodik az Ökotárs bűnösségéhez, a szocialisták szerint viszont le kellene mondania

Hiába állítja a NAV, hogy a szervezet szabályosan működött, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt másképp látja. Lázár János az RTL Klubnak nyilatkozva szerdán azt mondta: áttanulmányozta az ügy összes dokumentumát, és a NAV döntésének ellenére az a meggyőződése, hogy az Ökotárs Alapítvány törvénytelenül végezte a munkáját, a pénzeket diszkriminatívan, rendszeresen ugyanannak a körnek juttatta el. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) szerint a miniszternek le kellene mondania. A NAV nyomozása több mint hatszázezer forintba került, amit az államnak – azaz az adófizetőknek – kell kifizetnie.