„Most nem 2022-ben gondolkozom, mert azt szeretném, ha 2018-ban nyernénk” – interjú Gyurcsány Ferenccel

február 6, 2018

Pártelnököket kérdeztünk arról, mit gondolnak az őcsényi eseményekről 5|Gyurcsány Ferenc. Fotó: Index, Huszti István |

Gyurcsány Ferenc szerint „főbenjáró bűn”, ahogy a Fodor Gábor vezette Magyar Liberális Párt viszonyult a 2016 októberi népszavazáshoz, és az akkori viselkedése miatt nem is bízik a továbbiakban az MLP-ben. A volt miniszterelnök kitérően válaszolt a Budapest Beacon azon kérdésére, hogy 2022-re nézve van-e miniszterelnöki ambíciója. A Demokratikus Koalíció elnöke nem tudta megmondani, hogy a Horthy Miklós egykori kormányzó emlékére a Hazatérés Templomában rendezendő istentiszteletet kísérő antifa ellentüntetésre elmenne-e, ha meghívnák.

Mint arról a Budapest Beacon beszámolt, múlt kedden Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke volt a vendége a Republikon Intézet Kire szavazzanak a liberálisok? című pódiumbeszélgetés-sorozatának. Interjúnk közvetlenül ezt követően készült az ellenzéki politikussal.


Korábbi cikkünk a témában:

Az SZDSZ-árvák megtapsolták a Fodort keresztre feszítő GyurcsánytAz SZDSZ-árvák megtapsolták a Fodort keresztre feszítő Gyurcsányt

A volt miniszterelnök szerint aki szembemegy a liberális demokrácia alapelveivel, azzal szembe kell szállni. Gyurcsány Ferenc a 2006-os eseményekről is beszélt a Republikon Intézet Kire szavazzanak a liberálisok? elnevezésű rendezvényén kedden este.


Budapest Beacon: Ha jól értettem, az iménti pódiumbeszélgetésen lényegében arra utalt, hogy Fodor Gábort vagy az általa vezetett Magyar Liberális Pártot a Fidesz megvette kilóra.

Gyurcsány Ferenc: Nem, nem utaltam én ilyesmire.

BB: Akkor rosszul dekódoltam a szavait. Mire utalt, amikor azt mondta, hogy nem drukkol Fodor Gábornak?

Gy. F.: Elmondtam nekik is, meg a nyilvánosság számára is, miszerint főbenjáró bűnnek tartom, ahogy 2016 őszén a népszavazásban részt vettek. A teljes demokratikus ellenzéki oldal nyilvánvalóan egyetlen lehetséges stratégiaként a bojkott mellett foglalt állást, ők pedig részvételre buzdítottak.

BB: Was für teljes demokratikus ellenzéki oldal? A Magyar Kétfarkú Kutyapárt smafu? Az MKKP arra buzdította a Nagyérdeműt, hogy szavazzon érvénytelenül.

Gy. F.: Ja, igen, persze. De az érvénytelen szavazás nem segíti elő az érvényességet. Szóval Fodorra visszatérve: azt gondolom, hogy ilyen ügyekben nem szabad megbontani az ellenzéki egységet, és aki azt egyszer megbontja, abban én nem bízom a továbbiakban.

BB: Tekintettel a Magyar Liberális Párt egy százalék alatti támogatottságára, mit gondol, az MSZP miért kötött az MLP-vel választási megállapodást?

Gy. F.: Nem tudom. Erre soha nem kaptunk magyarázatot, amikor az MSZP-vel tárgyaltunk.

BB: Ha nem is 2018-ra, de 2022-re nézve van miniszterelnöki ambíciója? Számomra úgy tűnik, hogy van.

Gy. F.: Én 2018. április 8-a estéjét sem látom még, legfeljebb dolgozom azon, hogy az legyen, amit szeretnék. Hogy a csudába’ látnék el 2022-ig?

BB: Mondjuk, hogy négy évig mint ellenzéki frakcióvezető annyira fölfuttatja a pártját, hogy Orbán Viktor kihívójává válik. Szóval nem válaszolt a kérdésemre: 2022-re nézve van miniszterelnöki ambíciója?

Gy. F.: Nem tudom, hogy 2022-re nézve milyen ambícióm lesz.

BB: Most van-e miniszterelnöki ambíciója 2022-re nézve?

Gy. F.: Most nem 2022-ben gondolkozom, mert azt szeretném, ha 2018-ban nyernénk.

BB: A közeljövőben a Horthy Miklós Társaság szervezésében istentiszteletet tartanak az egykori kormányzó tiszteletére a Szabadság téri Hazatérés Templomában. Az antifák ellentüntetést szerveznek. Úgy tudom, hogy több demokrata párt vezetőjét is megkeresték annak érdekében, hogy vegyenek részt az ellentüntetésen. Jól tudom, hogy a DK nemet mondott az ellentüntetésen való részvételre?

Gy. F.: Őszintén szólva nem tudok arról, hogy megkerestek volna engem. Azért nem tudok tisztességgel válaszolni, mert én szoktam tudni, ha engem megkeresnek, és a kollégáim viszonylag jól végzik a dolgukat, és szólnak, ha bejön egy ilyen levél. Nem tudok ilyen megkeresésről.

BB: Ha hívnák, elmenne egy ilyen antifa ellentüntetésre?

Gy. F.: Nem tudom. Nem tudom, hogy mi itt a helyes és a jó magatartás. Mindenképpen gondolkodnék rajta egy napig, ha jönne egy ilyen fölkérés.