Nem kapnak EU-s pénzt az oligarchák

július 23, 2014

mező1

A kormány hétfőn döntött a következő hét évre vonatkozó agrártámogatási rendszer átalakításáról: a legnagyobb birtokosoktól elveszik az automatikusan járó, területalapú támogatásokat. A döntés a Fidesz-közeli oligarchákként emlegetett Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségeit sérthetik, és még a Fidesz-közeli sajtó szerint is milliárdos károkat okozhat.

Brüsszelt augusztus 1-ig kell tájékoztatni arról, hogy a kormány hogyan kívánja elosztani az agrártámogatásokat a következő 7 évben (sok pénzről, összesen 12,3 milliárd euróról, azaz 3700 milliárd forintról van szó – ennyiből körülbelül nyolc négyes metrót lehetne felépíteni)

Az Európai Unió költségvetésének igen nagy szelete, legalább 40 százaléka agrártámogatásokra megy. Ennek két pillére van: az egyik eddig automatikusan, a terület nagyságának függvényében járt minden termelőnek, a másik pedig pályázatokon (vagy egyéb, mérlegelés után meghatározott módon) volt megítélhető. Az automatikus, területalapú támogatások keretében összesen 350 milliárd forintot osztanak szét – a kormány hétfői döntése ezt a pillért fogja érinteni.

Eddig minél nagyobb birtokon gazdálkodott valaki, annál több pénzt kapott. A mostani változtatások alapján:

  • 1037 hektáros méretig mindenki annyit kap ezentúl is, mint eddig.
  • 1037 – 1200 hektár közötti birtokon gazdálkodók támogatása 5 százalékkal csökken.
  • 1200 hektár feletti birtokon gazdálkodóktól teljes mértékben elvennék a támogatást.

Magyarországon összesen 525 olyan gazdálkodó van, aki 1.200 hektár feletti területtel rendelkezik, ők a területalapú támogatás keretében eddig évi 20 milliárd forintot kaptak. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban arról beszélt, (amikor a miniszteri kinevezése előtt a mezőgazdasági bizottság meghallgatta őt), hogy a nagybirtokosoktól elvett, 20 milliárd forintos támogatási keretet a másik, pályázatokon elnyerhető pillérbe csoportosítanák át.

Ez valójában azt jelenti, hogy az eddig automatikusan kiosztott 20 milliárd forint sorsáról ezentúl Lázár János dönt: a kormányátalakítással ugyanis a Miniszterelnökség átvette a pénzek elosztásának jogát a földművelésügyi tárcától. Lázár arról is beszélt, hogy a pályázatos pillérben csak olyan pályázatokat, vagy pályázat nélküli fejlesztési projekteket indítanának, amelyeket csak az 1200 hektár alatti birtokok gazdái vehetnek igénybe. A kormány tervei szerint a nagybirtokosakat tehát nemcsak a területalapú, automatikus pillérből, hanem a pályázati pillérből is kizárnák.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint elég „extraprofit” keletkezik ezekben a nagy gazdaságokban, hogy „kibírják EU-s pénzek nélkül is”.

A Napi Gazdaság közzétett egy listát azokról a vállalkozásokról, amelyek eddig a legnagyobb területalapú támogatást igényelték – ebből kitűnik, hogy a nagy oligarchákat is érzékenyen fogja érinteni a döntés.

A lista első helyén az állami Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. szerepel, amely 15 185,5 hektár után több mint egymilliárd forint támogatást kapott, a második helyen a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bóly Zrt. szerepel, a cég 14 274,6 hektár után 994,4 millió forintot kapott. A Mezort Zrt.-n keresztül Simicska Lajos közvetett tulajdonában álló Lajta-Hanság Zrt. 10 298,8 hektár után 717,4 milliót vehetett fel – derül ki a listából. Nem ez az első eset, hogy olyan tervezet híre jelenik meg, amellyel a Fidesz gazdasági holdudvarához tartozó cégek is rosszul járhatnak: legutóbb az útépítési közbeszerzéseken nyertes cégek visszamenőleges megadóztatásának híre röppent fel, ezt a tervet azonban tagadta a kormány. A mezőgazdasági támogatási rendszer átalakítása kisebb károkat okoz az oligarcháknak – úgy tűnik, ezt le kell nyelniük.

Lázár János a döntést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „A mostani program a nagy gazdaságok helyett a kis és közepes – családi – gazdaságokat támogatja egyértelműen”, Fazekas Sándor szerint pedig mindössze hatezer ember dolgozik azokban a gazdaságokban, amelyektől megvonják az EU-s támogatást.

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) ezt vitatja, és élesen bírálja a kormány döntését: a közleményük szerint hosszú távú, visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen és katasztrofális károkat okoz a mezőgazdaságban a kormány döntése. A szervezet elnöke, Nagy Tamás szerint ezzel a döntéssel pont azt az ötszáz gazdaságot küldik padlóra, amelynek a legnagyobb szerepe van a mezőgazdaságban: az érintett mintegy ötszáz gazdaság állítja ugyanis elő a magyar mezőgazdasági termelés negyedét, ad munkát a szektorban foglalkoztatottak felének, neveli a honi állatállomány közel 40 százalékát, és állítja elő a szántóföldi vetőmagok közel felét.

Ezek a zömükben kis és közepes vállalkozásoknak minősülő társas vállalkozások – mint nevük is jelzi, sok kistulajdonos összeállásával létrejött gazdaságok – közvetlenül 30 ezer, közvetve pedig mintegy 50 ezer embernek adnak munkát. Ha ezek a gazdaságok ellehetetlenülnek, a MOSZ szerint nem 50-100 ezer új munkahely fog létrejönni – ahogy erről Lázár János és Fazekas Sándor beszélt–, hanem éppen ellenkezőleg: az intézkedés több tízezer munkahely elvesztését fogja okozni.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke viszont támogatja a kormány által elfogadott programot. Kiemelte: mivel az elmúlt hét évben az állatállomány drasztikusan csökkent, az állatok számát növelni kell, főként a kis gazdaságokban, hogy erősödjön a vidék népességmegtartó ereje. Fazekas Sándor is többször hangsúlyozta, hogy fontos cél az, hogy a jelenlegi, 3 milliós sertésállomány 2020-ig megduplázódjon.

A támogatási rendszer bevezetése viszont pont a hazai állattartást tenné tönkre: a hazai sertésállománynak 74, a marhának 82 és a baromfinak 60 százalékát 1200 hektár feletti birtokon tenyésztik – ezek a birtokok pedig nem jutnának EU-s támogatásokhoz.

A kormánynak erre az a válasza, hogy hét évre a nemzeti keretből (vagyis nem EU-s pénzből) 212 milliárd forintot különítenek el, amivel elsősorban az állattenyésztőket támogatják majd (2015-ben 33-35 milliárd forinttal). A kompenzáció részletei azonban egyelőre nem világosak. Lázár János a döntést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „nem azt nézik, hogy ki a tulajdonos, hanem, hogy mit termel”. Azok kaphatnak pénzt, akik sok embert foglalkoztatnak (például az állattenyésztők mellett a zöldség-, gyümölcs- és vetőmagtermelők is), akik viszont nagy szántókat művelnek, azok elesnek minden támogatástól.

A bejelentéskor a Népszabadság újságírója megkérdezte Lázárt, hogy két ismert nagybirtokosnak, Simicska Lajosnak és Csányi Sándornak mennyire fog fájni ez az intézkedés. Lázár azt mondta, hogy a kormány nem vizsgálta az említettek érdekeit: „Engem egyik érdeke sem érdekel, nem ők küldtek a parlamentbe. Azok fognak jól járni, akik állatot tartanak, sok embert foglalkoztatnak.”

A 212 milliárdnyi kompenzációs pénz elosztása is a Lázár által vezetett Miniszterelnökség hatásköre lesz, elvben lehetőség lesz a politikai mérlegelésre.

Hivatkozások:

http://mno.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/milliardos-karokat-okozna-a-kormany-terve-1237131

http://nol.hu/belfold/teruletszerzo-tamogatas-1473785

http://nol.hu/gazdasag/agrartamogatasok-az-allamtol-es-csanyitol-veszi-el-a-penzt-lazar-janos-1475555

http://napigazdasag.hu/cikk/18249/

http://444.hu/2014/07/16/a-sertes-igy-is-szarban-van-most-mar-el-is-sullyedhetnek-benne/

http://444.hu/2014/07/21/elveszik-az-osszes-tamogatast-a-nagy-szantofoldektol/

http://nol.hu/gazdasag/agrartamogatasok-1200-hektar-felett-nincs-kegyelem-1475407