[Néhány tucatnyian voltak. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

Néhány tucatnyi mentő, és az őket támogató szakszervezetek tagjai gyűltek össze szerda délután a Markó utcai Mentő Palota előtt, hogy tiltakozzanak a megalázóan alacsony bérek, a nem megfelelő munkakörülmények valamint egyes, kiskirályokként viselkedő vezetők általi megfélemlítés, megalázás és terror miatt. Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni, mit éreznek azok, akik nap mint nap életeket mentenek, akkor az úgy szólna: „elég volt”!

Nem nevettek olyan jót a mentők Balog Zoltán emberminiszter poénján, de a május 10-én, a Mentők Napján tartott sajtótájékoztatón az húzta ki igazán a gyufát a dolgozóknál – és az őket képviselő szakszervezeteknél –, hogy a korábban 2017-re beígért 60 helyett mindössze 10 százalékos béremelést kapnak, azt is csak jövő januártól, négy év alatt pedig összesen 67 százalékkal emelkednek majd a fizetések.

Nemcsak a megalázóan alacsony illetmény – akad olyan, aki 29 év munkaviszony után nettó 111 ezer forintot keres – miatt vonultak azonban utcára a mentők szerda délután a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) és az RKDSZ Mentő Tagszervezetének felhívására, de azért is, mert a munkájuk elvégzéséhez szükséges körülmények sem nevezhetőek ideálisak, miközben egyes vezetők megfélemlítik őket, hogy még véletlenül se jusson eszükbe felemelni a szavukat.

Az elmúlt napok nyilatkozatai ráadásul csak tovább korbácsolták az indulatokat. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, Csató Gábor a Magyar Időknek hétfőn azt mondta, hogy a mentődolgozók többsége ma a nemzetgazdasági átlagon felül keres – szerinte a dolgozók átlagosan nettó 203 586 forintot vittek haza a múlt hónapban –, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára, Ónodi-Szűcs Zoltán pedig a HírTV-vel kedden azt közölte, hogy jogszerűtlennek tartja a készülő demonstrációt.

Azt gondolhatnánk, hogy ilyen előzmények után minimum több százan ácsorogtak az OMSZ Főigazgatóságának otthonául szolgáló Markó utcai Mentő Palota előtt szerdán kora délután, de csak néhány tucatnyian – talán egy-két százan – várták, hogy az egyik főszervező, a MOMSZ elnöke, Kusper Zsolt a mikrofonhoz lépjen. Ennek oka prózai: egyrészt a mentők vagy épp szolgálatban vannak, vagy a másod-harmadállásukban húzzák az igát, másrészt mindössze négy nem mentő-szakszervezet képviseltette magát az eseményen, harmadrészt pedig munkaidőn kívül is nehéz utcára vinni az embereket, hát még egy hétköznap kellős közepén. Ott volt viszont néhány ismert politikus a „tömegben”, például Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője és a Lehet Más a Politika (LMP) társelnökei, Hadházy Ákos és Szél Bernadett.

[Kusper Zsolt. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

Kusper rövid történelmi visszatekintéssel kezdett, és felidézte azokat az időket, amikor mentőnek lenni megbecsült hivatás volt, ezzel szemben ma, 2017-ben azért küzdenek, hogy a mintegy 7800 dolgozó ismét megbecsülésnek örvendjen. A szakszervezeti vezető kiemelte, miszerint a tüntetés egy politikamentes rendezvény, mert az elmúlt évtizedekben kormányok jöttek-mentek, de róluk mindegyik megfeledkezett, és csak az ígéretek maradtak. Meg a munkaerőhiány, a tapasztalt dolgozók elvándorlása, az elhasználódott gépjárművek és a lerobbant mentőállomások. A körülmények valamelyest egyébként javultak, és ennek örülnek is – ismerte be Kusper, hozzátéve, miszerint „egy lakatos sem lesz attól boldogabb, ha aranykalapáccsal veri a vasat, de nem fizetik ki a munkáját”.

A hivatástudat, a munka szeretete kevés ahhoz, hogy a mentő eltartsa családját – folytatta a MOMSZ vezetője. Ónodi államtitkár szerint a mentőszolgálatnál 293 ezer forint az átlagfizetés –mondta Kusper, ám szerint a dolgozók nem keresnek közel sem ennyit – „ez csak játék a számokkal”. A valóság ezzel szemben az, hogy a pótlékokkal kiegészített 180 ezer forintos bruttó bér 119 ezer nettó, pótlékok nélküli pedig épp csak elérik a garantált bérminimumot.

A mentőknek nem jár a kockázati pótlék sem – egyébként mindössze húszezer forintról van szó –, emiatt pereket is indítottak – emelte ki a MOMSZ elnöke, azt kérdezve, hogyha egy közterület-felügyelőnek jár az említett pótlék, akkor a mentőknek miért nem? Kusper említést tett egy szintén évek óta égető problémáról: a munkaruhák hiányáról. Cipőre 12 ezer, mosatásra 8 ezer forintot kapnak, évente. A munkatársak sokszor saját pénzből kénytelenek maguknak munkaruhát vásárolni.

A szakszervezeti vezető a végére hagyta a talán legkétségbeejtőbb problémát: a vezetők – ahogyan ő fogalmazott: „kiskirályok” – általi megfélemlítést. Ez már nem a Kádár-korszak, a dolgozóknak nemcsak kötelessége, hanem jogai is vannak – mondta Kusper, hozzátéve, hogy emiatt egyes vezetőket ugyan leváltottak, de a tavalyi évben elindult folyamat megtorpant, mert az új főigazgatóig még nem jutott el a probléma. Csató Gábor viszont hat év óta először tekinti partnernek az általa vezetett szakszervezetet – jegyzett meg egy pozitívumot a MOMSZ vezetője. Nyilvánvalóvá tette: addig nem hagyják abba a tiltakozást, amíg nem lép életbe a beígért életpálya-modell, és legalább a jelenlegi bruttó béreket nem nettósítják.

[Rig Lajos – középen. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

Kuspert Illés István, a MOMSZ alelnöke váltotta a mikrofonnál, aki a dolgozók életéről beszélt, arról, hogy nincsenek tartalékaik, súlyos anyagi gondokkal küzdenek, hónapról-hónapra élnek, miközben nem vágynak ők luxusra, csak évente két hét nyaralásra, a 15-20 éves kocsi lecserélésére, és a munka után a családdal való együttlétre és pihenésre – nem a másod- vagy harmadállásba való rohanásra –, na meg persze a gyerek nélkülözéstől mentes felnevelésére. Egyszerűen csak normális életre, tisztes megélhetésre vágynak – mondta a szónok, hozzátéve, hogy természetesen teszik tovább a dolgukat, „de nem lehet a hivatástudatunkra a végtelenségig hivatkozni”.

Horváth János, a MOMSZ Somogy megyei képviselője saját tapasztalatairól mesélt, arról, hogy milyen csalódottak voltak a kollégák, mikor május 10-én kiderült: az ígéretekből nem lesz semmi. A „bajtársak” eleinte csak panaszkodtak, aztán többen beadták a felmondásukat – még ha ennek az ellenkezőjéről is szólnak a hírek –, ami a maradókra az eddigieknél is nagyobb terhet ró.

Fiderman Tamás, a MOMSZ Komárom-Esztergom megyei képviselője is kisebb múltidézéssel kezdett, és arról beszélt, hogy milyen megbecsülésnek örvendett a szakma évtizedekkel ezelőtt –ruha és differenciált bérezés – „szakmai előmenetel” – is volt. A tavaly szeptemberi 26,5 százalékos béremelés átlagosan 10 százalék pluszként jelentkezett a dolgozók zsebében, jogosan merül föl tehát a kérdés, hogy az ígért bruttó 67 százalékból mennyi marad majd 2019-re? „Hát, nem sok” – válaszolta meg saját kérdését Fiderman, aki szerint „elég volt a parasztvakításból”.

[Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

A támogató szakszervezetek részéről is többen fölszólaltak, így például Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke, aki kiemelte, hogy bár a demonstráció kimondottan politikamentes és békés, ha a szociális ellátórendszerre, az egészségügyért folytatott harcokra, az azokkal elért csekély eredményekre, a dolgozói kiszolgáltatottságra és elkeseredettségre, a munka törvénykönyvére vagy a sztrájktörvényre gondol, akkor nemigazán tud békés lenni. És egyáltalán: szabad-e politikamentesnek maradnia egy szakszervezetnek, hiszen a kérdés az, hogy a béremelésre szánt összeget valóban a dolgozók kapják-e meg, vagy eltűnik valahol – és ez bizony „kőkemény politika”. Varga Andrea számos terület munkavállalóinak – így például a szociális dolgozók – támogatásáról biztosította a mentőket.

Kiss László, az 5.12 Tiszta Egészségügyért Szakszervezet elnöke olyan emberekről beszélt, akik feladták, és elhagyták nemcsak a szakmájukat, de magát az országot is. Így tett például a mentősofőr, aki taxis Németországban, az ápolónő, aki Finnországban találta meg a számítását –és ismerte meg, milyen a valódi demokrácia –, vagy az a szintén ápolónő, aki egy londoni szállodában helyezkedett el, ezzel hazáján kívül a szakmáját is maga mögött hagyva. Kiss az egészségügyi államtitkárt is ekézte, hiszen bár ő azt mondta, hogy tárgyalni kell vagy sztrájkolni, nyugodtan hátradőlhet egy ilyen sztrájktörvény mögött, ráadásul hogyan lehetne úgy sztrájkba vonulni az egészségügyben, hogy az ne veszélyeztessen emberéleteket – tette fel a kérdést Kiss. A jelenlévők a szakszervezeti vezető beszéde alatt többször is kifütyülték az államtitkárt.

[A kéményseprők is támogatják a mentőket. Fotó: Budapest Beacon, Lestyánszky Ádám]

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke után a remek szónoki képességekkel megáldott Vámos Csaba lépett a mikrofonhoz. Elmondása szerint amikor elment két vidéki mentőállomásra, ott életpályamodell helyett csak a magyar rögvalóval szembesült: a dolgozók maguk mossák a ruháikat – már ha van –, és festik ki az állomást – mesélte személyes élményeit a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke. Vámos – aki az OMSZ vezetőjét sem kímélte beszédében –  összefogásra buzdította a szakszervezeteket: „itt az ideje, hogy a magyar érdekvédelmi mozgalom magába szálljon”, és ne húsz kéményseprő, hanem ötven postás, nyolcvan rendőr meg száz tanár álljon kint az utcán, amikor fel kell emelni valakiért a szavunkat. Nem otthon, a puha fotelből kell a szolidaritásunkat kifejezni a közösségi oldalakon keresztül –hangsúlyozta. Százból száz emberrel sokkal nehezebben bánnak el a kiskirályok, mint egy-két hangoskodóval – tette hozzá. „Nem tűrjük tovább a mi hőseink, a mentők megalázását és átverését. Elég az üres ígéretekből! Tisztességes munkáért tisztességes béreket! […] Nem kevesebb a tét, mint a mi életünk” – emelte ki Vámos Csaba, aki beszéde végén egy szerencsegombot adott át a kéményseprők nevében Kuspernek – a gesztust óriási üdvrivalgással fogadták a jelenlévők, és skandálni kezdték, hogy „köszönjük!”.

A szónoklatok ezzel véget értek, már csak annyi volt hátra, hogy felolvassák a dolgozók leveleit. Ezek többségükben arról szóltak, hogy a mentők normális életet, erkölcsi és anyagi megbecsülést, eredményeket, és nem ígéreteket akarnak. Egy olyan életet, ahol 20-a után nem arról kell beszélni a kollégákkal, hogy jövő hónapban 3-án vagy 4-án jön a fizetés, merthogy az az egy nap is számít. Érdemes kiemelni azt a levelet, melyben egy dolgozó arról írt, hogy a saját feletteseik rettegésben tartják és megalázzák őket: előfordult, hogy egy „renitens” dolgozó miatt a vezető odatelefonált a munkaalkalmassági-vizsgálatot végző orvosnak, hogy nyilvánítsa alkalmatlanná az említett munkatársat, akit csak az mentett meg az ellehetetlenítéstől, hogy az orvos tisztességesen végezte a munkáját, és nem engedett a „kiskirály” nyomásának.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):