Nem nyomoznak a Pharaon-ügyben

december 1, 2016

pharaonGhaith Pharaon

Az ügyészségben is felmerült, hogy szándékosan mulasztottak a hatóságok Ghaith Pharaon szaúdi üzletember Magyarországra engedésekor, de végül úgy döntöttek, nem nyomoznak, mert a gyanú megkérdőjeleződött.

A legnagyobb feljelentő, Tényi István nem maradhatott ki a Pharaon-ügyből sem, és feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen hivatali visszaélés miatt. Szerinte a hatóságok hibáztak, amikor a Magyarországra történő belépésénél nem vettek ujjlenyomatot az FBI és az Interpol által is körözött szaúdi üzletembertől, illetve a tartózkodási engedély megadása is fölvet bizonyos kérdéseket.

Az ügyészség azonban elutasította a feljelentést, mondván, szerintük a bűncselekmény gyanúja hiányzik. Indoklásukban azt írják: Ghaith Pharaon személyéről, magyarországi tartózkodásáról az utóbbi időben számos híresztelés és azok cáfolata jelent meg a médiában. Egyes cikkek alátámasztották Tényi állítását (ő maga is hivatkozott rájuk a feljelentésben), más cikkek – és vélemények – viszont nem, ezért „az idézett adatok, vélelmek és következtetések nem alkalmasak az idegenrendészeti hatóság valamely eljárójával szemben a feljelentésben megjelölt hivatali visszaélés bűntette gyanújának megállapítására”.

Ha jól értjük, akkor két ellentétes (sajtó)értesülés kioltja egymást.

Lesarkítva a történetet: ha mondjuk a” lap megírja, hogy x” politikus lopott, majd b” lap megírja, hogy x” politikus nem lopott, akkor a gyanú már nem elegendő a nyomozás megindítására, „x” politikus pedig szépen hátradől, és kér még egy kávét.

Az igazán döbbenetes rész az indoklásban viszont csak ezután jön: az ügyészség leírja, miszerint „a kormány részéről kiadott tájékoztatások – az időpontok, események tekintetében – tartalmaznak ellentmondásokat, amelyek lehetséges magyarázataként felmerül a hatóságok szándékos mulasztása. Ez azonban csak egy lehetséges következtetés, de nem a megismert adatokból logikai úton levezethető egyetlen eredmény”.

nepszava-pharaonÍzlelgessük. Forrás: Népszava

A gyanú megkérdőjeleződött. Ennyi. Nincs ügy.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):