A NER aligha teszi ki az ablakba a GKI legújabb negyedévi gazdasági jelentését

november 28, 2016

workA GKI legújabb jelentésére nem lesz büszke a kormány. Fotó: 24.hu

Folytatódik a régiós leszakadás a Gazdaságkutató Intézet hétfőn megjelent, a harmadik negyedévre vonatkozó elemzése szerint. A 2016. július 1-e és szeptember 30-a közti negyedév kétszázalékos növekedése „alátámasztotta a GKI egész évre várt kétszázalékos idei növekedési prognózisát” – írja az intézet, mely szerint „főként az EU-támogatások újraindulása következtében az idei jelentős beruházási visszaesést jövőre érdemi növekedés váltja fel, miközben az idén nagyon gyorsan növekvő fogyasztás lendülete folytatódni fog”. A GKI 2017-ben 2,7 százalékos GDP-bővülésre számít, ami szinte megegyezik az IMF és az EU prognózisával. A belső és külső egyensúly jelenleg nagyon kedvező, jövőre azonban a választási költekezés beindulása miatt kezelhető mértékű romlás várható. Élénkülni kezdett az infláció is – figyelmeztet a Gazdaságkutató Intézet.

„A harmadik negyedévi magyar növekedés (az EU módszertana szerint 1,4 százalék) nemcsak regionális versenytársaink többségétől maradt el – a lengyel dinamika 2,1, a szlovák 3,2, a román 4,6 százalék volt – de az EU átlagát (1,8 százalék) sem érte el. A magyar gazdaság a negyedik negyedévben aligha lesz képes érdemi gyorsulásra, mivel a tavalyi utolsó negyedév kifejezetten kedvező volt, s a gazdasági várakozások lényegében stagnálnak” – kezdi jelentését a kormány erős gyalulásával a Gazdaságkutató Intézet (GKI).

„A jövő évi kockázatokat növeli, hogy a populista, a globalizációt fékezni kívánó politikai erők nemzetközi előretörése lassíthatja a világkereskedelem bővülését, ami kedvezőtlen az exportorientált magyar gazdaság számára” – kap egy gyomrost a Trump-Brexit-Orbán-Erdoğan tengely, ha jól értjük.

Emellett a világgazdaság eddigi „kegyelmi állapota” – rendkívül alacsonyak a kamatok és az energiaárak, ami nekünk előnyös – ha nem is ér véget, de a javulás nem folytatódik. Ugyanakkor Magyarországon az EU-támogatások újra kezdődő dagálya hatására a beruházások emelkedni fognak, amit fokoz a lakásépítés élénkülése. A bruttó bérek emelkedése a munkaerőhiány és a minimálbér 15 százalékos, „erőltetett emelése” következtében minden bizonnyal gyorsul, ami – az infláció fél százalékról másfél százalékra gyorsulását is figyelembe véve – valószínűvé teszi az idei hét százalék körüli reálkereset-növekedés és négy-öt százalékos fogyasztásbővülés megismétlődését – folytatódik az előrejelzés.

gki-prognozisA GKI 2016-2017-re vonatkozó előrejelzése. Forrás: Gki.hu

„Kétséges, hogy a valóban minimálbéren foglalkoztató cégek egy része képes lesz-e a bérköltségek emelkedését elviselni, ami »szürkülést« okozhat. Minél nagyobb a béremelés, rövidtávon annál nagyobbak lesznek a versenyképességi gondok. Az ipari termelés jövő évi szerény gyorsulása a kivitelben is tükröződni fog, az import bővülése azonban a belföldi felhasználás felpörgése – a beruházási visszaesés bővülésre váltása – miatt ennél lényegesen gyorsabb lesz. Ráadásul várhatóan a cserearány-javulás is véget ér. Mindez csökkenti az egyébként nagyon magas aktívumot”. Ugyanakkor, ezt a kiesést a beérkező EU-transzferek több mint ellensúlyozzák, így a folyó fizetési és tőkemérleg egyenlege jövőre ismét emelkedik – írja a GKI.

„Az államháztartás egyenlege október végén példátlan módon csaknem hatvanmilliárd forint többletet mutatott. Ebben a beruházási kiadások és a kamatköltségek csökkenése, a növekedési adóhitel következtében megugró társaságiadó-bevételek […], az EU tavalyról áthúzódó átutalásai, a földértékesítés bevételei, továbbá a jövedelmekhez kötődő bevételek növekedése játszotta a fő szerepet. Az év hátralevő részében és főleg jövőre azonban az állami költekezés erősödése várható. Az államháztartás hiánya 2017-ben is három százalék alatt marad, miközben az államadósság közel évi egy százalékpontos csökkenése megfelel az EU igényeinek. E kedvező tények ellenére a jogbiztonság hiánya megakadályozza, hogy a magyar gazdaság régiós versenytársaihoz hasonló ütemben fejlődjék” – zárul a Gazdaságkutató Intézet hétfőn közzétett jelentése.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):