Nézőpont Intézet: az MSZP visszaelőzte a Jobbikot

január 27, 2016

Nézőpont, közvélemény-kutatás, Fidesz, MSZP, Jobbik, DK, LMP, választásKép: Nezopontintezet.hu

Ugyan csak egy százalékpontnyival, tehát hibahatáron belül, de a szocialisták 2013 vége óta először tudnak maguk mögött több támogatót, mint a Jobbik – legalábbis a teljes felnőtt népesség körében. A Fidesz továbbra is toronymagasan vezet, és több szavazót tud magáénak, mint az összes többi párt együttvéve – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, január közepén végzett kutatásából.

A Jobbik januárban nem tudott erősödni a tavaly évvégi mélyponthoz képest, a pártot ráadásul 2013 év vége óta először már a Magyar Szocialista Párt (MSZP) is megelőzte a teljes felnőtt népesség körében – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, ezer fő bevonásával készült januári közvélemény-kutatásából.

A teljes felnőtt népesség tekintetében a szocialisták támogatottsága tizenegy százalék, a Jobbik pedig – a decemberi mélyponton ragadva – tíz százalékon áll. Az újnyilas párt ezzel még mindig fényévnyi távolságra van attól a majd húszszázalékos támogatottságától, mellyel a tavasszal rendezett tapolcai időközi, számára győztes választás után bírt. Ezzel az MSZP, ha hibahatáron belül is, de megelőzte a Jobbikot, a Demokratikus Koalícióval (DK) szemben ráadásul növelte is az előnyét. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pártjával csak öt százalék szimpatizál jelenleg, míg tavaly decemberben – szintén a Nézőpont felmérése szerint – hat százalékon állt, miközben az MSZP kilencen. Eszerint tehát úgy tűnik, mintha a szocialisták a DK rovására (is) erősödtek volna – ám ilyen mélyreható részletek a kutatásból nem derülnek ki.

A baloldal egésze ugyanakkor érdemben továbbra sem tudott erősödni – hívja föl a figyelmet a Nézőpont Intézet. Az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért (PM) tábora egy-egy százalékos, míg a Lehet Más a Politikával (LMP) decemberhez képest változatlanul a megkérdezettek három százaléka szimpatizál.

A Fidesz összességében januárban is meg tudta őrizni a tavaly szeptemberre visszaerősödött táborát. Januárban a megkérdezettek harminckét százaléka szimpatizált a kormánypártokkal, ami statisztikai értelemben azonos a decemberi harmincnéggyel – hangsúlyozza a kutatás.

Az adatokból világosan látszik, hogy a Fidesz támogatottsága továbbra is magasabb, mint az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, az LMP és a Jobbik támogatottsága összeadva – legalábbis a teljes felnőtt népesség körében.

Egy most vasárnap tartandó választáson a biztos pártválasztók körében a Fidesz negyvennégy, a Jobbik huszonhárom, az MSZP tizenöt, a DK hét, az LMP öt, az Együtt kettő, a PM pedig egy százalékon áll.