A norvég EU-s minisztert aggasztja az EU lépéseinek hiánya Orbán kormányával szemben

augusztus 29, 2014

vidar-helgesen-2-980680

Norvégia EU-ügyekért felelős minisztere, Vidar Helgesen lett a harmadik olyan európai miniszter az elmúlt hetekben, aki cselekvést sürget Orbán Viktor miniszterelnök önjelölt il-liberális kormányával szemben.

A nemzetközi sajtó, valamint a svéd és a német miniszter kritikái mellett most Helgesen írt levelet a The Financial Times-nak. “A magyar kormány lecserélte a bírói testület vezetőit, a színházak és a múzeumok igazgatóit, szigorított a média ellenőrzésén, és megváltoztatta az ország választási törvényeit”.

Más mostanában tett megjegyzések mellett Helgesen nem állt meg a kritikáknál, de arra figyelmeztetett, hogy Orbán terve az, hogy „szakít a Nyugat-Európában elfogadott dogmákkal és ideológiákkal és e helyett il-liberális államot alapít”. Hozzátette, „zavarban vagyok és csalódott, hogy az EU intézményinek válasza szinte teljesen elmaradt”.

A hazai témákra térve Helgesen figyelmeztetett a magyar kormány „civil társadalom elleni támadására” és azt a vádat fogalmazta meg, hogy “Orbán a norvég kormányt támadja amiért civil szervezeteket támogat… Azóta pedig rendőrségi akció is történt a Norvégia által támogatott civil szervezetek ellen.”

Helgesen felidézte, hogy “Magyarország megsérti ezen szervezetek támogatási megállapodásainak feltételeit, melynek legnagyobb része a magyar kormányhoz kerül. Válaszul felfüggesztettük az összes kifizetést a magyar kormány részére, de továbbra is támogatjuk a civil szervezeteket”.

Hangsúlyozta, hogy Norvégia elkötelezett a kevésbé tehetős EU tagországok civil társadalmainak támogatása mellett. “Hasonló támogatások 15 másik EU tagországban történnek, melyeket mind a civil szervezetek, mind pedig a kormányok nagyra értékelnek. A magyarországi támogatás része annak az 1,8 milliárd euró értékű hozzájárulásnak, melyet az Európai Gazdasági Társulás és az Európai Szabadkereskedelmi Szövetség tagországai biztosítanak az európai országok társadalmi és gazdasági kohéziójára.

“Bár Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, azzal szorosan integrálódott, és mélyen elkötelezett az európai integrációt erősítő értékek mellett. Most ezeket az értékeket vonta kétségbe az a magyar kormány, amely tagja az Európai Uniónak és óriási EU-s támogatásokban részesül.”

A norvég politikus hozzátette, „ugyanazon a héten, amikor az EU az Oroszország Ukrajna szuverenitásának megsértése miatti szankciókról tárgyalt, Orbán Oroszországról sikertörténetként beszélt”.

“Ahogy a Berlini Fal leomlásának 25. évfordulójához közeledünk, az EU-nak határozottan meg kell mutatnia, hogy nem tűri egy il-liberális állam megalapítását a határain belül” – zárta szavait Helgesen.

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2014/08/28/norveg_miniszter_a_magyar_kormany_hatat_fordit_a_nyugatnak/

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujabb_eros_kritikat_kapott_az_orban-kormany.585834.html

http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20140828_Norveg_miniszter_Orban_Viktor_szellemi_va