Norvég Piknik – A célkeresztben lévő civil szervezetek nyílt hetet tartanak

június 25, 2014

Norway-picnic-e1403666539980

Norvég Piknik – egy hét a civilekkel

Június 23-29. között nyílt napokat szerveznek a Norvég Civil Támogatási Alap lebonyolítói és a támogatásból részesülő civilek. Az érdeklődők személyesen találkozhatnak azokkal, akik az utóbbi hetekben Lázár János kritikáinak kereszttüzében álltak, és megnézhetik, hogy az egyes szervezetek mivel foglalkoznak a gyakorlatban. A Norvég Piknik kezdeményezésről, a KEHI-vizsgálatról és a jövőbeli terveikről Móra Veronikával, az Ökotárs Alapítvány igazgatójával beszélgettünk.

Kedd délután az Ökotárs Alapítvány Szerb utcai irodájában Móra Veronika igazgató egy laptoppal az asztalán várja az érdeklődőket. A Norvég Alap működéséről és a finanszírozott projektekről szóló power point előadással is készült a Norvég Piknik elnevezésű, egy hetes nyílt nap sorozatra. Egyelőre nincs, aki ezt megnézze: a terem üres, Móra Veronika viszont nincs elkeseredve.

„Az alap lebonyolítóival (a Kárpátok Alapítvánnyal, az Autonómia Alapítvánnyal és a Demnettel) azért döntöttünk úgy, hogy mi is tartunk nyílt napot, hogy megmutassuk, hogy nyitottak vagyunk, jöhetnek hozzánk az emberek. Hatalmas tömegekre viszont nem számítottunk. Több érdeklődőt várunk azokra a rendezvényekre, amelyek az alapból támogatást kapó civilek szerveznek” – mondta Móra, aki szerint ez az első nyílt napos hét a „jelmezes főpróbája” egy olyan kezdeményezésnek, amelyet akár később rendszeresen, több civil szervezet bevonásával is megrendezhetnek.

„Az Alap honlapján, a norvegcivilalap.hu-n megtalálható az összes támogatásban részesülő szervezet, elérhetőségeikkel és a projektjeik leírásával együtt. Viszont az a tapasztalatunk, hogy az emberek az interneten ritkán olvassák el ezeket a leírásokat, telefonálgatni sem kezdenek a szervezeteknek, viszont egy-egy személyes találkozás alkalmával jobban megismerhetik a tevékenységünket” – mondta Móra, aki szerint érezhető, hogy az elmúlt hetekben igen megnőtt az érdeklődés a szervezetek iránt.

„Kettősen éljük ezt meg: soha nem volt ilyen jó sajtónk, de soha nem volt ilyen rossz sem. Azt például egyértelműen lehet látni, hogy a Norvég Civil Alap Facebook-oldalán lassan, de biztosan növekedik a like-ok száma, nő a látogatottság.” Az egy hetes nyílt nap ötlete május elején fogalmazódott meg a szervezőkben, még az előtt, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elkezdte volna a szervezetek ellenőrzését.

„Az Ökotárshoz személyesen is jöttek ellenőrök, június 2-án, és dokumentumokat is bekértek tőlünk, ennek eleget tettünk. Múlt hétfőn újabb dokumentumokat kértek az egyes projektjeink részleteiről. A második dokumentumkupac helyett viszont írtunk egy levelet a KEHI elnökének, amelyben jeleztük, hogy a KEHI-nek nincs felhatalmazása a dokumentumok bekérésére, és a kért információkkal egyébként is – a programok operátoraként – a Finanszírozási Mechanizmus Iroda rendelkezik. Erre a levelünkre azóta nem érkezett válasz” – mondta Móra Veronika. Szerinte problémás, hogy a KEHI vizsgálat keretében olyan dokumentumokat is kértek a szervezetektől, amelyeknek a nyilvánosságra kerülésével megsértenék a személyes adatok védelmének az elvét (ilyennek minősülnek például a különböző emberi jogi vagy meleg rendezvényeken készült fotók, jelenléti ívek).

„Nem vagyunk abban biztosak, hogy a KEHI megfelelő módon kezeli a bekért dokumentumokat. Az Ökotárs például a hivatal kérésére benyújtotta az előző finanszírozási periódus audit jelentését, amelyet a Finanszírozási Mechanizmus Iroda megbízásából az Earnst and Young készített. Ezeket a korábban nem publikus információkat pár hét elteltével a Magyar Nemzet hasábjain láttuk viszont.”

Móra Veronika szerint a civil szektort nem most támadják először: „Az Ökotárs például adományozó, pályáztató szerv, a sok pályázó közül a nyerési arány mindössze 10 százalék. Ez azt jelenti, hogy mindig lesznek olyan vesztesek, akik a pályázati eredmény indoklása ellenére is kritizálni fognak minket” – mondja, viszont azt is hozzáteszi, hogy a mostanihoz hasonló, több civil szervezetet érintő támadást még nem tapasztaltak korábban.

„Azért minden rosszban van valami jó, a krízis egyben lehetőség is. Most a civil szektornak az a része került nyomás alá, akik mindig is „hangosak”, kritikusak voltak. Ez a helyzet viszont arra ösztönöz minket, hogy együtt gondolkozzunk, együtt cselekedjünk. Lehet, hogy valaki bele fog roppanni ebbe a helyzetbe, de hosszú távon akár erősebben is kikerülhetünk belőle” – mondta Móra.

Az egy hetes nyílt nap sorozat keretében Budapesten mutatkozik be az Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért, a Kék Pont Alapítvány, a Fiatalok a Megértésért Magyarországi Egyesülete, a Tudatos Vásárlók Egyesülete, a Zöld Pók Alapítvány, a TASZ és a Menhely Alapítvány. Vidéken az Igazgyöngy Alapítvány, az Egri Újságíró Egylet Egyesülete, a Zöld Akció Egyesület, Szúcs Községért Egyesület és a Sajóvölgyi Tájszépítő Egyesület várja az érdeklődőket.

A Norvég piknik teljes programja itt érhető el: https://norvegcivilalap.hu/sites/default/files/dokumentumok/ncta_piknik_programfuzet_0.pdf