Norvégia nem fogadta el Lázár meghívását és nem veszi figyelembe a KEHI jelentését

november 5, 2014

norway-flag-e1403127599462

A magyar Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) nyilvánosságra hozta részletes jelentését, melyben a Norvg Cicil Alap magyarországi alapkezelőjét, az Ökotárs Alapítványt hűtlen kezeléssel és költségvetési csalással vádolja. A norvég nagykövet, Tove Skarstein hétfőn tett közzé nyilatkozatot, miszerint Vidar Helgesen, a norvég EU-ügyekért felelős miniszter nem fogadja el Lázár János kancellár meghívását, hogy Budapesten tekintsék át a KEHI vizsgálata által feltárt eredményeket. Helgesen emellett kijelentette, hogy Norvégia kormánya továbbra is támogatja a magyar civil társadalmat és nem tartja hitelesnek a magyar hatóságok által feltárt állítólagos szabálytalanságokat.

“Finoman fogalmazva sem tartjuk a jelentést hitelesnek”, mondta Helgesen az angol nyelvű norvég lap, a Thelocal.no riporterének. “Egyértelművé tettük, hogy az adományozó feladata az ellenőrzések lefolytatása”. Emellett a miniszter aggodalmainak is hangot adott a magyar politikában látható „önkényuralmi tendenciák” miatt.

Skarstein elmondta, hogy a hivatalos norvég vizsgálat az Ökotársnál november végére zárul le, és a norvég kormány nyilvánosságra fogja hozni ennek eredményét és a támogatási folyamat értékelését. Skarstein hangsúlyozta, hogy mivel a pénzek és a pénzügyi programok ellenőrzése a támogató ország felelőssége, a norvég hatóságok úgy vélik, hogy a magyar hatóságok által végzett ellenőrzés a civil alapkezelőknél és a kedvezményezett civil szervezeteknél, mind a hazai, mind pedig a nemzetközi jogi szabályokat megsérti.

Április közepén Norvégia úgy döntött, hogy felfüggeszti az EGT fejlesztési alapjainak a folyósítását Magyarországra, mivel Magyarország megszegte a EGT támogatási szerződésben előírt követelményeket. A lépést követően a magyar kormány azzal vádolta meg a Norvég Civil Alap magyarországi alapkezelőjét, valamint számos támogatott szervezetet, hogy „külföldi érdekeket szolgálnak”.Júliusban Orbán Viktor miniszterelnök egészen odáig ment, hogy azt állította, ezeknek a civil szervezeteknek az aktivistái „politikai aktivisták” akik idegen hatalmak szolgálatába álltak.

A KEHI vizsgálata során több, mint 50 rendőr és ellenőr lepte el az Ökotárs irodáját és számos munkatárs otthonát, miközben a feltételezett sikkasztás bizonyítékai után kutattak. A házkutatások során laptopokat foglaltak le, valamint a Norvég – és a Svájci Civil Alap programjaira vonatkozó dokumentációt vittek el. A KEHI jelentés október 22-i nyilvánosságra kerülését követően a magyar kormány büntetőeljárást kezdeményezett az Ökotárs ellen, az alapítványt hűtlen kezeléssel, sikkasztással és engedély nélkül végzett hitelezési tevékenységgel vádolják.

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2014/11/04/beintett_a_norveg_kormany_lazarnak_nem_fogadjak_el_a_meghivasat/

http://www.thelocal.no/20141101/norway-fronts-up-to-hungary-in-political-aid-row

http://www.regjeringen.no/en/sub/europaportalen/eea-and-norway-grants/diverse-saker/Suspension-of-funds-to-Hungary.html?regj_oss=1&id=772824