Nyakó István egy sarki budit sem bízna Pálffy Ilonára, a Nemzeti Választási Iroda elnökére

április 1, 2016

Nyakó IstvánNyakó István február 23-án a Nemzeti Választási Iroda budapesti épületében, egy hajatlan ember által erősen takarva. Fotó: MTI

Péterfalvi Attila Nyakó Istvánnak küldött leveléből kiderül, hogy a Nemzeti Választási Iroda előterében semmi keresnivalója nem volt azoknak a nagyon rövid hajú és nagyon erős férfiaknak, akik Erdősi Lászlónéval, Herceghalom polgármesterének feleségével karöltve elcsalták az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló népszavazási kezdeményezést. Az adatvédelmi hatóság honlapján bárki számára elérhető az információ, hogy ki rendelkezik a népszavazás benyújtásához szükséges dokumentumokkal, így Pálffy Ilonának, az iroda elnökének csak oda kellett volna kattintania, és láthatta volna, hogy az épület előterében maximum hárman lehettek volna, ennyien akartak ugyanis valóban népszavazási kezdeményezést beadni. Nyakó egy sarki budit sem bízna Pálffyra, az NVB pedig végül nagy nehezen feljelentést tett.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, február 23-án Erdősi Lászlóné, Herceghalom polgármesterének felesége több nagyon erősnek tűnő, nagyon rövid hajú férfival összejátszva elérte, hogy Nyakó István, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) ózdi választókerületi elnöke ne adhassa be elsőként az üzletek vasárnapi zárva tartásának megszüntetését célzó népszavazási kezdeményezését.

A botrány után tüntettek, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egymásnak ellentmondó döntéseket hozott, Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató erősen gyanúba keveredett, a Kúria megállapította, hogy akadályozták Nyakót, a kopaszokat közel kéttucatnyian följelentették, ők eközben az ATV-ből próbálnak meg – várhatóan sikertelenül – sérelemdíjat bevasalni, Gulyás Mártont pedig elítélték – csak néhány, az üggyel kapcsolatos hír az elmúlt hetekből. Talán már a kormány is visszakozik, mégis úgy tűnik, mintha sosem akarna véget érni ez a történet.

A kopaszok nem kérdést leadni mentek, ezt a Nemzeti Választási Iroda elnökének is tudnia kellett volna

A legújabb gyöngyszem, miszerint Erdősinét még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság-hatóság (NAIH) páratlan gyorsasága is segítette. A Nol.hu birtokába került Péterfalvi Attila idevonatkozó levele, melyből kiderült, hogy Erdősi Lászlóné két nappal kérdésének leadása előtt, február 21-én, vasárnap délután kért engedélyt a hatóságtól, hogy összegyűjthesse a beadványához szükséges aláírásokat, a hatóság pedig mindössze egyetlen nap alatt kiállította a határozatot, holott a szocialistáknál ugyanez az eljárás tíz, illetve huszonkét napig tartott.

A levélből az is kiderül: a süni hajú emberek nem kértek semmilyen engedélyt. Mindez azt jelenti, hogy már február 23-án délelőtt, a botrány idején is tudni lehetett, hogy a kopaszok – bármit is állítottak – nem egy kérdés benyújtása miatt érkeztek a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületébe. Hibás tehát az NVB és az NVI érvelése, miszerint az NVI nem hibázott, mivel nem volt joga ellenőrizni az előtérben várakozókat, Pálffy Ilonának, a testület elnökének ugyanis nem kellett volna mást tennie, mint egyszerűen lekérni a NAIH nyilvános adatbázisát, és láthatta volna, hogy csak maximum hárman akarnak valóban kérdést benyújtani. Ennek alapján a kopaszokat ki kellett volna küldeni az épületből, ami nem történt meg.

A Kúria a már föntebb említett döntésében ugyanakkor megvédte az NVI-t, mondván annak ellenőrzési jogköre nem terjed ki a székháza előterében várakozó személyek ellenőrzésére, (Hogy rendelkeznek-e húsz támogató választópolgár aláírásával, az aláírásgyűjtő-ív mintapéldányával, és az adatkezelés nyilvántartásba vételéről szóló határozattal – L. Á.) vagyis nincs olyan jogszabály, amely följogosította volna az NVI-t, hogy ellenőrizze a kopaszokat.

A hatóság gyorsasága egyébként nem példa nélküli: Simonné Gercsényi Gabriella – aki ősszel előzte meg a kérdés leadásában a szocialistákat – esetében is egy napon belül kiadta a NAIH a szükséges engedélyt, és az eggyel korábbi győztes, Wodicska Zoltán is ugyanilyen szerencsés volt, neki sem kellett többet várnia.

Immár hivatalos dokumentum van arról, hogy a kopaszok semmiféle népszavazási kezdeményezést nem akartak leadni – mondta Nyakó István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán. Az MSZP ózdi választókerületi elnöke szerint ez ismételten megkérdőjelezi Pálffy Ilona szakmai hozzáértését. „Egy sarki budit nem bíznék egy ilyen hivatalvezetőre”, hiszen aki nem látja, hogy milyen bűncselekmény történt az NVI épületénél, az nem alkalmas a NVI vezetésére – fogalmazott Nyakó.

Véleménye szerint amennyiben az NVI vagy az NVB elnöke nem tesz feljelentést, „hivatali visszaélést követnek el, adott esetben bűnpártolást is”. Ami történt, az azért különösen borzasztó, mert ezek a választás tisztasága fölött őrködő alapintézmények. Ha így működnek, akkor megkérdőjelezhető a választások tisztasága – vélte az MSZP politikusa. Az államhatalom legitimitásáról van szó. Ebbe beletartozik a rendőrség, az ügyészség, és sok más szerv is, amelyek egy illegitim hatalom kezében magyar állampolgárokat adott esetben fegyverrel is kényszeríthetnek – mondta a szocialisták volt országgyűlési képviselője.

Az NVB-elnök nem akart rendőrségi feljelentésről tárgyalni

Öt-három arányban szavazta meg az NVB csütörtökön, miszerint tárgyaljanak arról, hogy legyen rendőrségi feljelentés a kopasz-ügyben. A három nemmel szavazó egyike Patyi András, az NVB elnöke volt – mondta Litresits András, az NVB szocialista delegáltja az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtökön. A testület végül nyolc-nulla arányban megszavazta a javaslatot, így az NVB hivatalból feljelentést tesz.

Az ominózus, a bűncselekményt (is) bizonyító felvételeket bő két héttel korábban kapta meg Litresits, mint Nyakó, aki így lecsúszott arról, hogy bizonyítékként beadhassa azokat a Kúriához benyújtott felülvizsgálati kérelméhez csatolva. Litresits erről azt mondta: még a látszatát is el akarta kerülni annak, hogy ez az ügy róla szól, ezért nem adta át Nyakónak a felvételeket. El akarta kerülni, hogy a bizottság vagy bármely hatóság megvádolja.