Nyílt levél ifj. Frank Koszorusnak, az American Hungarian Federation elnökének

január 17, 2016

Screen-Shot-2016-01-05-at-4.09.16-PM-e1452006667213

Amellett, hogy „élénken kiáll a demokrácia mellett azzal, hogy támogatja a vallási és nemzetiségi kisebbségek jogait, beleértve a Magyarországgal határos országokban élő magyar kisebbségek jogait”, nem lenne már itt az ideje, hogy az American Hungarian Federation élénken kiálljon magáért Magyarország demokráciájáért és polgárjogaiért?

Mi van a magyar állampolgárok jogaival, hogy ne hurcolják meg őket, ha a kormányt kritizálják? Vagy ha nem az illiberális nézeteket vallják magukénak? Mi van a törvény előtti egyenlőség jogával? Hogy ne kobozzák el emberek tulajdonát, lehetetlenítsék el megélhetésüket? Mi van a jogukkal, hogy kimondják, amit gondolnak és kiálljanak a hitük mellett anélkül, hogy elveszítenék állásukat vagy nyilvánosan rágalmazza meg őket az állami média?

Nem tűnik úgy önnek, hogy Orbán Viktor „illiberális” demokráciájának sötét felszíne alatt rejtőznek olyan nagylelkű, jószívű emberek, akik átkozottul jól tudják, hogy mi történt hetven évvel ezelőtt, és elkötelezettek abban, hogy ez soha ne történjen meg újból?

Tisztelt Koszorus Úr!

A Hungary Today szerkesztőjének írt, 2016. január 5.-én kelt levelemben nem állt szándékomban azt sugallni, hogy ön nem volt őszinte, amikor a Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Ukrajnában élő magyar nemzetiségűekért állt ki. Ezért a levél utolsó mondatát az alábbiakkal egészíteném ki:

Koszorus állítása, miszerint „az utódállamokban élő magyar történelmi közösségek… olyan fullasztó status quo-ban kénytelenek élni, ami fenyegetést jelent kulturális létezésükre, sőt, akár pont a túlélésükre is”, alapvetően tévesen mutatja be a helyzetet.

A magyar történelmi közösségekre a fokozatos asszimiláció mellett a legnagyobb veszélyt az alacsony születési ráta és az elvándorlás kettős fenyegetése jelenti. Az Ukrajnában és Szerbiában élő magyar kisebbség tagjai részére több tízezer magyar útlevél kiosztása csak megalapozta az elvándorlását az Európai Unió irányába.

Ezt elismerve döntött nemrég úgy a kormány, hogy bejelentette, több száz millió dolláros gazdasági fejlesztésekbe kezd a Vajdaságban és Kárpátalján. Azonban muszáj feltenni a kérdést, az összegek mekkora része vándorol végül vezető kormányzati tisztviselők és támogatóiknak offshore számláira.

Minden közép-kelet-európai ország a lakosság számának csökkenését tapasztalhatja meg. A határmenti magyar kisebbségek alacsony születési rátájára nem lehet magyarázat a diszkrimináció, mivel Magyarország önmaga is az egyik legalacsonyabb európai születési rátával rendelkezik: 9,49 per 1000 fő.

Ahogyan azzal ön is bizonyára tisztában van, a kommunizmus bukását követő időszakban Románia és Szlovákia gazdaságai a magas munkanélküliségtől és az alacsony termelékenységtől szenvedett. A jobb élet reményében, 1989 és 2004 között (Magyarország és Szlovákia EU csatlakozásának az évében) mintegy 48.000 ember ment Magyarországra Ukrajna, Szlovákia, Románia és Szerbia területéről, legtöbbjük magyar nemzetiségű volt. 2005 és 2007 között, amikor Románia csatlakozott az EU-hoz, mintegy 18.000 román állampolgár – többségük magyar nemzetiségű – vándorolt Magyarországra.

Amióta Szlovákia, Románia és Magyarország csatlakozott az EU-hoz, többszázezer állampolgár ment Észak- és Nyugat-Európába munkát keresni, magasabb életszínvonalat elérni.

A magyar kisebbségek jogai az utódállamokban

A téma rendkívül összetett, mivel a helyzet országról országra, régióról régióra is eltérő.

Általánosságban elmondható, hogy egy magyar nemzetiségű pár számára nincs akadálya annak, hogy Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Szerbiában magyarként neveljék fel a gyermeküket, hiszen elérhetőek a gyerekek számára magyar óvodák, általános és középiskolák. Továbbá főiskolák és egyetemek is rendelkezésre állnak a magyarul tovább tanulni szándékozó diákok részére. Vannak természetesen olyan karok, mint például a jogi kar, ahol a tanulmányokat nem lehet kizárólag magyar nyelven hallgatni. De nincs semmi, ami megakadályozhatná a magyar kisebbségeket, hogy a szomszédos Magyarország főiskoláira, vagy egyetemeire iratkozzanak be.

Magyarország tőszomszédságában bárki számos magyar nyelvű újsággal, magazinnal és könyvvel találkozhat, és elérhető magyar nyelvű rádió és tv adás is. Számos kulturális szervezet, társaság, klub foglalkozik a magyar kultúra különböző területeivel (irodalom, néptánc, színház, stb.) Még az olyan nemzetközi szervezetek helyi egységei, mint a Cserkész Szövetség is magyar nyelven tartja foglalkozásait.

Nem korlátozzák a magyar nemzetiségűek jogait, ha politikai szervezeteket akarnak létrehozni, és szabadon választhatnak az önkormányzati és parlamenti választásokon. A magyar politikai pártok rendszeresen delegálnak képviselőket a parlamentbe. Romániában a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségét (RMDSZ) számos alkalommal hívták meg, hogy a kormány része legyen.

Ha, ahogyan ön sugallja, a tisztelet lakmusz tesztje az, hogy egy kisebbség tagjai miként tudják saját ügyeiket saját anyanyelvükön intézni, és hogyan juthatnak második útlevelükhöz a szomszédos országban, akkor Szlovákia vélhetően elbukna ezen a teszten. De ahogyan Magyarországnak is nemzetbiztonsági aggodalmai vannak azzal kapcsoltban, hogy idegenek telepedjenek le az országban, feltéve, ha azok nem fizetnek ezért súlyos pénzeket, Szlovákiának is vannak jogos nemzetbiztonsági aggodalmai amiatt, ha oly sok állampolgára kapna magyar útlevelet.

Önnek igaza van abban, hogy a Beneš dekrétumokat és a Szlovák Nemzeti Tanács rendeleteit is hivatalosan is el kellene törölni. De ez önmagában nem fogja arra ösztönözni a szlovákiai magyarokat, hogy több gyermeket vállaljanak, vagy megakadályozni azt, hogy Németországba vagy az Egyesült Királyságba költözzenek egy jobb élet reményében.

Erdély autonómiája

Erdély magas szintű önrendelkezéssel rendelkezik Románián belül. Bármi is legyen az érdeme annak, hogy Erdély magyarlakta részein politikai önrendelkezést biztosítanak, a románok több, mint 80 százaléka ellenzi ezt az elképzelést, ezért a politikai realitást egyetlen kormány sem hagyhatja figyelmen kívül, akármit is ígértek 100 évvel ezelőtt.

A „magyar kulturális tárgyak megrongálásával” kapcsolatban nem lehet összehasonlítani az alkalmi vandalizmust egy magyar utcatábla esetében egy franciaországi zsinagóga felrobbantásával, vagy akár a közel-keleti keresztény örökség lerombolásával.

A katolikus egyháztól a kommunizmus idején elvett javak visszaadásával kapcsolatban, nem látom, hogy ez milyen módon korlátozná a nemzeti közösségek hitének gyakorlását, mivel nem látszik hiány római katolikus, görög katolikus vagy református templomokból, lelkészekből Romániában.

A magyar demokrácia hiánya

2013. márciusában ön az Amerikai Helsinki Bizottság előtt azt vallotta, hogy az American Hungarian Federation támogatja a “liberális demokráciát, az emberi és kisebbségi jogokat, valamint a közép-kelet-európai jogállamiságot.” A jelenlegi magyar kormány „illiberális” demokrácia irányába tett erőfeszítéseinek, valamint a második és harmadik Orbán-kormány alatt a jogállamiság lemorzsolódásának fényében felmerül bennem a kérdés, hogy ön továbbra is úgy véli, “a jelenlegi kormány törvénykezési agendája nem jelenti a demokrácia kockáztatását”?

A történelem tisztára mosása

A Hungarian Review-ban 2014. március 14-én („Gondolatok 1944. március 19.-ről és az azt követő időszakról: a tragédia és ostobaság tökéletes vihara) ön azt írta, „óvatossággal kellene kezelni” az időszakot és nem lehet a történelemmel politikai célok érdekében visszaélni, illetve hogy “bármilyen kísérlet az 1944 március 19-i katasztrófa „kimosására”, amikor Hitler elfoglalta Magyarországot, és 550.000 magyar zsidót deportáltak és gyilkoltak meg, vagy a magyar hatóságok érintettségének kétségbe vonása nem tolerálható.”

Rendben, de amikor egy a történelmi pontosság fontosságáról szóló esszé nem említi meg, hogy Magyarország szándékosan volt a nácik szövetségese a második világháború jórésze alatt, vagy azt, hogy még mielőtt akár egyetlen német katona is betette volna lábát a magyar földre, már mintegy 50.000 magyar zsidót megöltek, az megkérdőjelezi, hogy a szerző tényleg elkötelezett-e abban, hogy politikai célokért nem lehet visszaélni a történelemmel.

Valójában a katasztrófa, amelyről beszél, már jóval azelőtt bekövetkezett, hogy akár egyetlen német katona is Magyarországra érkezett volna – két évtizeddel korábban, a mintegy száz zsidóellenes törvény közül az egyik elsőnek az elfogadásával, beleértve a huszadik századi Európa első zsidóellenes törvényét, az 1920-as numerus clausust.

Nem csoda, ha magyarországi zsidó- és német közösségek (egyikkel sem konzultáltak előzetesen) keményen tiltakoztak a „német megszállás áldozatainak emlékműve” ellen 2015 elején, olyannyira, hogy a szobrot végül az éj leple alatt állították fel, és végül a magyar zsidó közösség bojkottálta a 2015-ös holokauszt emlékév hivatalos eseményeit.

Mi van a magyarországi magyarok jogaival?

Amellett, hogy „élénken kiáll a demokrácia mellett azzal, hogy támogatja a vallási és nemzetiségi kisebbségek jogait, beleértve a Magyarországgal határos országokban élő magyar kisebbségek jogait”, nem lenne már itt az ideje, hogy az American Hungarian Federation élénken kiálljon magáért Magyarország demokráciájáért?

Mi van a magyar állampolgárok jogaival, hogy ne hurcolják meg őket, ha a kormányt kritizálják? Vagy ha nem az illiberális nézeteket vallják magukénak? Mi van a törvény előtti egyenlőség jogával? Hogy ne kobozzák el emberek tulajdonát, lehetetlenítsék el megélhetésüket? Mi van a jogukkal, hogy kimondják, amit gondolnak és kiálljanak a hitük mellett anélkül, hogy elveszítenék állásukat vagy nyilvánosan rágalmazza meg őket az állami média?

Mi van a magyar állampolgárok szabad és igazságos választásokhoz fűződő jogával?

Önt nem döbbentette meg a magánnyugdíjpénztárak vagyonának lefoglalása röviddel azután, hogy 2010-ben a Fidesz visszatért a hatalomra? Vagy a tankönyvipar és a dohány kiskereskedelem államosítása? Vagy az, hogy a kormány átvette az irányítást az iskolák és kórházak felett?

Önt az sem döbbentette meg, amikor Orbán Viktor 2014 elején úgy döntött, hogy pályázat nélkül Oroszországnak adja az új paksi atomreaktorok 13 milliárd dollár értékű szerződését anélkül, hogy erről előzetesen konzultált volna saját kormányával, hogy a parlamentről már ne is beszéljünk? Vagy az, hogy fogadta Budapesten Vlagyamir Putyin orosz elnököt, amikor Oroszország továbbra is támogatta a kelet ukrajnai fegyveres szakadárokat?

Önt nem döbbentette meg a kormány támadása a civil társadalom és média ellen 2014 nyarán?

Önt nem döbbentette meg a magyar ügyészség tétovázása, amikor Fidesz politikusok és támogatók korrupciós ügyeiben kellett volna nyomozást indítani? Vagy az a tény, hogy a miniszterelnök vejének cége többmilliárdos közvilágítási közbeszerzéseket nyert el?

Nem döbbentette meg, amikor kiderült, hogy Orbán Viktor 5 millió dollárt fizetett Cornelius McGillicuddy (alias Connie Mack) republikánus kongresszusi képviselőnek, hogy Egyesült Államokbéli szóvivőjeként tevékenykedjen?

Amerikai állampolgárként nem aggasztják azok a hatalmas források, amit a magyar állam amerikai lobbi tevékenységre fordít, hogy így befolyásolja az amerikai közvéleményt, a külpolitikát és az amerikai magyar közösséget, hogy kitalálhassák, mi is folyik igazából Magyarországon? Ahogy ön az illemnek megfelelően nem vett részt azon a múlt májusi meghallgatáson, amelyet a külügyi házbizottság tartott, azt hiszem én is tudom a választ az előbbi kérdésre.

Mint a liberális demokrácia elkötelezett híve, nem döbbentette meg önt, hogy tavaly nemzeti konzultáció indult a bevándorlásról és a terrorizmusról, ami kiváltotta a védtelen menedékkérők elleni aljas támadást Röszkén 2015. szeptember 16-án?

Amikor ön megjelent édesapja szobrának leleplezésén tavaly nyáron, nem vette észre, hogy menekültek ezrei táboroztak közparkokban és utcákon úgy, hogy nem jutottak élelmiszerhez, vízhez? Vagy a nemzetközi és magyar segélyszervezetek teljes hiányát, mivel a magyar kormány megtiltotta a Vöröskeresztnek és más segélyszervezeteknek, hogy segítséget nyújtsanak a menekülteknek és a menedékkérőknek a túlzsúfolt, de megfelelő számú személyzettel nem rendelkező menekülttáborokon kívül?

Önt nem mozdította meg, hogy az élet minden területéről magyarok ezrei jöttek segíteni számukra vadidegeneken? Az ő cselekedeteik kevésbé elismerendőek, mint amit az ön édesapja tett?

Nem tűnik úgy önnek, hogy Orbán Viktor „illiberális” demokráciájának sötét felszíne alatt rejtőznek olyan nagylelkű, jószívű emberek, akik átkozottul jól tudják, hogy mi történt hetven évvel ezelőtt, és elkötelezettek abban, hogy semmi ilyesmi ne történhessen meg újból?

Tisztelettel,

Richard Field