Tisztelt Miniszter Úr!
Az ön által Fidesz frakcióvezetőként 2011-ben elfogadott média törvény nem teszi lehetővé, hogy a nyomtatott sajtóban kormányzati tisztviselőknek címzett nyílt levelet tegyenek közzé. Mivel ön is kormányzati tisztségviselő, ez pedig egy nyílt levél, annak az esélye, hogy egy másik magyar média is szó szerint közzéteszi ezt, nagyjából annyi, mint hogy az Egyesült Államok felfüggessze Andre Goodfriend amerikai nagykövetségi ügyvivő diplomáciai mentességét, amiért megsértette Vida Ildikó, NAV elnök jó hírnevét.
Mindketten igen érdekes időkben élünk.
De nem ezért írok önnek. Tegnap abban a kétes örömben volt részem, hogy lefordíthattam a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent önnel készített interjút. Az elmúlt 15 hónap során számos interjút olvastam és hallgattam végig, beleértve azt is, amelyet ön októberben az ATV-ben Mészáros Antóniának adott, és biztosíthatom önt, hogy a hallott szavak nem az ön szavai, hanem Orbán Viktor szavai (vagy bárkié, aki beszédeit és spontán megjegyzésit írja).
Ne vegye sértésnek, de a nyilvános beszéd nem tartozik az ön erősségei közé, hacsak nem ellenzéki képviselők megvádolásáról van szó, miszerint külföldi hatalmak alkalmazzák őket. Nyilvánvalóan az ön tehetsége másban van, és nyilván ezért adta át önnek Orbán Viktor miniszterelnök a miniszterelnöki hivatal kulcsait, és tette önt kormányhivatalok megdöbbentő sorának felelős pozícióiba, beleértve az Információs Hivatalt is, ahogy az a tegnapi interjú megjelent.
Nem érte meglepetésként, hogy a Magyar Hírlap újságírója a magyar hírszerzési hivatalra vonatkozó a kérdéssel nyitja az interjút? Végülis, annak az oka, hogy az utóbbi időkben bekerült a hírekbe, nem a magyar hírszerzéshez köthető, hanem annak a ténynek, hogy amikor épp nem fácánokra vadászik Csehországban, vagy arisztokratákkal bratyizik, akkor a beszámolók szerint drága órákat és ingatlanokat vásárol a tokaji borvidéktől kezdve a budai luxuslakásokig – ugyanazon a környéken, ahonnan az ön vádjai szerint az MSZP vezetői lenéznek Magyarország népére.
Ha nem ismerném jobban a helyzetet, azt mondanám, hogy a nyitó kérdés célja a hisztéria határán álló, paranoid, idegengyűlölő hangulat elérésére tett kísérlet lenne, amely valamilyen módon meg akarja győzni a Fidesz támogatóit, hogy Magyarország támadás alatt áll, pedig valójában az önök kormányát helyezték nyomás alá, hogy feleljenek meg az emberi jogok, a jogállamiság és a demokratikus intézményrendszerre vonatkozó nemzetközi vállalásainak, valamint a nem csak szabad, hanem igazságos választások követelményeinek is.
A 60 négyzetméteres luxuslakással kapcsolatban, amelyet a hírek szerint ön a tíz éves fiának vásárolt idén áprilisban, nem találta furcsának, hogy a korábbi tulajdonos nem más volt, mint Giró-Szász András kommunikációs államtitkár sógora, és Giró-Szász kormányzati szóvivőként számos jövedelmező kormányzati szerződésből gazdagodott meg?
Mivel ön olyan embernek állítja be magát, mint akit érdekel a szegény emberek sorsa, úgy gondoltam az alábbi levél, melyet az Amerikai Ház Alapítvány kapott e-mailen 2014-ben, talán érdekelheti önt.
Ezzel kapcsolatban kíváncsi lennék, ön személy szerint mennyit áldozott 2014-ben olyan jótékonysági szervezeteknek, amelyek valóban a szegényeket segítették Magyarországon. Nem a Fidesz-párti Civil Összefogás Fórumára (CÖF) gondolok, melyet az a kormánytisztviselő működtet, aki eldönti, hogy mely civil szervezetek jogosultak állami pénzekre, és melyek nem, hanem olyan civil szervezetekre, amelyek anyagi támogatást nyújtanak annak a beszámolók szerint 3,3 millió magyarnak, aki anyagi nehézségek között élik az életüket.
Amikor ön „gyermekei jövőjébe fektetett be”, elgondolkodott egy pillanatra a magyar fiatalok 43 százalékának jövőjén, akik a beszámolók szerint szegénységben élnek?
Azt hiszem, mindketten tudjuk a választ erre a kérdésre.
És ön valóban azt várja az emberektől, hogy elhiggyék, a kormánynak azért kell a vidéki tömegközlekedés fejlesztésébe milliárdokat ölnie, hogy azok, akik nem tudnak saját autót fenntartani, könnyebben elérhessék a közegészségügyi intézményeket?
Nem hinném.
Nos itt vannak a levelek, Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánok önnek és családjának!
Tisztelettel:
Richard Field
—
Tisztelt Alapítvány! Végsőelkeseredésemben fordulok önhöz,már nagyon sok helyről próbáltam segítséget kérni de sajnos eddig még nem kaptam sehol.Nagyon nehéz helyzetben vagyunk kilátástalan a helyzetünk.5 kiskorú gyermekem van 12 éves 9 éves 8 éves 6 éves 1,5 éves gyesen vagyok a legkisebbel. Anyagi segítséget szeretnék kérni sajnos kikapcsolták a vizünket tartozás miatt ,villanyunk előre fizetős de már arra sem tudok tölteni igy villyany sem lesz . Anyagi segítséget szeretnék kérni mert már mindennapi megélhetési gondjaink vannak
—
A családomnak szeretnék segítséget kérni.
A szüleim és testvéreim Borsod Abaúj Zemplén megyében Sályban élnek, nagyon rossz anyagi körülmények között, súlyos megélhetési problémákkal küzdenek.
Naponta kell szembesülni a kilátástalansággal és a reménytelenséggel. Sajnos az alapvető élelmiszerekhez sem jutnak hozzá, és sokszor éheznek, és nincs tűzifájuk. Nagyon aggódom értük hogy a hidegben kihűlés veszélye fenyegeti őket. A gyerekeknek(testvéreimnek) és szüleimnek ruhára is szükségük lenne. Segítségük nincs, nem tudnak kihez fordulni.
Elsősorban élelmiszer adományt, ruhaadományt, tűzifát, valamint ha lehetséges anyagi segítséget szeretnék kérni számukra.
—
Kérem levelemet ne vegyék zaklatásnak csak segitséget szeretnék kérni a családomnak. L. A. vagyok, Szigetszentmiklosrol, 4 gyermek anyukája.Azért fordulok önökhöz mert bizom benne hogy tudnak nekünk segiteni. 4 évvel ezelött jelzáloghitelt vettünk fel a férjemmel,a szülöi házbol az apukám után a testvéreimet fizetük ki.Elötte anyukám lakot itt egyedül és sajnos nagyon sok tartozást halmozott fel. Ami tölünk telt kifizetük,de A baj az hogy a bank felmondja a szerzödést ha 3 honapig nem fizetjük a havi törlesztö részletünket. Most ugye annyira kevés a jövedelmünk 89ezerft/hó/ hogy nem tudunk sok mindent fizetni de talán most a legfontosabb a bank felé a törlesztörészletünk és a villany. Mert azt is ki fogják kapcsolni. Sajnos már2 havit nem tudtunk kifizetni,most ebben a honapban lesz 3 honapja. Ahhoz hogy a bank ne mondja fel a szerzödést 2 havit kellenne kifizetnünk. Folyamatosan megyünk a munka után de most nagyon nehéz elhelyezkedni. Én főállásu anya vagyok a férjem pedig az ünnepek elött veszitette el a munkahelyét.Sajnos nincsen senki aki tudna nekünk segiteni ezért fordulok önökhöz mert sajnos nem találok kiutat.Már nem tudok aludni sem mert nem szeretnék az utcára kerülni a gyerekekel.4 gyerekekel hová tudnék menni?!Mielött ideköltöztünk volna anyosoméknál laktunk 10 en 1 szobában,se fürödni,se aludni nem lehetett rendesen.Nem szeretném a gyerekeket ilyen dolgoknak kitenni.Minden tölünk telhetöt megadunk neki,de most csak az a bevételünk van amit a gyerekek után kapunk.Ez nem sok mindenre elég.December elején kigyulladt a konyhánk,rá 2 napra a konektorok is mert annyira rossz állapotban vannak.Már nagyon sok rossz dolog történt velünk nem szeretném már. Sajnos most ott tartunk hogy a nagyobbik lányomnak sem tudom befizetni a cirkusz ami kötelező most az iskolában. Az alap dolgokat sem tudom megvenni az iskolába meg az ovodába a gyerekeknek.Tisztasági csomagokat/zsepi,szalvéta,ceruzák, stb./ Szomoru dolog hogy eddig eljutotunk de már ez elviselhetetlen.Tudom hogy nagyon sok ember van igy mint mi,de bizom benne hogy tudnak nekünk valamiben segiteni. . . . Sajnos még ennivalot sem tudok venni,nagyon nagy segitség lenne az is ha azt is kapnánk.Hiába megyek segitséget kérni az önkormányzathoz vagy a családsegitöbe senki nem segit, mindig visszautasitanak.
—
Tisztelt alapítvány! Segítség kéréssel szeretnék önökhöz fordulni.Két gyereket nevelek és albérletben lakunk.A 15 éves kislányom szakközép iskolába jár a 20 éves lányom speciális iskolába jár .Ő down szindromás, szívbeteg és több mindenre allergiás.Egyedül nevelem őket.Tavaly decemberig dolgoztam és igaz hogy nagyon nehezen de megéltünk.Viszont most nagyon nagy bajban vagyunk.Decemberben rossz indulatú daganattal műtöttek.Műtét után elzáródott a vesém ki kellett vezetni.Jelenleg sugár és kemoterápiás kezelésre járok.Dolgozni nem tudok, táppénzt kapok.40000 ezer forintot.A vesém miatt rendszeresen kötszerekre és fertőtlenítőre van szükségem mert naponta át kell kötni.Havonta antibiotikumot is szednem kell mert rendszeresen begyullad a vesém és környéke a cső miatt.A leszázalékolásom folyamatban van.A jövedelmem csak a táppénz és a családi pótlék. A lakás bérleti díjját ki kell fizetnem mert nem szeretnék az utcára kerülni de a rezsivel már egyre jobban elmaradok.A meg élhetésre szinte alig marad pénzünk. És akkor még itt lenne a kisebbik lányom iskoláztatása, és a karácsony is. Nagyon nagy bajban vagyunk.
—
Alulírott P. E. Szendrőlád ___ szám alatti lakos az Alapítvány segítségét szeretném kérni az alábbi okból kifolyólag. Jelenleg sajnos munkanélküli vagyok 22.800 Ft-ot kapok a helyi Önkormányzattól a feleségem GYED-en van a legkisebbik gyermekünkkel Benjáminnal a Gyed és Családi Pótlék 76.000 Ft így a család havi jövedelme alig százezer forin. Ebből az összegből nagyon nehéz megélni, számlákat kifizetni, három gyermekünket iskoláztatni, téli tüzelőt megvenni. Sajnálatos módon a téli időszakban semmilyen plusz bevételt (alkalmi munka) nem tudtam vállalni, mert nem kaptam, pedig kőműves a szakmám. A fentebb említett okból kifolyólag, 15.474Ft Víz díj, valamint 56.911 Ft villany díj elmaradásunk van, amelyet sürgősen ki kell fizetnünk, mert amennyiben nem tudjuk kifizetni víz és világítás nélkül maradunk, a határidő március 7- 12. csatolom a felszólító leveleket is.
A lakásunk jelzálogát, már több mint egy éve nem tudjuk fizetni, kb.260.000 Ft a jelenlegi hátralékunk,de arra talán lesz megoldás a jövőben, bérelhetjük majd a saját lakásunkat a banktól, havi 10.000-15.000 Ft ért.
A szüleim rokkant nyugdíjasok,és minden félretett pénzükkel segítettek a telet átvészelni, de sajnos ők se tudnak támogatni a problémák megoldásában, az Önkormányzat pedig nem támogat semmivel.