Négyrészes interjúsorozatunknak keretet adva egy ötödik, ráadás-részt is készítettünk, melyben neves jogtudósokat, nevezetesen Fleck Zoltánt, az ELTE jogi karának tanszékvezetőjét, illetve Bencze Mátyást, a Debreceni Egyetem jogi karának dékánhelyettesét kérdeztük bírói függetlenségről, ügyészségről, a társadalom jogba vetett bizalmáról, sőt, még arról is, mennyire folyik bele a politika a jogi oktatásba.
„Ezek a rendszerek elvi szinten nem tudnak tiszteletben tartani bíróságokat, hiszen a hatalom egységére épülnek. […] A hatalomgyakorlásnak a mechanizmusai teljesen szétmosódtak, és ezt nem mondják ki ugyan – hiszen ez egy lenini alapelv –, de a hatalom egysége alapján működik a rendszer. Szerintem az alaptörvényből kiolvasható – hiába van benne deklarálva a hatalommegosztás –, a hatalom egységének az elve” – Fleck Zoltán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jog- és Társadalomelméleti Tanszékének vezetője.
A Budapest Beacon négyrészes interjúsorozatot indított, melyben egykori és jelenleg is státuszban lévő bírókat kérdeztünk arról, mi történik ma a törvénykezésben: hogyan csorbul a bírói függetlenség, miként lehet valakiből bíró, milyen befolyásolási kísérleteket tapasztalnak, mi a szerepe az Országos Bírói Hivatal (OBH) élén álló Handó Tündének. A megszólaltatott szakemberek közül ketten névvel és arccal, ketten viszont – akik jelenleg is aktív pozíciót töltenek be a bírósági hierarchiában – csak nevük elhallgatásával, arcuk kitakarásával és hangjuk eltorzításával voltak hajlandóak nyilatkozni. Utóbbiak közül egyikük, Szepesházi Péter meggondolta magát, és vállalta a nyilvános szereplést.
Befejezésként – mintegy keretet adva a négy bíróval készül interjúnknak – egy ötödik, ráadás-részt is készítettünk, melyben neves jogtudósoknak, nevezetesen Fleck Zoltánnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (ELTE ÁJK) Jog- és Társadalomelméleti Tanszék vezetőjének, illetve Bencze Mátyásnak, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszék oktatójának, az egyetem tudományos és stratégiai dékánhelyettesének, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet tudományos munkatársának szegeztük a már korábbi interjúinkban is feltett, illetve még fel nem tett kérdéseinket.
A maratoni hosszúságú interjúban elhangzott főbb megállapítások röviden:
- Van egyfajta „primitív hatalomfelfogás”, miszerint a kétharmados többséggel a kormány totális felhatalmazást kapott mindenre, a következő választásokig pedig nincsenek korlátok.
- Olyan nincsen a világon sehol, hogy a parlament által választott egyetlen személy gyakorolja az összes hatáskört egy bírósági igazgatásban.
- Mára Handó Tünde kinevezettjei ülnek mindenhol, az OBH-elnök ugyanakkor velük is szembe került egy idő után.
- Vannak ügyek, ahol az úgynevezett „ítélkezési populizmus” nyer teret, vagyis a politika által tematizált közvélemény szájízének megfelelő, nem pedig szakmai alapú ítéletek születnek.
- Léteznek klasszikus koncepciós perek: azért ül valaki börtönben, mert ahhoz a politikai garnitúrához tartozott, amellyel most szemben állunk.
- A média által felkorbácsolt ügyekre a politika rátelepszik, sőt, magának a politikának áll érdekében egy-egy ügyet felnagyítani.
- Nem az a kérdés, hogy van-e nyomás, hanem az, hogy a bíró ellen tud-e ennek állni. Egy jól működő jogállamban ehhez van kapaszkodó.
- Ezek a rendszerek elvi szinten nem tudnak tiszteletben tartani bíróságokat, hiszen a hatalom egységére épülnek. Lengyelországban ugyanez a helyzet, csak ott még élesebben, még butábban, még keményebben mentek neki a bírói karnak.
- Az ügyészség igazi politikai szervezetté vált, ami szakmailag katasztrófa.
- Nem nagy kockázat azt mondani, hogy a vádemelés és a vád nem emelés döntése politikailag motivált ma Magyarországon.
- Tartalmilag nem szólnak bele a jogi oktatásba, de pénzügyi döntésekkel meg tudnak szüntetni/össze tudnak vonni tanszékeket.
- A joghallgató azt látja, hogy neki akkor lesz jó karrierje vagy egyáltalán állása, ha ehhez a rendszerhez alkalmazkodik.
- Minden XX. századi tapasztalat arról szól, hogy azok a nemzetek, amelyek pénzt és energiát áldoztak arra, hogy generációról generációra megtanítsák a demokráciát, azok a stabil demokráciák.
- Az emberek a hétköznapokban lenyelik, eltagadják, elviselik a sérelmeiket, és nem fordulnak a joghoz.
Butává tették a központi adminisztrációt
Fleck Zoltán szerint igazán jó igazgatási modellje az igazságszolgáltatásnak sosem volt a magyar történelemben. A jelenleg működő OBH egy, „a centrális erőtér ideológiájának megfelelő, centralizált igazgatási modell”, mellyel kapcsolatban a szakember két problémára hívta föl a figyelmet: az egyik, miszerint megnyitotta a politikai csatornát a legfelsőbb vezetésben azzal, hogy a parlament választja a bírósági adminisztráció egyszemélyi fejét – a bírói kar nem tudja kontrollálni a hatáskörgyakorlását –, a másik pedig, hogy a túlcentralizált modell nem ad teret semmilyen autonómiának – ezzel lényegében „butává tették a központi adminisztrációt”. „Olyan nincsen a világon sehol, hogy a parlament által választott egyetlen személy gyakorolja az összes hatáskört egy bírósági igazgatásban” – teszi hozzá az ELTE ÁJK Társadalomelméleti Tanszékének vezetője.
Bencze Mátyás mindezt azzal egészítette ki, hogy nincs ideális modell, a korábbi önálló-, illetve minisztériumi igazgatással sem volt minden rendben. A mostani rendszer hatékonyabb lehet – egy centralizált rendszer ebben tud jó lenni –, ugyanakkor a hatékonyság csak egy dolog: alappillér még a szakszerűség és a társadalmi legitimáció is. A Debreceni Egyetem jogi karának dékánhelyettese azt mondja: az egyszemélyes vezetéssel sem lenne baj, ha az információk maradéktalanul eljutnának a felsővezetéshez, továbbá, ha az Országos Bírói Tanácsnak (OBT) – ahova most bekerültek a rendszer kritikusai is – lennének megfelelő jogosítványai, azaz tényleges kontrollt gyakorolhatna.
Fleck szerint az OBT azért nem tud megfelelő kontrollt gyakorolni az OBH-elnök felett, mert hiába erősítik a hatáskörét, szervezetileg gyenge. „Velencei Bizottság ide vagy oda, hatáskör erősítés ide vagy oda, átment minden, amit az OBH elnöke akart” – emelte ki az ELTE tanára, hozzátéve, miszerint nem biztos benne, hogy a kritikus tagok, és így a más mentalitás bármin tudna változtatni. Lehet, hogy lesznek konfliktusok, de ahogy eddig is megtalálta a kiskaput az OBH elnöke, ezután is meg fogja – magyarázta Fleck.
Az ELTE ÁJK tanszékvezetője kitért a vezetők kinevezésére is, mint az OBH elnökének „legfontosabb hatalmi pozíciójára”. Mára az ő kinevezettjei ülnek mindenhol, ugyanakkor egy idő után kiderült, hogy velük is szembe kerül Handó, hiszen hiába voltak lojálisak hozzá, a bírói karral is szembe kellett nézniük. Szerinte azért van az OBT-ben is annyi kritikus hang – vezetőktől is, akik korábban Handó emberei voltak –, mert mégiscsak van egy igazgatási racionalitás a rendszeren belül, ami egy idő után ezeket az érdekkonfliktusokat átfogalmazza.
Nyomás mindig van, a kérdés, hogy a bíró ellen tud-e állni
Egy bíró munkája feletti nyomás jöhet a médiából, jöhet a saját kollégáitól, jöhet a szervezetből, jöhet a politikából, jöhet a felektől, jöhet a saját családi köréből – egyszóval sokfelől. A politikai nyomás, a belső szervezeti nyomás – ami közvetítheti a politikai nyomást –, és a korrupció a függetlenség felszámolásával jár – így Fleck, aki szerint nem az a kérdés, hogy van-e nyomás, hanem az, hogy a bíró ellen tud-e ennek állni. Egy jól működő jogállamban ehhez van kapaszkodó. Az ELTE ÁJK tanszékvezetője szerint „ma rosszabb feltételei vannak a nyomásnak való ellenállásnak, mint korábban”. Erről szólnak lapunk bírákkal készült interjúi is: ha valaki ellenáll, könnyen a szervezeten kívül találhatja magát, miközben egy bírói szervezetnek az egyéni autonómiát kellene erősítenie, hogy a bírók ellent tudjanak állni a nyomásnak.
A média által felkorbácsolt ügyek hatását a politika nemhogy csillapítja, hanem éppen ellenkezőleg: rátelepszik, sőt, magának a politikának áll érdekében egy-egy ügyet felnagyítani – jegyezte meg Bencze Mátyás, hozzátéve, miszerint nagyon direkt módon minősítik a bíróságok munkáját. A szakember szerint azért is nehéz a dolga ma egy bírónak, mert nem érzi azt, hogy a felettesei teljes erővel visszautasítanák az olyan megnyilvánulásokat, mint, hogy „minden magyar bíró kommunista”.
Fleck szerint még ennél is nagyobb a baj: „ezek a rendszerek elvi szinten nem tudnak tiszteletben tartani bíróságokat, hiszen a hatalom egységére épülnek”. A hatalomgyakorlásnak a mechanizmusai teljesen szétmosódtak, és ezt nem mondják ki ugyan, hiszen ez egy lenini alapelv, de a hatalom egysége alapján működik a rendszer. „Szerintem az alaptörvényből kiolvasható – hiába van benne deklarálva a hatalommegosztás –, a hatalom egységének az elve” – hangsúlyozta az ELTE jogi karának tanszékvezetője, hozzátéve, miszerint ilyen helyzetben mindig alárendelt szerepet játszik a bíróság. Lengyelországban egyébként ugyanez a helyzet, csak ott még élesebben, még butábban, még keményebben mentek neki a bírói karnak.
Míg korábban egy politikus szégyellte, ha ellenérveket mondott egy bírói döntéssel szemben, ma teljesen helyénvalónak tartják ezt a dolgot: azt gondolják, hogy nekik van igazuk, ők a nép, amely szemben áll a Soros-bérencekkel, a civilek által megvezetett bírákkal – tette hozzá Fleck.
Szerinte van egyfajta „primitív hatalomfelfogás”, miszerint a kétharmados többséggel a kormány totális felhatalmazást kapott mindenre, a következő választásokig pedig nincsenek korlátok. Ez az úgynevezett „elective democracy”, ahol semmi más nincs – sem civil társadalmi, sem bírói függetlenség –, csak a választás.
Nevezhetjük ezt populizmusnak, de ez leginkább politikai befolyás
Bencze Mátyás szerint születnek a hatalom számára kellemetlen ítéletek, ugyanakkor abban egyetértett kollégájával, hogy a szervezetnek eleve olyannak kellene lennie, amiben nincs szükség efféle morális kiállásra. Vannak szakmailag jó döntések, ugyanakkor – így a Debreceni Egyetem tanára – vannak olyan ügyek is, ahol az úgynevezett „ítélkezési populizmus” nyer teret. Ez nagyjából annyit tesz, hogy a döntések nem szakmai alapon, hanem a közvélemény számára tetsző módon születnek. Ott pedig, ahol a politika képes manipulálni a közvéleményt, ez a tendencia rendkívül veszélyes lehet – mondja Bencze Mátyás, hozzátéve, miszerint a Rezesova-ügyben például maga a bíró mondta azt kicsit ellentmondóan, hogy bár a bíróságot nem befolyásolhatja a közhangulat, neki mégis figyelembe kell vennie a társadalmi felháborodást. „Nyilván a bírónak érzékenynek kell lennie társadalmi kérdésekre, problémákra, de ez nem lehet egyenlő azzal, hogy a közvélemény pillanatnyi hangulatának kell kedveznie akármilyen más szakmai szempontok ellenére” – tette hozzá.
Fleck szerint ilyen ügy az Index újságírójának elítélése is: a szakma szabályai szerint eljárva akart leleplezni valamit, erre olyannal vádolták meg, amit a szabad újságírást tiszteletben tartó jogrendszerek nem tesznek meg. A bíróság elmarasztalta az újságírót, vagyis az idegenellenes politika ideológiai gyakorolt hatást a bírói döntésre. Nevezhetjük ezt populizmusnak, de ez leginkább politikai befolyás – így Fleck. Nem konkrét ügyeket befolyásolnak, hanem ott van a levegőben az értékrendszer – a Führer akarata, Sztálin akarata, a párt akarata – és ez alapján tudja a bíró, hogyan kell döntenie, hogyan kell értelmeznie a jogot. „Ez a tiszta ideológiai, politikai befolyásolás.”
Ettől persze még a totalitárius rendszerekben is független (volt) az ítéletek nagy része, hiszen nem bírtak politikai jelentőséggel, éppen ezért a függetlenséget nem ezeken az ügyeken kell tesztelni. Az az igazi teszt, ha valamilyen nyomás éri a bírót, mert az egyik peres fél például politikus, vagy a per tárgya információk nyilvánosságra hozása, esetleg egy maffiaügyről van szó. Ezekben a helyzetekben az autoriter rendszerek megbuknak, éppen ezért két-három befolyásolási kísérlet is botrány – emelte ki az ELTE ÁJK tanszékvezetője.
Fleck Zoltán azt is megkockáztatná, miszerint léteznek klasszikus koncepciós perek, amelyekben azt akarják, hogy politikai olvasata legyen az ítéletnek, és azért ül börtönben valaki, mert ahhoz a politikai garnitúrához tartozott, amellyel szemben állunk most.
Mindannyian tudjuk, hogy ez egy politikailag motivált és működtetett ügyészség
Az ügyészségnél még erősebben el kell választani a felső – politikai – részt és a szakmai – alsó – részt – így Fleck. Szerinte sok ügyész tisztességesen dolgozik, de egy merev hierarchiáról van szó, ahol a főügyész, Polt Péter egy személyben el tud dönteni mindent a lényeges ügyekben: „a barátaink ellen nem indul nyomozás, az ellenfelek ellen igen.” Az ügyészség az ELTE ÁJK tanszékvezetője szerint „egy igazi politikai szervezetté vált, ami szakmailag katasztrófa, és a legnagyobb tragédia nyilván az intézkedő, alsó szinten dolgozó ügyésznél van, hiszen ő egy olyan rendszerben dolgozik, ahol közvetlenül alá van rendelve a főnökének, a főnöke pedig a legfőbb főnöknek, és ott tényleg nem kérdés, hogy utasítható vagy nem utasítható”.
Ez egy képmutató rendszer, a legfőbb ügyész alkotmányjogi pozíciója ugyanis a totális függetlenség, senkinek, még a a Parlamentnek sem felelős, ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy „ez egy politikailag motivált és működtetett ügyészség” – magyarázta Fleck Zoltán.
Bencze Mátyás ezzel kapcsolatban egy érdekes anekdotát osztott meg: a Jogtudományi Intézetbe meghívták pár évvel ezelőtt a legfőbb ügyészt, ahol az egyik kolléga a nyelvvizsgabizonyítvány-hamisítási üggyel kapcsolatban tett fel egy kérdést, ami vesztegetésnek minősült, és az akkori Btk. szerint öt évig terjedő szabadságvesztés lett volna kiszabható, ehhez képest az ügyészség a vádemelést mellőzte, és nagyon enyhe intézkedést alkalmazott a terheltekkel szemben. Szóval a kolléga megkérdezte, mi volt a döntés indoka, mire a legfőbb ügyész először szakmai indokokra hivatkozott, aztán azt is mondta, hogy mit szólna ahhoz a bíró, ha háromszáz vádlottal odaállítanánk elé? „Akkor mondtam magamban, hogy ha majd bűnözni fogok, akkor háromszázad magammal fogok bűnözni, és akkor hátha én is megúszom” – így a Debreceni Egyetem jogi karának dékánhelyettese.
Fleck mindezt még azzal egészítette ki, hogy számára „a Tátrai-Császy ügy is elég gyanús, érdemes lenne megvizsgálni”, mennyire komoly szerepet játszott benne az ügyészség. „Nem nagy kockázat azt mondani, hogy a vádemelés és a vád nem emelés döntése politikailag motivált ma Magyarországon” – tette hozzá a szakember.
A közbizalom tekintetében nagy a válság
A bíróság iránti közbizalom tekintetében hol tartunk? Fleck Zoltán nem értékelné túl a közhangulatot, mert az másodlagos kérdés. Szerinte az a fontos, hogy az emberek mennyire bíznak általában az intézményekben, és „ebben nagy válság van”. Az, hogy most a kormányzathoz képest hol áll a bíróság egy olyan rendszerben, ami egyébként autoriter módon van berendezve, az majdnem mindegy, a közbizalom viszont szükséges a bíróság működéséhez – jegyezte meg Fleck.
Bencze Mátyás szerint az elmúlt évek adatai nem támasztják alá, hogy csökkent volna a közbizalmi index – interjúalanyaink közül többen erről is említést tettek – Fleck szerint viszont a bírók érzete az érdekes, nem pedig az adatok, ők pedig rosszabbul érzik magukat a szervezeten belül. Szerintem – így az ELTE tanára – azért mondják ilyen hangsúlyosan ezt, mert tényleg nem tartják magukat bizalomra alkalmasnak. Abban a szervezetben nem lehet megbízni, ami így működik.
Fleck szerint ha egy bíró azt érzékeli, hogy a bíróság folyosóján az állampolgár beszól neki egy olyan közegben, ahol a politikus sem beszél tisztelettel, és ahol megkérdőjelezik a tekintélyét, akkor tényleg úgy érezheti, hogy az emberek véleménye rossz a bíróságokról, „Ha én bíró lennék, számomra az a dolog, hogy azt mondja egy politikus a strasbourgi bírósági döntésről, hogy az nem érdekes, és különben is Soros ügynökei ülnek a strasbourgi bíróságon, miközben az egyik legfontosabb minta az európai bírói karok számára a strasbourgi döntéshozás, akkor tényleg nem tudok mit mondani. Akkor miben lehet bízni?” – tette fel a kérdést Fleck Zoltán.
Mi a tétje április 8-nak?
Fleck szerint a legáltalánosabb tét, miszerint van-e esély 2018 áprilisa után a jogállam visszaépítésére vagy sem. Ha nincs esély, akkor az előbb említett hatalommegosztással kapcsolatos relativizáló politikai gyakorlat tovább fog folytatódni, sőt, valószínűleg keményedni fog sok szempontból. Ennek a hatása a bírósági rendszerre nézve is tragikus lehet – emelte ki a jogtudós.
Ha a győztes kétharmados felhatalmazást kap, akkor meg fogja változtatni a bírósági szervezetrendszert, de valószínűleg nem a garanciákat fogja beépíteni, hanem még tovább megy azon az úton, ami a politikai csatornát megnyitja. Ez a rossz forgatókönyv, a jó forgatókönyv pedig az, hogy elkezd visszaépülni a jogállami garanciarendszer, és akkor sokat fogunk vitatkozni, hogy milyen modell lesz a legmegfelelőbb – mondja az ELTE ÁJK tanszékvezetője.
Bencze Mátyás szerint ha nem lesz kétharmados többsége egyik erőnek sem, akkor jóeséllyel ugyanez a rendszer fog tovább működni – nyilván hangsúlybeli különbségekkel attól függően, hogy melyik oldal nyer. Ha a jelenlegi kormány nyer kétharmaddal, akkor viszont megtörténik a közigazgatási bíróság rég tervezett leválasztása.
Az egyetemi előadó arról beszél, amiről akar, de…
Bencze Mátyás szerint az oktatás szintjén nem folyik bele a politika az egyetemi életbe. Az előadó arról beszél, amiről akar. Nincs nyomás, ott az ember független. Az más kérdés, hogy kit lehet meghívni és kit nem, hogy mi az, ami már politika és mi az, ami még nem. A jogtudós szerint ez korábban nem volt ennyire fontos kérdés.
Fleck szerint a felsőoktatási törvény módosítása után kinevezett kancellárok óriási hatalomra tettek szert a kari autonómia tekintetében: a dékán, sőt, még a rektor sem tud dönteni pénzekről. Financiális értelemben az egyetemek autonómiája megszűnt, de a kari tanácsok autonómiája is nagyrészt odalett – például a dékánválasztás esetében. Az, hogy ki dékán ma, nem a kar közössége dönti el: szavaznak ugyan az alkalmasságról, de a rektor az, akinek a kezében ez a dolog összpontosul.
Az ELTE ÁJK tanszékvezetője szerint a függetlenség tekintetben Budapest és vidék között jelentős különbség mutatkozik: nagyon érdekes, hogy milyen embereket neveztek ki kancellárnak a vidéki egyetemeken és mondjuk az ELTE-n. De Budapesten belül is máshogy működik a Corvinus, és máshogy az ELTE. Fleck az ELTE-n egyébként nem tapasztalt vezetői befolyásolásra irányuló magatartást. Tartalmilag nem szólnak bele az oktatásba, de pénzügyi döntésekkel meg tudnak szüntetni/össze tudnak vonni tanszékeket. „Azért jobb, ha óvatos vagy, mert adott esetben simán státuszt nyirbálnak” – tette hozzá az ELTE jogi karának oktatója.
A másik kérdés persze az, mit lát a joghallgató. Azokat a bíróságokat, azt az ügyészséget, azt a közigazgatást látja, ami jelenleg működik. Neki ki a sikeres jogász? Az, aki kritikus, jogállami elveket gyakorol, támogatja a civil jogvédőket, vagy az, aki a parancsot végrehajtja? – kérdezi az ELTE tanára. A hallgató azt látja, hogy neki akkor lesz jó karrierje vagy egyáltalán állása, ha ehhez a rendszerhez alkalmazkodik. A rendszer meg nem jogállam, tehát mi aztán mondhatunk mindenféle dolgokat, a hallgatók tizenöt-húsz százaléka azt úgy veszi, ahogy van, a többiek meg azt mondják: „engem az érdekel, hogy működik most, hogy fogok én is működni, hiszen ez lesz a kifizetődő”. Fleck szerint ez a legnagyobb kár, ami történhet a jogászképzéssel.
Azokkal a mintákkal, amit mi szolgáltatunk, rejtetten vagy burkoltan, nem közvetlenül, nem direkt módon, de szerintem nagy a felelősségünk abban, hogy mi fog történni – egészítette ki kollégája gondolatait Bencze Mátyás.
Az emberek nem értik az állam felépítését
Felmerül a kérdés, hogy az eddig elhangzott problémákat hogyan lehet kommunikálni a társadalom felé. Fleck szerint mindez nem érdekli az embereket, Bencze Mátyás szerint pedig nagyon aggasztó, hogy nem is értik az állam felépítését. Nem értik, hogy működik a rendszer, mi a Parlament dolga, hogyan lesz egy ötletből törvény, és így tovább.
Fleck Zoltán szerint a rendszerváltás után szúrták el a dolgot, amikor azt hitték, ha a demokrácia intézményeit felépítik, akkor minden működik majd magától, és nem kell hozzá később tanulás. Ennek a tévedésnek most fizetjük az árát. Az ELTE jogtudósa szerint minden XX. századi tapasztalat arról szól, miszerint azok a nemzetek, amelyek pénzt és energiát áldoztak arra, hogy generációról generációra megtanítsák a demokráciát, az intézményeket, az elveket és az értékeket, azok a stabil demokráciák. A legtöbbet erre költő két állam az Egyesült Államok és Anglia, ahol soha nem volt igazán tapasztalat a diktatúrával, mégis tudják, hogy akkor igazán stabil egy demokrácia, ha generációról generációra megtanítják az embereknek – tette hozzá Fleck.
Bencze Mátyás úgy látja: az, hogy a közoktatás a XIX. századi séma szerint működik, ahol természettudományos/olyan tárgyak vannak, amelyeket meg kell tanulni, gyakorlati, praktikus hasznuk viszont olyan értelemben sincs, hogy összetettebb lesz tőlük a diák gondolkodása, érzékenyebb lesz problémákra, felismeri a manipulációt. Ilyeneket nem tanítanak, történelemből is volt pár óra arról, hogy a parlament, az országgyűlés, a bíróság vagy az ügyészség mit csinál – mintegy mellékesen. Szervesen ugyanis mindez nincs beépítve az oktatásba. Maga az iskolarendszer, ahogy felépül, attól sem lehet túl sokat várni – jegyezte meg a Debreceni Egyetem jogi karának dékánhelyettese.
Fleck Zoltán szerint nem plántálnak a közoktatásban állampolgári tudatot a gyerekek fejébe: nem kérdezik meg tőlük például, hova menjen az osztály kirándulni. Vannak alternatív iskolák, ahol ezt megteszik: ezekben a gyerek kinyílik, véleménye, civil kurázsija lesz. Nem arról van szó, hogy tudja, mi a Parlament és a kormány közötti hatásköri különbség a jogszabályban, hanem arról, hogy érzi, miszerint neki mint állampolgárnak igenis van köze a döntéshez. Ez a tapasztalat nincs meg a magyar kultúrában. Az emberek a hétköznapokban lenyelik, eltagadják, elviselik a sérelmeiket, és nem fordulnak a joghoz. „Elviseljük, hogy a főnökünk kiszúr velünk, elviseljük a családon belüli erőszakot, elviseljük az abúzust, nem fordulunk a joghoz, és ez az állampolgári tudatnak egy elképesztő hiányát mutatja” – hangsúlyozta Fleck Zoltán.
Korábbi interjúink a témában
Sorozatunk első részében Székely Gábort kérdeztük. Az egykori bíró előre megírt ítéletekről és leköteleződésről beszélt, ugyanakkor hangsúlyozta, miszerint Handó Tünde vagy Polt Péter nem okozója a hibáknak, hanem csupán tünet, és szerinte hiú ábránd azt gondolni, hogy leváltásukkal gyökeres változás áll majd be a bíróságok életében. Székely állításaira a Zalaegerszegi Törvényszék hosszú levelében reagált, melyet a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében leközöltünk, ahogyan így tettünk Székely a törvényszéki reakcióra adott viszontválaszával is.
A sorozat második részében egy neve elhallgatását kérő, jelenleg is aktív bíró interjúja következett, aki arról beszélt, hogy sokan úgy vélték, Handó egy „bírói talárba öltözött politikus”, ezt a vélekedést pedig sok szempontból nem cáfolta meg. Interjúalanyunk azt is elmondta, miszerint ma nem az az elvárás, hogy valaki jó, hanem, hogy megbízható bíró legyen.
A harmadik interjúnk Ravasz Lászlóval készült, aki több, mint 30 évig dolgozott a Szegedi Törvényszéken előbb fogalmazóként, titkárként, járás- majd törvényszéki, végül címzetes táblabíróként. Ravasz részletesen beszélt nekünk a rendszerváltás előtti majd utáni bírósági rendszerről, arról, hogy a 90-es évek eleji reformerek közül volt, aki öngyilkos lett, más pedig elmegyógyintézetbe került, de arról is, mi (nem) változott meg 2010 után.
Negyedik interjúalanyunk, Szepesházi Péter 2003 júliusa óta bíró, jelenleg a Budai Központi Kerületi Bíróságon dolgozik. Saját elmondása szerint nagy elismeréssel hallgatta interjúsorozatunk korábbi részeit, megszólaltatott kollégáival túlnyomórészt egyetért, igaz, kisebb hangsúlykülönbségekkel, azonban azok sem az igazgatási vezetés javára billentik a mérleg nyelvét. „Egy törvénytelen eljárás keretében magas vezetői posztot betöltő bírók is lepapírozták az én – szerintem nem létező – etikai és fegyelmi felelősségem” – mondta többek közt a lapunknak nyilatkozó, jelenleg is aktív bíró.