2013. október 23-án, szerdán, azon a napon, amikor a magyarok az 1956-os forradalomról emlékeznek meg, Orbán Viktor miniszterelnök 26 perces beszédet mondott, amely egyszerre volt csodálatos az 1956-os hősök tiszteletének megadásában, és borzasztó a következtetéseiben Magyarország és Európa szempontjából.

„Az igazi szabadság irányába haladunk” (kivonat)

„Október 23-án az egész szabad világ kalapot emel és meghajtja fejét Magyarország és a magyarok előtt, akik nyílt harcot indítottak a megszállók és a magukkal hozott kommunista rendszer ellen, amely akkoriban félelemben tartotta az egész szabad világot. A magyar szabadságharcosok felfedték a világ előtt, hogy a kommunizmus ki- és megjavíthatatlan.

„Van úgy egy nemzet életében, hogy nem lehet tovább tűrni.1956-ban Magyarországnak nem volt oka tovább várni. Ha folytatódik a szovjet világ, semmi nem marad a magyar életből, ami a miénk. Tenni kellett hát valamit. Fegyvert fogtunk, és szabadságharcot indítottunk. Dicsőség a hősöknek!”

“Micsoda erő doboghat azoknak az embereknek a szívében, akik saját életüket teszik kockára a hazáért, a függetlenségért, és a szabadságért! 3.500 szabadságharcos aki elesett, 20.000 ember megsérült, 20.000 embert bebörtönöztek és 13.000 embert internáltak. 228-at kivégeztek.”

„Magyarországon azt köszönhetjük a hőseinknek, hogy a magyar történelem legsötétebb korszakában, a szovjet megszállás alatt megőrizhettük a tartásunkat, felemelhettük a fejünket, mert ha titkokban is, de volt mire büszkének lenni. Győztek, ha meghaltak is. Győztek, mert elérték, hogy ránk, utódaikra, és minden ezután születő magyar gyerekre nem a diktatúra nyomasztó sötétségét, nem az emberi gyengeséget, nem a meghasonlást, hanem a kiállás, a bátorság, a hősiesség és a nagyság dicsőségét hagyták örökül.”

„A magyarok a XX. század során háromszor rázták le magunkról a kommunista önkényt. Lerúgtuk magunkról a tanácsköztársaságot ’19-ben, elvágtuk a rabszíjat ’56-ban, és végül ’90-ben megdöntöttük a gulyáskommunizmus uralmát is. Nem a szabad világ győzte le a kommunizmust, hanem azok az európai emberek, akik vágyták a függetlenséget és a szabadságot és sorsukat a saját kezükbe vették.”.

“Ezen a téren mértük a kommunistákra a döntő csapást. Itt egyesítettük az 1956-os szabadságharc áldozatainak igazságát a mi életerőnkkel és elszántságunkkal. Hőseink kátránypapírba tekert elföldelt testét újratemettük, és azzal a mozdulattal a kommunizmus koporsójába is beütöttük az utolsó szöget, amelybe a legelsőt ’56 hősei verték be. Nem volt hatalom, ami megállíthatott volna bennünket. Itt mondtuk ki, hogy a szovjet katonáknak távozniuk kell Magyarországról.”

“Mi magyarok hiszünk abban, hogy át lehet írni a sors könyvét. Mi úgy hisszük, hogy a sors könyvét a hitünk, a bátorságunk, a szeretetünk és az összefogásunk erejével, és ha úgy adódik a vérünkkel saját magunknak kell írni. A magyar hős nem aggódik a sors miatt, hanem cselekszik.”

“Szép dolog, hogy ilyen sokan jöttünk össze hogy fejet hajtsunk az 56-os hősök emléke előtt. Önök is tudják, én is tudom, hogy nem csak a tisztelet és az emlékezés hozott minket össze a mai napon. Azért jöttünk ide, mert azt is tudni akarjuk, hogy mi lesz, s mit kell tenni azért, hogy az legyen amit szeretnénk.”

“Először is tisztán kell látnunk. Nyíltan és magabiztosan mondjuk ki amit látunk és amit tudunk. Tudjuk, hogy a magyar szabadságnak nem csak hősei voltak, hanem árulói is. Tudjuk, hogy az összes forradalmunkat külföldről verték le. Azt is tudjuk, hogy mindig voltak olyanok, akik segítették a külső ellenséget.”

„2006-ban, 16 évnyi demokrácia után ezen a napon puskákkal vadásztak ránk a pesti utcán. Lovasrohamot vezényeltek, és kardlappal verték a békés ünneplőket. Azt is tudjuk, hogy mindez azért történhetett, mert azok kezében volt a kormányzati hatalom, akik gátlás nélkül felhasználhatták az állam fegyveres testületeit saját népük ellen. Tudjuk jól, ne legyen kétségünk felőle, ma ismét közénk lövetnének – jó esetben gumilövedékkel –, és megint ránk vezényelnék az állam erőszakszervezeteit. Ma is megtennék, ha megtehetnék, csak azért nem teszik, mert a magyarok elsöprő többsége a legutóbbi választáson félretolta őket.”

„Azt is jól tudjuk, hogy a volt kommunisták juttatták Magyarországot és a magyarokat a spekulánsok és a nemzetközi pénzipar kezére. Tudjuk, hogy ők voltak és mindig ők azok, akik készen állnak arra, hogy Magyarországot ismét átadják a gyarmatosítóknak… A rendszerváltás idején is már csendben szövetkeztek a külső erőkkel, hogy átjátsszák nekik az ország vagyonát és erőforrásait. Arra is jól emlékszünk, hogy 1989-ben itt álltunk lelkesen, és azt hittük, elég lesz a szabadsághoz, ha a szovjetek elmennek és választásokat tartunk.”

„Akkor még nem tudtuk, hogy a szabadságjogok összessége nem azonos a szabadsággal. Akkor még nem tudtuk, hogy a múlt emberei már szervezkednek, és készülődnek hatalmuk átmentésére, ahogy 56-ban is, amikor már úgy tűnt sikerül, és szabadok leszünk, már szervezték a szovjetek visszahívását és a megtorlásokat. A rendszerváltás idején is már csendben szövetkeztek a külső erőkkel, hogy átjátsszák nekik az ország vagyonát és erőforrásait”.

„A szabadság értelme nem pusztán az, hogy nincsenek itt a szovjetek, és nem vagyunk a KGST foglyai. A szabadság értelme nemcsak az, hogy felszabadítjuk és visszavesszük az országot. A szabadság nem itt ér véget, hanem éppen itt kezdődik. A szabadság értelme az, miként József Attila tanította, hogy fölszabadíthatjuk és fölszabadítjuk a saját életünket.”

„Olyan döntéseket hoztunk, amelyhez senkitől sem kértünk engedélyt, se jóváhagyást, sőt a fél világ ellenére hoztuk meg őket. Így lett saját alkotmányunk, amely a magyar és európai kultúra talapzatán áll. A nemzet határokon átívelő újraegyesítésével így lettünk újra világnemzet, ahol az egész magyarság közösen dönt a jövőjéről.”  

“Úgy döntöttünk, nem élünk tovább a nemzetközi pénzalapok foglyaiként, a közös teherből többet kell viselniük a bankoknak és a nemzetközi cégeknek. Úgy döntöttünk, hogy segély helyett munkára építjük az életünket, a családok nyomasztó terheit visszanyessük,nemzeti gazdaságpolitikát indítunk, újraiparosítjuk az országot, és a magyar földet végleg magyar kézben tartjuk. Úgy döntöttünk, hogy megfiatalítjuk nemzetünk fővárosát, hogy ismét büszkék lehessünk rá és ismét csodájára járhasson a világ.”

„Azt akarjuk, hogy mindezt ne lehessen újra elvenni a magyaroktól. Azért vagyunk itt, hogy megmutassuk, nem engedjük, hogy ismét elvegyék a nyugdíjat, a fizetést és a gyedet. Azt akarjuk, hogy ne lökhessék újra adósságba a családunkat, a városunkat és az államunkat. Azt akarjuk, hogy ne tehessék megint együtt tönkre Magyarországot, ne szolgáltathassák ki újra a spekulánsoknak és a bürokratáknak.”

„Nem dugjuk homokba a fejünket. Látjuk, hogy megint szervezkednek, fenekednek, hamisítanak, és megint idegenekkel szövetkeznek. Le fogjuk leplezni az összes hazugságot, hamisítást és az újabb trükkök százait. Jól tette a békemenet, amikor visszaverte a gyarmatosítási kísérletet. Köszönet érte!”

“Mi szelíd, nyugodt, derűs, vagyis békés életet akarunk. A békesség azonban nem azonos az együgyűséggel és a baleksággal. Nem azonos a tétlenséggel. Sohasem volt béke igazság nélkül.”

“A kormány le fogja leplezni a hazugságokat, hamisításokat és az újabb trükkök százait. A küzdelem komoly lesz, mert a szabadságot nekünk mindig drágán mérik.  Nem elég jól kormányozni, nem elég kiszabadulni a hitelezők szorításából, nem elég a gazdaság rendbetétele, és nem elég az eredmények hosszú sora, és nem elég semmilyen biztató felmérés sem.  Máshol elég lenne. De mi Magyarok vagyunk. Jól ismerjük a saját fajtánkat. Szeretnénk végre olyan kormányt látni, mellyel mindannyiunk elégedett!”

„Nem hihetitek, hogy a kormányotok nélkületek és helyettetek megnyeri a küzdelmet. Nem hagyhatjátok a munkát egyszerűen a kormányra vagy a pártokra. Ha meg akarjuk védeni az alkotmányunkat, a munkahelyeinket, a nyugdíjunkat, a fizetésünket és a rezsicsökkentést, vagyis ha meg akarjátok védeni a mindennapi életetek szabadságát, személyesen kell részt vennetek a küzdelemben. Mindenkinek a maga helyén és a maga területén el kell végezni a szükséges munkát. Szerveződjetek, jelentkezzetek és csatlakozzatok!”

„Nincs okunk kapkodni, de lassan és biztosan be kell indítanunk a gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat, éppen úgy, ahogyan 2010-ben tettük. Készülődjetek! Most befejezhetjük azt, amit 56-ban elkezdtünk. Mindenkire szükség lesz. Mindenkire szükség lesz.”

„Ahogy 56-ban is tudtuk: nincs középút. Vagy felszabadítjuk magunkat, vagy nem leszünk szabadok. A szabadság nem sors, hanem választás kérdése, és aki nem a szabadságot választja a saját erejéből, annak a szolgaság lesz a végzete.”

—

Bajnai Gordon október 24-i levele Orbán Viktor miniszterelnöknek

Miniszterelnök úr! 

Az Ön tegnapi beszéde és – attól nem függetlenül – a Hősök terén tartott központi állami ünnepség sokkolta a demokratikus közvélemény jelentős részét.

Nem pusztán egy demokratikus párt vezetőjeként, hanem a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökeként is felhívom a figyelmét arra, hogy hazánk egyetlen közjogi méltósága sem keverheti össze a pártnagygyűlést a nemzet egészének szóló, közpénzből rendezett állami ünnepséggel!

A kormánypárt hívei nem egyenlők a nemzettel, Orbánország pedig nem egyenlő Magyarországgal. A Fidesz – egyelőre – nem állampárt, még ha Ön mindent el is követ azért, hogy az legyen. Ön talán lehet a Fidesz örökös elnöke, ám még a Fidesz örökös elnöke sem lehet Magyarország örökös miniszterelnöke.

Sokakban keltett viszolygást, egyesekben pedig félelmet az, hogy Ön katonai díszsorfal előtt tartotta meg beszédét. Ne hivatkozzon ebben baljós korszakok hagyományaira és ne takarózzon ebben más nemzetek szokásaival sem: Magyarországon és épp – a fegyverrel vívott és tankkal eltiport – 1956 ünnepén ez ízléstelenségnél is több volt! Magyarországot nem katonai junta vezeti, Ön pedig nem vezénylő tábornok: a demokratikus hatalom megszerzéséhez és megtartásához nem fegyverekre és katonákra, hanem a nép többségének támogatására van szükség.

A legnagyobb felháborodást azonban a beszéde aratta, Miniszterelnök úr!

Ön a magyar nemzet egyre növekvő – az Ön politikájával elégedetlen – részét ismét kizárta a nemzetből. Majd a közpénzből fizetett, állami ünnepségnek álcázott pártgyűlésen arra tett kísérletet, hogy politikai vetélytársainak egy részét kiátkozza a demokratikus közösségből, ’56 örökösei közül.

Miniszterelnök úr, ez nem politikai hiba: ez demokraták között egyenesen bűn!

Nekünk, demokratáknak az is honfitársunk, aki más pártra, más politikára szavaz, mint mi. A Magyar Köztársaság pedig, amelynek Ön még a nevét is elfeledtetné velünk, 1956 szellemi örökségére épült fel: minden demokratikus párt, amely ma a választók képviseletéért verseng egymással, 1956 örököse. Önnek se joga, se alapja nincs arra, hogy bármelyik politikai vetélytársát a gyilkosok leszármazottjaként bélyegezze meg, az pedig egyenesen szégyenteljes, hogy bármelyik demokratikus politikai erőről olyasmit állítson, hogy az, ha tehetné, a tömegbe lövetne.

Ez a gyűlöletkeltő beszéd egy demokratikus párt elnökétől sem fogadható el, az azonban, hogy ezt miniszterelnökként, a nemzetet képviselve mondja el valaki, a szabad Magyarország talán legnagyobb botránya.

Miniszterelnök úr, szégyellje magát, és ha maradt még valamicske Önben a régi demokrata énjéből, kövesse meg a nemzetet és kérjen bocsánatot az ellenzéki szavazóktól, akik a magyar nemzetnek éppúgy teljes jogú tagjai, mint az Ön hívei!

Budapest, 2013. október 24.

Bajnai Gordon

a Magyar Köztársaság volt miniszterelnöke