Orbán: a bevándorlási irányelveknek is szerepe lehet a Charlie Hebdo elleni támadásban

január 9, 2015

Merkel1

2015-ben a miniszterelnök első alkalommal szólalt meg nyilvánosan, amikor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szokásos heti interjút adott. Bevezetésképpen a miniszterelnök reagált a francia szatirikus lap, a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadásra. A terrortámadást barbár, brutális tettnek nevezete, és hangsúlyozta a tényt, hogy az az EU területén történt. Élt a lehetőséggel és ismét hangot adott véleményének, miszerint bár „nem ízléses az ész hangján beszélni, amikor a lélek van megrendülve” elmondta, hogy rossznak tartja a „liberális nyugat-európai bevándorlási politikát”.

A nemzetközi fejlemények mellett a miniszterelnök arra is szánt időt, hogy olyan kérdésekre is válaszoljon a sajtónak, melyekről eddig nem beszélt. Felszólította az ellenzéket, hogy a továbbiakban ne sugallja azt, hogy Angela Merkel német kancellár látogatása során kritikus lesz a kormánnyal szemben. Orbán figyelmeztette politikai ellenfeleit, hogy:

ne keverjék össze a német kancellárt a prímással, akinek le lehet adni a rendelést”.

Putyin látogatásával kapcsolatban a magyar miniszterelnök csak annyit mondott, hogy Magyarország érdeke az, hogy „távol tartsuk magunkat minden olyan konfliktustól, mely nem a mi konfliktusunk”. Véleménye szerint ezért nem siet kormánya, hogy bármely oldalhoz csatlakozzon az Oroszország és a Nyugat közötti konfliktusban. Orbán elismerte, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok mélypontra jutottak, és megjegyezte, hogy „egyre kevésbé tudunk a kölcsönös tisztelet hangján beszélni” bár a katonai és gazdasági együttműködés továbbra is kiváló.

A magyar vezető beszélt a magyar oktatás helyzetéről is, és elismerte, hogy annak minősége és mobilitása továbbra sem kielégítő. Azonban védelmébe vette az új útdíjak bevezetését, a rendszert logikusnak nevezte, még ha a „próbaüzem” idején vannak is fennakadások annak működésében.

Orbán nem hagyta ki a lehetőséget, és hangsúlyozta, hogy politikai viták vannak, de a kormányzás nyugodtan zajlik. Orbán szerint valójában nem is az országról szólnak a kormányzatot érő kritikák,  ezek inkább a „baloldal vajúdása” miatt törnek elő. Általánosságban bejelentette, hogy 2015 az új középosztály összekovácsolásának, valamint a bérből és fizetésből élő családok védelmének éve lesz.

Hivatkozás:

http://index.hu/belfold/2015/01/09/orban_kossuth/

A teljes interjút az alábbi linken lehet meghallgatni, a beszélgetés 1 óra 19 percnél kezdődik:

http://www.mediaklikk.hu/kossuth/