Orbán Viktor 1998-ban. Ekkor még megvoltak a liberális illúziók vele kapcsolatban

Az elmúlt huszonöt év és a média címmel tartottak pódiumbeszélgetést hétfő este Budapesten. Talán a meghívott vendégek nagyfokú nézetazonossága miatt, mindenesetre a vita kissé lagymatagra sikerült, inkább az egyetértés dominált. Liberális szemmel a Fidesz körülbelül az első Orbán-kormány elejéig-közepéig nagyjából vállalható volt – tudtuk meg. Az is elhangzott: bár a Jobbiknak alig van médiája, részben az internetnek, részben a szorgos terepmunkának köszönhetően reális esélye van kormányra kerülni. Kiderült: a Budapest Beacon tudósítójának nem kell önmagát vádolnia a Jobbik fölfutásáért.

„Egy hete a királyi tv-n nevet az ország, a Lánchíd Rádió viszont jelentéktelen” – ismertette vázlatosan entrée gyanánt a mai magyarországi média helyzetét Kozák Márton újságíró, szociológus, az MTV kuratóriumának volt SZDSZ-es tagja. Hozzátette: korábban a Demokratikus Koalíció, a napokban pedig Révész Sándor pendítette meg, hogy a közmédiát föl kellene számolni. (Meg Kész Zoltán független országgyűlési képviselő – a szerk.)

Kozák szavaiból azonban kiderült: ő nem osztja ezt az álláspontot. „Ilyen alapon parlament sem kellene” – fogalmazott.

Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője egyetértett Kozákkal: a Magyar Narancs főszerkesztője szerint szükség van a közmédiára. Velük vitatkozott Bruck Gábor kampányszakértő, döntéspszichológus: „Európa minden országában kell közmédia. Magyarországon eltüntetném” – mondta.

Milyen felelőssége van a sajtónak abban, hogy Magyarország oda jutott, ahol most van? – kérdezte a vitatkozó feleket Szentpéteri Nagy Richard politológus, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa.

Kozák szerint a szerkesztőségek nem mindig tették lehetővé, hogy a megfelelő politikai döntés előtt az emberek megkapják a szükséges információkat. A MÁV-Cargo 2007-2008-as privatizációjával „mint állatorvosi lóval” próbálta ezt az álláspontját alátámasztani. A privatizáció – amit a magyar sajtó hajszálpontosan közvetített – sokkal nagyobb bevételt hozott, mint amit előzetesen vártak, a vesztes pályázók közül pedig senki sem támadta meg a döntést. A szerződés aláírása után a Profil című osztrák lapban megjelent, hogy egy osztrák cég gigantikus sikerdíjat fizetett egy, az ügyön dolgozó magyar betéti társaságnak. A magyar sajtó ezt felkapta. A dolog vége az lett, hogy megerősíttetett az emberek többségének azon meggyőződése, miszerint a privatizáció valami visszatetsző dolog.

„A bírói kar, a média, az iskola, satöbbi olyan, mint az ország” – mondta Bruck, aki szerint az ország mostani állapotáért „felelős a média is, de ne csak a médián verjük el a port”.

Bojtár B. Endre a vidéki sajtó rossz helyzetére hívta föl a figyelmet. A vidéki napilapok – mint a vidéki nyilvánosság szegmensei – megszűnőben vannak. „Ez a demokrácia vidéki állapotára nézve sem jó” – mondta.

A magával is vitatkozó Bruck Gábor szerint egyfelől a médiának nincs hatása a gondolkodásra, ugyanakkor – mondott ellent saját magának – a 2006-os tv-ostromnak mégiscsak volt.

„Az MTV kuratóriumában ért az a sokkoló élmény, hogy a magyar társadalom és a sajtó mennyire védtelen a Fidesz demagógiájával szemben” – vette át a szót Kozák Márton, aki erre is hozott egy példát. 2002 és 2010 között a Fidesz ellenzéki pártként az átláthatóság és a demokrácia fontosságát hangsúlyozta számos fórumon. A Magyar Televízió négy fideszes kurátorából ketten 2007 után azt követelték, hogy a kuratóriumi jegyzőkönyvek legyenek nyilvánosak. Kozák hozzátette: ez a két kurátor – Szabó László és Szabó Tibor – az első Orbán-kormány helyettes államtitkára volt, azonban e pozíciójukban egy szavuk sem volt arra, hogy az első Orbán-kormány idején nemhogy nem voltak nyilvánosak a kormányülésről készült jegyzőkönyvek – ez még rendben lett volna – de egyáltalán nem készültek jegyzőkönyvek. Kozák szerint a sajtónak a Fideszre jellemző ilyen ellentmondásokat föl kellett volna tárnia, ez azonban nem történt meg.

1994-ben – de még 1998-ban is – megengedhetőek voltak bizonyos illúziók a Fidesszel kapcsolatban – vélte Bojtár B. Endre, aki szerint „ezek az illúziók körülbelül 2001-től nagyon nehezen voltak fenntarthatók”.

A Magyar Narancs főszerkesztője arra hozott föl egy példát, hogy a Fidesz és szellemi hátországa mennyire uralja a politikai kommunikációt: a „balliberális” szó Lovas István újságíró kreálmánya, a baloldalt és a liberálisokat összemosandó – így Bojtár, hozzátéve, hogy 2010-ben szintén a Fidesz környéke terjesztette el a „bérrettegő” szót is.

Kozák megerősítette, hogy 1998-ban még „mindenféle rossz érzés ellenére” a liberálisok jelentős része részéről létezett bizonyos illúzió a Fidesszel kapcsolatban. „Akkor írtam a Magyar Hírlapba az Üdvözlet a győzőnek című publicisztikámat. Az első nagy rúgás Simicska APEH-elnökké történő kinevezése volt 1998 nyarán. 1999-től aztán már nem volt megállás” – emlékezett vissza a kiábrándulás fokozataira Kozák.

Ugyanezt erősítette meg Bruck Gábor, aki szerint 1998-ban a Beszélő majdnem teljes szerkesztősége a Fideszre szavazott. „Engem sem nagyon zavart, hogy a Fidesz győz, de aztán Orbán kihozta a klozetből a konzervatívokat. Az igazi skandalum a Fidesz részéről 2002 után, ellenzékben jött” – tette hozzá.

Szentpéteri Nagy azon körkérdésére, hogy mikor lesz vége a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, a hallgatóság nem kapott egyértelmű választ. „A fene tudja. Az elmúlt húsz év tanulságait le kellene vonni. Ha még egyszer olyan mákunk lesz, mint 1989-90-ben, akkor többet ilyen hülyeségeket ne kövessünk el. Legyen arányos a választási rendszer, viszont csak az Alkotmány legyen kétharmados” – mondta Kozák.

Valamivel konkrétabb volt Bojtár B., aki három elméleti lehetőséget vázolt föl. Az első szerint „lesz egy, a Fideszből kiszakadó csoport, amely az ellenzékkel összefogva leváltja a kormányt”. A Magyar Narancs főszerkesztője elismerte: „ehhez nagyon élénk fantázia kell”. A második lehetőség, hogy 2018-ig a Fidesszel az élen „valahogy csak elevickél az ország”, és ha a 2018-as választáson „nem lesz nagy csalás, akkor elküldik Viktort”. Végül valamilyen puccsszerű hatalomváltás sem kizárt, mint ahogy Janukovicsot is elmozdították Ukrajnában – mondta Bojtár.

Bruck jövőképe kevésbé tűnt kijegecesedettnek. „A világon van kétszáz ország, nagyjából az ötvenedik helyen állunk, tehát nem olyan rosszul. Európától a lemaradásunk viszont minden nappal nő, én nem lesz jobb semmi” – közölte. Szerinte „egy nagy formátumú vezető nem lenne baj”. Bruck szavaiból kiderült: eléggé szkeptikus a civil szervezetek által jegyzett tüntetések kimenetelével kapcsolatban is.

A kommunikációs szakember szerint ugyanakkor a Jobbiknak alig van médiája, mégis nyerhet a következő választáson. „Horn Gyulának 1998-ban, Orbán Viktornak 2002-ben erős médiája volt, mégis vesztettek” – mondta. „A politika mindig rá akar tenyerelni a sajtóra – teljesen fölöslegesen. Nem ettől nyernek választásokat a pártok. Az a baj, hogy a Jobbik az interneten szervezi magát, elképesztő vehemenciával” – mondta.

Nagyjából Bruck véleményét osztotta Kozák, aki azonban a Jobbiknak nem az internetes, hanem a személyes jelenlétére hívta föl a figyelmet. A Jobbik nem a médiában, hanem a terepmunkában, a választópolgárok személyes megszólításában erős – fogalmazott.

Bruck szerint létrejöhetne egy, a nyugati értékeket hangsúlyosan képviselő, leginkább Budapestre fókuszáló párt.

Végül a moderátor arra kérte a vita – már amennyiben a meglehetősen nagyfokú nézetazonosság vitának nevezhető – résztvevőit, hogy egy tízes skálán értékeljék a magyar sajtószabadságot. Kozák és Bojtár B. ötösre, Bruck hármasra értékelt.

Lapunk a Jobbik megerősödéséről kérdezte Kozák Mártont. Tudósítónk egészen konkrétan arra volt kíváncsi, hogy neki személyesen nincs-e felelőssége a Jobbik megerősödésében, ugyanis 2007-2008-ban – még mielőtt a Jobbiknak bármilyen választáson indult volna, tehát bármilyen legitimációja lett volna – többször is beszámolt különböző, részben, vagy egészben a Jobbikhoz köthető eseményekről. Nem kellett volna-e inkább teljesen elhallgatni a Jobbikot ez idő tájt? – kérdezte munkatársunk. Interjúalanyunk megismételte a pódiumbeszélgetés során általa elmondottakat: „a sajtónak rá kellett volna mutatnia a fideszes lózungok és a mögöttes tartalmak közti ordító ellentmondásra”. Hozzátette: „miközben ellenzékben a Fidesz a sajtó szabadságáról szavalt, úgy bánt a saját sajtójával, ahogy”. Mint fogalmazott, „a sajtónak ki kellett volna kényszeríteni a reflexiót a politikai szereplőkből – és akkor a választópolgár sem lett volna olyan védtelen a demagógiával szemben”, mint amennyire így volt. „2006-tól kezdve meg voltam győződve róla, hogy a Fidesz legnagyobb ellensége az újságíró” lehet, ha az jól végzi a dolgát – mondta.

Az eredeti, a Jobbikkal kapcsolatos kérdésre Kozák úgy felelt: nem lett volna célravezető a Jobbik agyonhallgatása, mert nem ez futtatta föl a Jobbikot, hanem – mint ahogy az a vitában elhangzott – a terepmunka. „Ez hihetetlenül nagy előnyt biztosított a Jobbik számára. Nem a sajtóból, hanem a személyes megkeresésnek köszönhetően szereztek az emberek tudomást a Jobbikról” – fogalmazott a Budapest Beacon kérdésére Kozák Márton.