Orbán mindent bevet az EPP-vel szemben

május 27, 2014

orbapp

A német Szociáldemokrata Párt (SPD) nem működik együtt szélsőséges pártokkal az Európai Parlamentben, és az SPD ezt várja a többi német konzervatív párttól is – mondta el hétfőn Berlinben Gabriel Sigmar, német kancellárhelyettes. Sigmar szerint a német konzervatívoknak egyértelművé kell tennie, hogy nincs helye Európa-ellenes és jobboldali populista pártoknak – mint például a Fidesz, vagy az olasz Forza Italia – az Európai Néppártban (EPP).

Az SPD nem kíván együtt dolgozni olyan szélsőségesekkel, akiknek „pusztán a többség biztosítása a célja” az Európai Parlamentben, mondta el Sigmar, a párt elnöke. Az SPD a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztény Szociális Unió (CSU) alkotta kormánykoalíció tagja Németországban.

A kancellár-helyettes szerint elfogadhatatlan, hogy „Európa sorsát olyan pártok kezébe adjuk, mint a Berlusconi féle Forza Italia, vagy Orbán Viktor Fidesze”.

“A CDU/CSU-nak azért is felelősnek kell lennie, hogy a politikai akarat és a többség létrehozásának képessége ne a populisták és szélsőségesek bevonásán múljon” – mondta Sigmar.

Nyilatkozata a német baloldali SPD azon vágyát tükrözi, hogy az EPP – amely a legnagyobb európai parlamenti tömörülés – tagjaival folyó egyeztetés után ki legyen az Európai Bizottság következő elnöke. Az EP választásokat követő hétvégén a kérdést az Európai Néppárt vetette fel, mint a legnagyobb politikai csoport.

A jobbközép EPP 212 széket szerzett meg (a 751-ből) az Európai Parlamentben. A győzelmet annak ellenére sikerült elérnie a pártnak, hogy példa nélküli volt a populista és európai intézmény-ellenes pártok térnyerése.

A parlament politikai csoportösszetétele alapvető fontossággal bír az Európai Bizottság elnöki pozíciójának eldöntésének kérdésében. Az EPP a párt parlamenti vezetőjét, Jean-Claude Juncker-t, Luxemburg korábbi miniszterelnökét jelölte a posztra, de a párton belüli konfliktusok miatt elveszíthet szavazatokat.

Az egyik ilyen példa az EPP belső viszályára pont a magyar Fidesz. A Fidesz a 2000-es évek elején csatlakozott az EPP-hez, és vasárnap 12 képviselői mandátumot szerzett. Azonban a Fidesz elvesztette hitelességét az Európai Unióban, mivel más gondolatokat fogalmaz meg az Európai Unióban és másképp cselekszik itthoni politikájában. Ennek az lett az eredménye, hogy a Fidesz képviselőcsoportját az EPP-n belül is egy peremre szorult csoportnak tekintik, és kevesebb a közös pont a képviselőtársaikkal, mint amit a magyarok gondolnak.

Nemrég az Európai Bizottság felfüggesztett számos magyarországi forrásátutalást különböző okok miatt, beleértve a korrupciót, az elfogadható áttekintési és ellenőrzési mechanizmusok hiányát és az EU törvényeinek megszegését. Ezen kívül a leköszönő bizottsági elnök Jose Manuel Barroso, az EPP tagja.

Orbán azt nyilatkozta, hogy a Fidesz képviselői nem fogják Juncker jelölését támogatni a bizottság elnöki posztjára, még abban az esetben sem, ha Juncker magának az EPP-nek a támogatását is élvezi.

A 12 fideszes EP képviselő kevesebb, mint az EPP tagságának 10 százalékát teszi ki. Ha a Fidesz képviselői úgy döntenek, hogy szembe mennek Juncker jelölésével, akkor a következmények jóval túlmutathatnak Juncker személyén, annak közvetlen hatása lehet Magyarország és az EU kapcsolatára, a Fidesz és az EPP kapcsolatára, valamint az EPP azon képességére, hogy sikeresen jelölje a pártszövetség reménybeli bizottsági elnökét.

A Fidesz képtelensége, hogy az EPP vonalak mentén mozogjon, sok szakértő szerint a Fidesz rögös EPP-beli útjának a végét is jelentheti.

Miután számos kérdésben nem sikerült az EPP támogatását megszereznie a Fidesznek 2010 óta – beleértve a Barroso-féle bizottság által indított pert a Fidesz-kormánnyal szemben az EU-jogok megsértése miatt, vagy az EPP álláspontját a Tavares-jelentés kapcsán, illetve az EU-s támogatások folyósításának felfüggesztését – a Fidesz mindent megtesz, hogy ellenfeleinél engedményeket érjen el.

Az EPP és a Fidesz problematikus kapcsolata miatt Orbán már tett arra utaló kijelentéseket, hogy fontolóra veszi az EPP-n kívül más politikai csoportokkal a kapcsolatépítést. Az EUObserver vasárnapi számában arról ír, hogy Orbán ideológiailag közös nézeteket vall David Cameron brit miniszterelnökkel, aki az Európai Konzervatív és Reformista Párthoz tartozik.

Nehéz lenne ugyanakkor a Fidesznek közös jellemzőket találnia saját úgynevezett konzervatív euro-szkepticizmusa és Cameron, illetve pártja között, de jó eséllyel még nehezebb lenne az Európai Konzervatív és Reformista Pártnak közös értékeket találni a Fidesz értékeivel.

A Fidesz egyértelműen megmutatta, hogy képes radikális változásokat bevezetni – néha ellentmondásokkal is – a magyar politikai, társadalmi és gazdasági életben 2010 óta. A Fidesz legutóbbi kísérlete, hogy befolyásoljon egy Európai szintű politikai csoportot, talán oda vezet, hogy a konzervatív és baloldali EU vezetők megmutatják, mennyi türelemmel rendelkeznek egy kis ország populista rezsimjével szemben.

Hivatkozás:

Orbánéknak nincs helye a Európai Néppártban a német SPD szerint, HVG.hu; 2014. május 26.

Jean-Claude Juncker makes claim to EU presidency, Financial Times; 2014. május 26.

Hungarian PM breaks ranks on Juncker, EUObserver.com; 2014. május 25.