Orbán! Nyemcov vére a te kezeden is szárad!

március 1, 2015

orban3

Az alábbi nyílt levelet Richard Field, a Budapest Beacon főszerkesztője írta. A levélben foglaltak nem feltétlenül tükrözik a Budapest Beacon szerkesztőségi tagjainak, illetve kiadójának, a RealReporting.org-nak a véleményét.

Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!

Néhány órával Borisz Nyemcov orosz ellenzéki vezető meggyilkolása előtt abban a kétes megtiszteltetésben volt részem, hogy lefordítottam az Ön péntek délutáni beszédének jó részét.

Nyemcovot éppen a Kreml előtt ölték meg, órákkal azután hogy az Ekho Moszkvi rádióban a moszkvaiakat hívta fel arra, vegyenek részt a március elsejei kormányellenes tüntetésen.

Nem fér kétség ahhoz, hogy meggyilkolása politikailag motivált tett volt, és hogy az ezt megrendelő személy nem más volt, mint az Ön barátja és üzletfele, Vlagyimir Putyin, az Orosz Föderáció elnöke. Egy dolog biztos: azzal, hogy Putyin az eset kivizsgálását saját maga fogja felügyelni, biztos, hogy az igazi tetteseknek sohasem kell az igazságszolgáltatás elé állnia. Erre gondolt Ön múlt nyáron, amikor Oroszországot és az „illiberális demokráciát” dicsérte?

Amennyiben az oroszokkal szembeni EU-szankciók elleni nyilvános kiállásait tekintjük, és azt hogy február 17-én fogadta Putyin elnököt, ezzel felbátorítva arra, hogy a gyilkosságot elrendelje – hiszen így már biztos lehetett abban, hogy teljesen mindegy, hány országot száll meg, hány újságírót börtönöz még be, hány politikai ellenfelét teszi el láb alól, Budapesten mindig szívesen fogadják majd – biztos vagyok abban hogy Nyemcov péntek este kiontott véréből az Ön kezére is jutott.

Bízom abban, hogy ez a gyilkosság alkalmat kínált Önnek arra, hogy az elmúlt évben folytatott kettős politikai játékát újra átgondolja. Imádkozom azért, hogy legyen bölcsessége és bátorsága arra, hogy Szijjártó külügyminiszter márciusi moszkvai látogatását (amelyet a Nyemcov meggyilkolása előtti napon jelentettek be) lemondja, ugyanakkor mindenféle politikai és gazdasági együttműködést megszakítson Putyin Oroszországával addig, amíg Ukrajnában tartós fegyverszünet nem születik, a gyilkosokat igazságszolgáltatás elé nem állítják, és a joguralom, illetve a demokrácia legalább nyomaiban vissza  nem áll Oroszországban.

Tisztelettel,

Richard Field, felelős főszerkesztő, The Budapest Beacon