Orbán szerint a bevándorlásellenes plakátok elsősorban az embercsempészeknek szólnak

június 15, 2015

orban2 Szokásos péntek reggeli, a „közszolgálati” rádiónak adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök kiállt a kormányzati bevándorlásellenes plakátkampány mellett. A kormányfő szerint, ha tavaly a baloldal győzött volna, 2018-ban az utcán nem lehetne tudni megállapítani, hogy Londonban, Párizsban vagy Budapesten vagyunk-e.

A miniszterelnök (képünkön) szerint a kormány óriásplakátkampányából az derül ki, hogy Magyarország nyitott és barátságos ország. A kormányfő ugyanakkor közölte: a bevándorlóknak nem szabad nálunk letelepednie.

„[Az óriásplakátok] mindenkihez szólnak, de elsősorban az embercsempészekhez szólnak. Ennek híre megy mindig és világossá válik, hogy Magyarországon van egy nagyon fontos kormányzati álláspont. A magunk puhább nyelvén azt üzenjük, amit maguk az ausztrálok. Hogy nincs esélyed arra, hogy itt maradj. Nem fogsz tudni megélni, ebben az országban nincs elegendő munka, neked ebből nem fog jutni. Bármennyire is szeretnénk, hogy boldogulj, ez nem az a hely ahol ez sikerülhet neked. Ráadásul, ha illegális bevándorlóként érkeztél, akkor nem számíthatsz elnézésre, mert azzal kezdted, hogy becsaptad a közösségünket” – mondta a kormány idegenellenes óriásplakátkampányával kapcsolatban szokásos péntek reggeli, a „közszolgálati” rádiónak adott interjújában a miniszterelnök.

„Az egésznek a megfogalmazása még inkább enyhének is mondható, mert arra helyezi a hangsúlyt, hogy Magyarország egy nyitott és barátságos ország” – jegyezte meg Orbán.

A miniszterelnök közölte: a plakátkampány sokat tett annak érdekben, hogy fölhívja az emberek figyelmét a bevándorlásról és a terrorizmusról rendezett „nemzeti konzultációra”. Hozzátette: (a nyolcmillió kiküldött ívből – N. B.) az emberek eddig félmillió kérdőívet küldtek vissza. Ezek túlnyomó többsége azt mutatja, hogy az emberek azt várják el a magyar kormánytól, hogy tegyen valamit a bevándorlók által jelentett veszéllyel szemben.

„Képzeljék el, ha 2014-ben más választási eredmény születik. Egy pillanatra játsszunk el azzal a nem túl kedélyes gondolattal, hogy baloldali kormány van Magyarországon. Három év múlva, amikor kimennénk az utcára, nem tudnánk, hogy most Londonban vagyunk, Párizsban vagyunk, vagy Budapesten” – mondta a miniszterelnök.

Úgy folytatta: a kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy a déli határon feltartóztassa az illegális bevándorlókat. A kormány várja a belügyminiszter beszámolóját arról, hogy ezt miképp lehet megoldani. A miniszterelnök hangsúlyozta: a határzárral kapcsolatos döntés részletei attól függnek, hogy mit tartalmaz a belügyminiszter jelentése. Elmondta, kormánya minden lehetőséget figyelembe fog venni a szerb határ biztosítása érdekében.

Mint arról a Budapest Beacon is beszámolt, gazdagon, politikai aktivisták, civil- és nemzetközi emberjogi szervezetek is kampányt indítottak a magyar kormány nemzeti konzultációja és a bevándorlók démonizálása ellen.

A múlt héten az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) ugyancsak plakátkampányt indított. A szervezet szerint a kormányzati plakátkampánnyal való időbeli egybeesés teljesen véletlen. „A Menekültek Világnapjához kapcsolódó globális kampány célja, hogy megmutassa: a menekültek hozzánk hasonló, hétköznapi emberek, akik rendkívüli körülményeken mentek keresztül, s ma keményen küzdenek azért, hogy talpon maradjanak” – olvasható a Menekültügyi Főbiztosság magyar nyelvű honlapján.