Egyszer egy tanítvány megkérdezte a mestert: „Sokat kell-e még várni, hogy a dolgok jobbra forduljanak?” Mire a mester azt mondta: „Hát, ha várunk, akkor sokat.” – Orbán Viktor

Orbán Viktor kormányát magasztalta és nem beszélt arról, hogy az ország lakosságának 40 százaléka él szegénységben.

Miután elmagyarázta a hithű fideszesekkel megtöltött előadóteremben Magyarország új, kezdeményező külpolitikáját, és számadatokkal is alátámasztotta, hogy Magyarország kimászott a mély gödörből (amit a kormány maga ásott – a szerk.), Orbán beszámolt arról, hogy a külföldi elemzők nem igazán igyekeztek beszámolni és elismerni Magyarország gazdasági sikereit, mivel Magyarország ragaszkodott ahhoz, hogy saját útján járjon.

„Az elemzők hol így, hol úgy vakaróztak, minden sajátos magyar megoldásra legkevesebb tíz kritika jutott”. … „Így ment egészen a legutóbbi időkig, amikor a devizahitelek forintosításával egyszerre mentettük meg a devizahiteleseket és a bankrendszert.”

Kettős mérce

„Nem örülnek ennek, de megértették, hogy a magyarok mindent másképp csinálnak. Ilyen fajta ez, erre áll rá a kezük. Ma körülbelül itt tartunk. Úgy látják, bár zavaros népség vagyunk, akik ráadásul ide járnak napszámra Brüsszelbe feljelentgetni a saját kormányukat, de legalább a végén megoldják a saját problémáikat. Igaz, a kettős mércét rosszul bírják, attól néha meg is vadulnak, de hát mindenkinek van valami mániája. De legalább nem kérnek könnyítést vagy kivételt az általános szabályok alól, nem ácsingóznak a németek pénzére, és végül hozzák az elvárt gazdasági számokat”.

Orbán ezután több statisztikát is idézett, melyek alátámasztják azt, hogy Magyarország gazdasági eredményei európai sikertörténetnek számítanak, beleértve az elmúlt két év reálbér növekedését, a munkanélküliség csökkenését (ami teljes egészében a közmunkaprogramnak és a növekvő számú kormányzati alkalmazottnak köszönhető – a szerk.). Orbán elmondta, „a családi és járulékkedvezmények miatt 2014-ben 236 milliárd forint maradt a családoknál. Ezzel egy időben minden adóból több jön be, s úgy látszik, végre már nem sikk, és nem is éri meg eltitkolni a jövedelmeket”.

(Orbán nem beszélt arról a tényről, hogy az adóbevétel növekedése annak is köszönhető, hogy számos új adót vezetettek be, kezdve a készpénzfelvételtől a mobiltelefon használatig, a kiskereskedelmi hálózatok különadóitól a telekommunikáció megadóztatásáig, a bankok és a jellemzően külföldi kézben lévő gazdasági szektorok megadóztatásáig, ahogy arról a tényről sem, hogy 2011-ben és 2012-ben ezeket a költségeket a cégek jórészt a fogyasztókra hárították – a szerk.)

“A szerénység nem árt”

„A devizaalapú jelzálog kivezetésével 3600 milliárdnyi hitelt forintosítottunk, ezzel félmillió család otthonát védtük meg, elhárítottunk egy országos pénzügyi katasztrófát, és 700 milliárd forintnyi újabb adósságtól mentettük meg a családokat.

És ami mindenkinek szemet szúrt: a magyar gazdaság növekedése 2014-ben 3,5 százalékkal nőtt. Ez jóval az európai uniós átlag felett áll, és Európa élmezőnyébe repített bennünket. És megfékeztük az áremeléseket, lényegében és összességükben nem nőttek az árak, amire a hatvanas évek óta nem volt példa, vagyis az ötven évnél fiatalabbak most látnak először az életükben ilyet.

Mindenki tudja, hogy az infláció a szegények rejtett adója, az alacsony inflációnak tehát a szegényebbek a legfőbb nyertesei.”

Orbán ezután beszélt arról, hogy a magyarok pénzügyi vagyona is nőtt. Magyarországon az embereknél – nehéz ezt elhinni, de így van – 27 910 milliárd forintnyi pénzügyi vagyon van. Az állampapírokat is végre-valahára elkezdtük mi magunk vásárolni, így a teljes adósságon belül a belföldiek aránya 48 százalékra ugrott, vagyis az államadósság ekkora aránya van magyar kezekben (feltehetőleg ebben benne van az a 800 millió dollár is, amit az MNB különböző alapítványainak utalt befektetésre állampapírok formájában – a szerk.).

„Számomra különösen fontos, ami a nyugdíjakkal történik. 2010-ben azt a személyes vállalást tettem, hogy megvédem a nyugdíjak értékét. Ezt teljesítettük, sőt 2011 és 2014 között összesen 19 százalékkal növekedtek a nyugdíjak” (még ha közben több tízezer embertől vették is el a rokkantnyugdíját és tették lehetetlenné a korai nyugdíjba vonulást – a szerk.)

„Ez megközelíti annak a tizenharmadik havi nyugdíjnak az értékét, amit még a Bajnai-kormány vett el a nyugdíjasoktól. Vagyis jó reményünk lehet, hogy hamarosan visszakerül hozzájuk az, amit a szocialisták elvettek tőlük.” (figyelmen kívül hagyva a magas inflációt, amit Magyarországon 2011, 2012 és 2013 során tapasztalt, a fogyasztókra hárított számos adó miatt – a szerk.)

A miniszterelnök rámutatott arra, hogy kiskereskedelem 5,2 százalékkal nőtt, a turizmus 13 százalékkal és a beruházások 14 százalékkal növekedtek. „Persze sikerek oda, eredmények ide, azért nem árt a szerénység. Ne járjunk úgy, mint a jó öreg székely Mózsi bácsi, akitől megkérdezték igaz-e, hogy mindenhez ért, s azt válaszolta: „mindenhez is”.

A nemzeti függetlenség a jobb élet garanciája

Orbán elmondta, egyszer megkérdezte Erdogan török elnököt, miért olyan zajosak a viták Törökország körül. „Azt mondta, hogy a külföldi országoknak – még a legnagyobbaknak is – meg kell érteniük, hogy a törökök csak azt akarják, hogy ők is pasák lehessenek a saját hazájukban. A nemzeti függetlenség találó megfogalmazása ez. Nem lehetünk sikeresek, sőt csak szolgák lehetünk a saját hazánkban, ha nincs meg a függetlenségünk. A nemzeti függetlenség konyhakérdés. A nemzeti függetlenség jobb életet ad, elemi egzisztenciális érdekünk”.

Orbán ezután bemutatta gazdaságtörténészi képességeit.

„Ha a magyar gazdaság teljesítményére szélesebb horizontról vetünk pillantást, akkor felfedezhetünk egy fontos dolgot. Ha az 1960 és 2010 közötti fél évszázad fényében vizsgáljuk a gazdaságunkat, akkor láthatjuk, hogy gyors növekedésre csak jelentős külső eladósodás mellett volt képes. A magyarok mai teljesítményének történelmi jelentősége abban testesül meg, hogy a 2014-ben elindult növekedés nem rontja el a külkereskedelmi mérlegünket, sőt tovább nőtt a külkereskedelem többlete. Vagyis leegyszerűsítve: hosszú évtizedek után – de lehet, hogy megvan az egy évszázad is – végre nem adósságból, nem külföldről felvett hitelből növekszik a magyar gazdaság. Valódi gazdasági áttörés ez. És itt többről van szó, mint jó kormányzásról.

(Igaza van, 20 milliárd eurónyi EU fejlesztési pénzről beszélünk, melyekért köszönet jár a német, holland és skandináv adófizetőknek – a szerk.).

Orbán szerint „az nem lett volna elegendő egy gazdasági áttöréshez”.

(Megint igaza van. Ehhez szükség volt arra a 20 milliárd euróra is, amit az EU-tól kaptunk. A gazdasági áttörésre 10 éve került sor, amikor Magyarország csatlakozott az EU-hoz. – a szerk.)

Orbán elmondta: „Itt most egy nép vált nagykorúvá. Nagykorúvá pénzügyi értelemben. Mind az állam, a vállalkozások és a háztartások úgy viselkedtek, ahogy az felelős és felnőtt emberhez illik.”

(Különös kijelentés ez annak fényében, hogy a kormány tékozló, pazarló közpénzkiadást folytat, futballstadionokra költ, és olyan veszteséges cégekért fizet óriási összegeket, mint például az E.On és az MKB – a szerk.)

Kölcsönös bizalomra épülő összefogás

„Alaposan mérlegeltek, ésszerű döntéseket hoztak, és azokat fegyelmezetten végre is hajtották. Nevezhetjük ezt egyszerűen összefogásnak, kölcsönös bizalomra épülő összefogásnak”.

Ezért vagyunk ma kint a vízből, és ezért jöhetett meg az étvágyunk a további sikerekre. Az ellenzék szerint persze, ha a jó gazdasági hírekből igaz is valami, a kormánynak ahhoz nincs sok köze, legfeljebb szerencséje volt. Vannak komolyabban vehető bírálatok is. Vannak, akik úgy vélik, több eszköz is csak átmeneti, mint például a szektorális adók, és ezért a mai sikeres állapot nem lesz fenntartható. Mi azonban úgy kalkulálunk, hogy a pénzügyek helyreállítását gazdasági átrendeződés és átszervezés követte, majd növekedési fordulat következett be, ez új bevételeket hoz a költségvetésnek, csökkenti az adósságért fizetendő kamatokat, eközben bővül a foglalkoztatás, és mindez hosszú távon fenntarthatóvá teszi a rendszert, vagy, ahogy ők mondják: a kurzust.

Mindez jó hír az embereknek, de felbőszíti az ellenzéki pártokat, mert lehűti hatalmi reményeiket, és növeli annak az esélyét, hogy még hosszú ideig árulhatják a petrezselymet a bálteremben”.

“Miért is harcolunk?”

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! És most szeretnék arról beszélni, hogy mi is ennek a kormányzati ciklusnak, a még előttünk álló három évnek a célja, értelme, küldetése. Vagy másképpen fogalmazva: miért is harcolunk? Na persze azon túl, hogy a szocialisták ne térjenek vissza, s ne kelljen az országnak újra elölről kezdeni mindent, amin nagy nehezen, könnyekkel és verejtékkel túljutottunk.
Mi egy olyan országot akarunk, ahol mindenki sikeres, de ma még nem mindenki az. Van itt egy hatalmas tömeg, amely még távol van ettől. Nevezték már őket a rendszerváltás veszteseinek, bérből és fizetésből élőknek vagy éppen melósoknak. Én leginkább keményen dolgozó embereknek hívom őket. A következő éveknek róluk, a mindennapi dolgozó, keményen dolgozó emberekről és családjaikról kell szólniuk. Sokat tettünk már az érdekükben, de még többre van szükségük. Most azokat az embereket kell segítenünk, akik nemcsak szeretik Magyarországot, de dolgoznak és dolgozni akarnak érte. Az ő útjukból kell most eltakarítani az akadályokat. A magyar társadalom sohasem lehet többé olyan hely, ahol az egyes emeletek között nincs közlekedés, mert elromlott a lift, és összeomlott a lépcsőház. Ha így járunk, újra kell építenünk, de legalábbis létrát kell támasztanunk azok számára, akik feljebb akarnak jutni. Azokról beszélek, akik nap, mint nap keményen dolgoznak, hogy eltartsák a családjukat, kifizessék a számlákat és az adót, tisztességben felneveljék a gyermekeiket. Azokról beszélek, akik nélkül az ország nem juthat soha semmire. Olyan döntéseket fogunk hozni, amelyek megkönnyítik ezeknek az embereknek az életét.

Azt akarjuk, hogy mindenki, aki dolgozik, meg tudjon, egyre könnyebben tudjon megélni a munkájából. Azt akarjuk, hogy ne csak a szükségét, hanem az értelmét is lássák a munkájuknak, hogy hosszabb távon is tudjanak tervezni. Ezért fog nőni a két gyermek után járó adókedvezmény, ezért indul otthonteremtési program, ezért indul életpályamodell a pedagógusok után a rendőröknek, a katonáknak és a köztisztviselőknek is. Ezért emeljük a háziorvosok juttatásait. Ezért épülnek új óvodák, és ezért lesz új szakmunkásképző rendszer. És ezért lesz ingyenes a gyermekeiknek a közétkeztetés is. És ezért próbálunk tető alá hozni egy hosszabb távú béremelési programot a munkaadók és a munkavállalók között. Remélem, a kamarák és a szakszervezetek képesek lesznek erre.”

A magyar munkásokat meg kell védeni a kizsákmányolástól

„És persze meg is kell védeni őket. Ebben már van komoly tapasztalatunk. Meg kell védeni a keményen dolgozó magyarokat attól, hogy kihasználják és becsapják őket. Meg fogjuk védeni őket azoktól, akik vissza akarnak élni az erőfölényükkel, és azoktól is, akik nyerészkedni akarnak rajtuk, akik el akarják venni tőlük azt, amiért megdolgoztak. Ezért végigvisszük a bankok elszámoltatását, meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést a mégoly körmönfont brüsszeli szándékoktól, mint amilyenek most éppen az energiaunió terveiben vannak elrejtve. Ez a mi küldetésünk a következő évekre. Mindezt úgy is kifejezhetem, hogy a keményen dolgozó magyarok száz-ezreit is be kell engedni a polgári társadalomba, nekik és a gyerekeiknek is helyet kell szorítani a sikeres magyarok világában.

És, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mindezt nem szabad úgy megtenni, ahogy a szocialisták szoktak próbálkozni: felvesznek egy kocsideréknyi hitelt, szétosztják segélyként vagy egyszeri béremelésként, mint tették 2003-ban, és ezzel szétverik a nemzetgazdaságot. Nekünk a hátul lévők előresegítését csak gazdasági növekedés mellett, azzal együtt és a versenyképességünk javításával párhuzamosan szabad megtennünk.”

A “lehetetlen” nem tény, hanem egy vélemény

„Ismerjük az ellenvetést, miszerint ez majdnem lehetetlen, hiszen a fejlett gazdaságokban minden épp az ellenkező irányba halad. Akik elöl vannak, még feljebb jutnak, akik pedig hátul, még inkább leszakadnak. Meglehet, ez így megy arrafelé, de nekem van egy titkos példaképem, akit ilyenkor döntő érvként, afféle aduászként előhúzok. Van egy magyar fogorvosnő, nem éppen tinédzser, már háromgyermekes családanya, aki az Athén és Spárta közötti kétszáznegyvenöt kilométeres futótávot többször is teljesítette, és világcsúcsot is felállított már. Nem egy hivatásos atléta, hanem egy háromgyerekes magyar fogorvosnő. Ebből az olvasható ki a magyar politika számára, hogy mifelénk a lehetetlen nem tény, hanem egy vélemény.

Persze felhozható, hogy a munka, ami előttünk áll, bonyolultabb, mint egy végkimerülésig tartó futás. Ebben is van igazság. Egyszer megkérdezték Bachtól, hogy tud játszani egy olyan rendkívül bonyolult hangszeren, mint az orgona. „Miért lenne bonyolult?” – mondta a mester. – „Itt csak azt kell tudni, hogy az ember mikor melyik billentyűt nyomja le, különben szól ez magától.” Nos, ennyit az esélyeinkről.”

Magyarország felkészítése a jövőre

„Meg kell említenem azt is, hogy kormányzati feladatnak tekintem azt, hogy Magyarország ne csak a holnapra, de a holnaputánra is felkészüljön. Felkészüljön a visszafordíthatatlannak tűnő klímaváltozásra, felkészüljön a technológiai áttörések új hullámára, ideértve a genetikai orvoslás új fejleményeit, amelyeket London kürtölt  világgá a minap. Tudnunk kell, hogy az ipari forradalom lassú hullámokban haladt, a technológiai forradalom azonban olyan, mint a szökőár. Minden iparágat a teljes átalakulás kényszere fenyeget. Az igazság az, hogy a kormányzatok képesek a leginkább befolyásolni a technológiai változások hatásait. Ezért a kormányoknak, így Magyarországon a mi kormányunknak is a változás élére kell állniuk, ösztönözni kell a magánszektort kreativitásra és innovációra, s közben biztosítani kell, hogy polgáraik rendelkezzenek a versenyhez szükséges eszközökkel. Ennek a munkának az irányítását bíztuk Pálinkás professzor úrra, ha mi magunk nem is, de úgy tűnik, a jövőnk az ő kezében van”.

A veszprémi vereség azt bizonyítja, hogy a demokrácia él és jól van Magyarországon

A veszprémi választásokkal kapcsolatban Orbán elismerte, hogy vesztettek, és hogy ez már jó ideje nem fordult elő.

„Akár nézhetnénk a dolog előnyös oldalát is, hiszen ha egy független jelölt a kétharmados parlamenti hatalommal rendelkező kormányzópárt fölött győzelmet arathat, azt jelenti, hogy a választási törvény jó, és működik, mert megadja az esélyt az esélytelenebb jelöltnek is. A demokráciával sem lehet komolyabb baj, ha ilyesmi előfordulhat, a sajtószabadságról nem is beszélve, mert anélkül, hogyan győzhetett volna a független szocialista jelölt?

Ráadásul a kétharmadunk is elesett, a nyugati elvtársak is megnyugodhatnak végre, hogy jó demokraták vagyunk, arrafelé ugyanis az a jó demokrata, aki veszít, vagy ha nyer, akkor is legyen gyenge. És ez nem vicc, vagy hogy stílszerű legyek: kész vicc.”

A vereség okaként Orbán elmondta: „Ám ha csak ennyit látnánk, ha csak ennyit értenénk meg ebből a vereségből, nem lennénk őszinték sem a híveinkhez, sem önmagunkhoz. Úgy látom, hogy a híveink egy része – s vegyük ezt komolyan: nem jelentéktelen része – nem állt ki mellettünk. Minden bizonnyal elégedetlenek velünk. Én is ismerek olyan véleményeket, hogy a kormány nem találta meg a vita, az egyetértés, a megegyezés és a cselekvés helyes arányát. Valószínűleg több egyeztetésre, megegyezésre és több konzultációra lesz szükség a jövőben. De talán van itt más is. Talán nem harcolunk eléggé, de legalább is nem harcolunk elég jól.
A kormánykritikák álszentsége

„Ha nem leszünk észnél, még azok fognak bennünket korrupcióval vádolni, akik szétlopták az országot. A végén még azok fognak arrogánsnak nevezni bennünket, akik a képébe vágták az egész országnak, hogy kormányzás helyett hazudtak éjjel-nappal. A végén még a kommunista milliárdosok fognak itt urizálásról beszélni, és azok fognak krokodilkönnyeket hullatni a szegényekért, akik elvették a nyugdíjat meg a fizetéseket, és munkanélküli segélyezetté tették emberek százezreit. A végén még azok fognak felelősségről papolni, akik az évszázad felelőtlenségét követték el a devizahitelezéssel. Szóval, kedves Barátaim, legyünk ismét észnél. Ne üljünk a babérjainkon.”

Felhívás a pártegységre

Orbán ezután az egységre szólított fel. „Ha valami nem tetszik, vagy valami mást szeretnénk, mondjuk meg egymásnak egyenesen, ahogy illik hozzánk. A demokráciában, a polgári világban mindennap újra és újra meg kell küzdeni a bizalomért és az elismerésért. Ha polgári Magyarországot akartok, márpedig azt akarunk, akkor ideje ismét megharcolni érte. Harcolni pedig csak együtt lehet és nem egymás ellenében, mert egységben az erő, mert egy a tábor, egy a zászló.

Egyszer egy tanítvány megkérdezte a mestert: „Sokat kell-e még várni, hogy a dolgok jobbra forduljanak?” Mire a mester azt mondta: „Hát, ha várunk, akkor sokat.”

„Jó reggelt, Magyarország!
Jó reggelt, magyarok.”