Orbán Viktor: Putyin látogatásának célja a földgázszállítási szerződés megtárgyalása

február 6, 2015

Orban8

Szerdán a miniszterelnök a kormányoldali HírTV-nek adott interjút, és röviden beszélt a német-magyar gazdasági együttműködésről, a reklámadóról, Putyin közelgő látogatásáról és arról, hogy ez miért fontos Magyarország külügyi stratégiájában, valamint a magyar külügyi rejtélyről és a rezsicsökkentésről is.

Orbán a reklámadóval kapcsolatban elmondta, hogy az adó által érintett bizonyos üzleti érdekkörök, csakúgy, mint azok, akiknek problémája van a banki különadóval és a rezsicsökkentéssel, panaszt tettek Brüsszelben, és ezután a magyar kormány levelet kapott az Európai Uniótól, hogy ha nem változtatják meg a szabályozást, akkor eljárást indít az EU Magyarországgal szemben.

„Mi állunk az eljárás elé, de elképzelhető olyan megoldás, amely mindenkinek megfelel, egy dolog biztos, hogy a reklámadóból származó bevétel összege nem csökkenhet. Ennek keretén belül lehet mindenről tárgyalni. Az Európai Bizottság kifejezetten azt javasolta, hogy ne vigyük törésre a dolgot, ne kerüljön ez európai fórumok elé a dolog, hanem próbáljunk megegyezni. Meglátjuk, sikerül-e.”

“A magyar kormány számára egyetlen dolog van kőbe vésve: a magyar költségvetésben szereplő bevételeknek be kell érkezniük” – hangsúlyozta Orbán. “Én mindent támogatok, ami megelőzi az uniós eljárást, elfogadható a feleknek és a magyar költségvetés szempontjait is figyelembe vesz.”

Az Orbán-Putyin találkozó célja a Gazprom szerződés megtárgyalása

Orbán úgy véli, valószínűleg Magyarország meg fog tudni állapodni Oroszországgal a hosszú távú gázellátásról Putyin február 17-én esedékes látogatása során. A jelenlegi Gazprom szállítási szerződés idén lejár, a szerződés megújításának a feltételeit még ki kell dolgozni.

“Jelenleg tudjuk, hogy mit akarunk. Amit akarunk, az reális és ésszerű” – mondta Orbán.

“Mi azt akarjuk, hogy leváltsuk a 2015-ben lejáró gázszállítási szerződésünket. Szeretnénk egy új szerződést kötni, amely figyelembe veszi, hogy gázra van szükségünk, de nem tudjuk, hogy az olaj és a földgáz ára hogyan fog alakulni közép- és hosszútávon, ezért egy rugalmas szerződést szeretnénk kötni. Ennél többet nem mondok, mert nem lenne tisztességes a másik féllel szemben” – tette hozzá. „Egy dolog biztos: ez most itt nem nagypolitika. Van a látogatásnak nagypolitikai és nemzetközi dimenziója. De amiről most beszélünk, az a konyhapénzt érinti, az minden magyar háztartásnak a kérdése. Van-e, és ha igen, mennyi és milyen áron van gáz?

A riporter megkérte Orbánt, hogy fejtse ki, milyen nagypolitikai kérdések kerülnek majd szóba Putyin látogatása során.

“A kiinduló helyzet az, hogy van egy magyar külpolitikai stratégia. A probléma most az, hogy az eddig egyébként kiválóan működő külpolitikai stratégiát kihívás érte az orosz-ukrán háború miatt, ha egyáltalán lehet ezt orosz-ukrán háborúnak nevezni, mert ennek a konfliktusnak még a pontos státusza sem tisztázott. Nevezzük orosz-ukrán konfliktusnak.”

“Ha tartós biztonságot, nyugalmat és békét szeretnénk Magyarország számára, akkor nekünk két olyan hatalommal kell számolni, amelyik hosszabb távon, nagy erőkkel van jelen Közép-Európában. Ez Németország és Oroszország. Ezért amikor kidolgozzuk Magyarország külpolitikai kapcsolatrendszerét, akkor azt úgy alakítjuk ki, hogy ezzel a két országgal legyen baráti, kiegyensúlyozott, korrekt, fair, és kölcsönös előnyöket kereső kapcsolatrendszerünk. Az amerikaiak fontosak, az Egyesült Államok befolyása a világon mindenhol nagy, a befolyás-érvényesítő képessége is jelentős, de hogy mikor, milyen jelentős egy térségben – a történelem arra tanított bennünket, hogy –, az az amerikai belpolitika függvénye. Például a 2000-es évek közepén egy erős közép-európai jelenlét volt, számos kormányt megnyertek, hogy építsenek a tartós amerikai jelenlétre a térségben – energiaellátásban a Nabucco vezeték, csillagháborús tervek, Közép-Európa részvétele ebben -, majd egy amerikai belpolitikai fordulat után visszavonultak ebből a térségből, visszahúzódtak, ez a térség nem volt fontos a számukra és a súlyuk jelentősen lecsökkent. Ez azt a tanulságot hozza a számunkra, hogy Amerikával mindig számolni kell, de nem tudunk tartósan külpolitikai stratégiát az ő jelenlétükre építeni. Ezért elsődlegesen Németországgal és Oroszországgal kell megegyeznünk”.

“Az energiakérdésen túl, ami egy konkrét napi kihívás Magyarország számára, mindez, amiről beszélek, azt jelenti, hogy nekünk egy kiéleződő Európai Unió-Oroszország viszonyrendszer mellett is – most épp ilyen időket élünk -, hangsúlyt kell nekünk arra helyezni, hogy Oroszországgal az adott körülmények között a lehető legkorrektebb és lehető legkiegyensúlyozottabb kapcsolatunk legyen és az maradjon is fenn. Ezért hívtam meg Putyin elnököt Magyarországra, ezért örülünk, hogy jön, és mindig szívesen is látjuk.”

Orbán ezt hívja „magyar álláspontnak”.

“A magyar külpolitikai stratégia kizárólag a nemzeti érdekre épít, ami figyelembe veszi, hogy NATO tagok is vagyunk, meg Európai Uniós tagok is vagyunk, van egy szövetségi politikánk, de a magyar külpolitikai stratégiának a magyar emberek, a magyar állam és a magyar nemzet érdekeire kell épülnie”- mondta Orbán.

A bombahír

“A rezsicsökkentés Magyarországon nem tartható fenn az oroszokkal kötött megállapodás nélkül. Tehát ha nem tudok, nem tudunk megállapodni az oroszokkal egy rugalmas gázellátási szerződésről, akkor az komoly veszélyt jelent a magyar rezsicsökkentésre nézve.”

Az orosz megállapodás ugyanakkor nem az egyetlen fenyegetés a rezsicsökkentésre. Orbán úgy véli, van egy másik veszély is, mivel az Európai Unió olyan energiauniót akar létrehozni, amely szintén közvetlen kihívást jelent a magyar rezsicsökkentés számára. Megjegyezte, a veszélyt az jelenti, hogy Brüsszel meg szeretné tiltani az energia állami árszabályozásának a lehetőségét.

Hivatkozás:

Orbán Viktor: A rezsicsökkentés léte múlik ezen, MNO.hu; 4 February 2015.