Orbán Viktor rögtönzött sajtótájékoztatója az Európa Tanács-beli vereség után

július 2, 2014

orban-e1404276947639

Június 26-án Orbán Viktor miniszterelnök a sajtó képviselői előtt beszélt, miután az Európa Tanács Jean-Claude Junckert jelölte az Európai Bizottság élére.

Jean-Claude Junker jelölését Orbán „nagy hibának” nevezte, és elmondta, nem ért egyet az EU véleményével a rezsiharccal, a pénzügyi szolgáltatók ágazati adójával, a földvédelmi törvénnyel és a házi készítésű pálinka adómentességével kapcsolatban. Orbán a riporterek előtt elmondta, az EU túllép az EU megállapodásokon azzal, hogy beavatkozik a magyar nemzeti érdekekbe. A magyar miniszterelnök szerint az EU megszegi saját megállapodásait, de erre nem mondott példákat.

Azt tedd, amit mondok, ne azt, amit én teszek

“Először is mindig kicsit furcsa azon gondolkodni, hogy a szavazás ténye hogyan értékelendő. Egy demokráciában vita van – márpedig itt vita volt – a dolgokat valahogy el kell dönteni”.

“Ha az Európai Unió néha átlépi az alapszerződés által biztosított mozgásteret, és ezért új szabályozásra van szükség,” – érvelt Orbán „akkor vitassuk meg és módosítsuk az alapszerződést. De az legyen transzparens, demokratikus, előkészített és megfontolt, ne pedig esetről- esetre térjünk el értelmezésekkel az alapszerződés tényleges szándékaitól”.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy presztízsveszteségként könyveli-e el azt, hogy egyedül maradt a Juncker jelölését ellenzők sorában, Orbán így válaszolt: „Ebben az esetben kiálltam valami mellett, ami messze túlmutat a saját személyes érdekeinken. Valójában az Európai Néppárt érdekein is messze túlmutat. A magyar nemzeti érdekekért időnként úgy kell kiállni, hogy az ember néha egyedül marad. Van, hogy ketten vagyunk, van, hogy többségben vagyunk. Az, hogy mennyien vannak velünk, a kiállást értékét és szükségességét nem kérdőjelezheti meg, mert akkor a végén nem tudjuk képviselni a saját nemzeti érdekeinket”. Orbán biztosította a riportereket arról, hogy „(Brüsszelben) meg fogják érteni a magyar álláspontot”.

Orbán a gazdaságról, pénzügyekről és a pénzügyi stabilitási megállapodásról

Orbán kitért a kérdés elől, amikor arról kérdezték, hogy a Tanács tárgyalt-e a költségvetési lazításról. Azt mondta: „Költségvetési lazításról nincsen szó, szétfeszítené ez a téma ezt a rövid beszélgetést, de az idő nagy része erről a vitáról szól. Én magyar nemzeti érdekek szempontjából interpretáltam a történéseket, de ha az európai diskurzus nézőpontjából kellene beszámolnom önöknek, akkor a legnagyobb vita azon volt, hogy lehet-e rugalmasabbá tenni a szigorú európai szabályokat, vagy nem. És ha lehet rugalmasabbá tenni, akkor ezt lehetővé teszi a most megkötött szerződések összessége, vagy új szerződésre, illetve módosításokra van szükség a pénzügyi és stabilitási megállapodások tekintetében. A nagy vita a déliek és az északiak között most erről a kérdésről zajlott”.

Orbán ezután azt mondta, hogy Magyarország nem volt a vita része. Az előző nap a budapesti Visegrádi Négyek konferenciáján elmondott beszédében elmondottakat megismételve az alábbiakat mondta a riportereknek:

“Magyarország egy olyan válságkezelési modellt választott, amely radikálisan eltér mindenkiétől, amit itt alkalmaznak. Úgy fogalmaznék, hogy a trojka, vagy az Európai Bizottság és az IMF által javasolt válságkezelési modellt Magyarország nem használta. Mi egy másik válságkezelési modellt használunk, amiben egyszerre teremtjük meg a pénzügyi fegyelmet és növeljük a foglalkoztatottságot, egyszerre van növekedés és szilárd államadósság csökkentés, és költségvetési szinttartás. Mi egy más filozófiai és eszközrendszerrel kezeljük a magyar válságot, mint ahogy ez itt szokás, ezért az a vita, ami az itteni válságkezelésről szól, nem releváns Magyarország számára. Mi egy dolgot tudunk: nekünk az a jó, ha itt nem történik olyan változás, ami meggyengíti az Európai Unió pénzügyi stabilitását, mert az áttételesen kihat Magyarországra is, hiába folytatunk más gazdaságpolitikát, mint ők, mégis az itteni állapotok, különösen az exportkapcsolatok okán hatást gyakorolnak Magyarországra. Tehát akármit is csinálnak itt ők, az mindegy nekünk, csak csinálják jól.”

Orbánt a hangfelvételekről kérdezték

Arra a kérdésre válaszolva, hogy szóba kerültek-e a múlt héten Lengyelországban kiszivárogtatott lehallgatott beszélgetések, akár informális formában is, Orbán azt válaszolta: „Nem, de a magyar álláspont ebben teljesen világos. A minisztereknek is elmondtam kormányülésen, ha alkoholt iszunk, akkor nem beszélünk, és ha beszélünk, akkor nem iszunk alkoholt. Mert ha alkoholt iszunk és beszélünk, és azt felveszik, az maga a katasztrófa.”