Országszerte tizenegy városban tüntetnek ma az oktatásért, a minisztériumban viszont mintha még mindig nem fogták volna föl, mekkora a baj

február 3, 2016

IMG_1292Összesen tizenegy városban tartanak szimpátiatüntetést a miskolci Herman Ottó Gimnázium mellett szerdán délután. A helyszíneken fogadóórák mintájára nemcsak a szakszervezeti vezetők, de a szülők és a diákok is elmondhatják, mi a véleményük a hazai oktatásról. A minisztérium mindeközben gőzerővel konzultál, és láthatóan még mindig nem érzékeli, hogy már kicsúszott a kezéből a gyeplő, pedig a saját háttérintézménye szerint is nagy a baj.

Miskolcon szerdán délután Fogadóóra címmel fáklyás fölvonulást szervez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), melyhez az Autonóm Területi Szakszervezet (ASZSZ), a Magyar Zeneművészek és Táncpedagógusok Szakszervezete (MZTSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is csatlakozott. Az eseményen ott lesz a Közlekedési Szakszervezetek Akciócsoportja is, hogy „többezres tömegként összeállva” fejezzék ki szolidaritásukat a tanárok mellett. Azt kívánják tudatosítani a döntéshozókban – a kormány tagjaiban és a munkáltatókban —, hogy a szakszervezetek eldöntötték: mostantól minden jogos küzdelem mögé fölsorakoznak, összezárnak, s erős egységet alkotnak.

A miskolciakhoz országszerte tíz város csatlakozott: Békéscsabán, Budaörsön, Budapesten, Győrben, Hajdúszoboszlón, Pécsett, Sopronban, Szegeden, Szombathelyen és Veszprémben is lesz szimpátiatüntetés a hermanosok mellett. A Tanitanek.com-on az iskola nyílt leveléhez szerda kora délutánig majdnem harmincezer személy és több mint hatszáz csoport csatlakozott.

Miskolcon a Herman Ottó Gimnázium tornacsarnoka elől indul majd a tömeg, a cél pedig a Városház tér, ahol a résztvevők meggyújtják a fáklyákat. A tervek szerint a demonstrálók ezután a belváros sétálóutcáján indulnak majd tovább, és így jutnak el a Hősök terére, ahol többen is beszédet mondnak, és fölolvassák petícióikat. Elhangzik majd a pedagógus-sztrájkbizottság kormánynak benyújtott huszonöt pontja is.

Az előzetes tervek szerint a miskolci demonstráción fölszólal majd Galló Istvánné, a PSZ elnöke, valamint a követeléseket támogató szakszervezetek képviselői, de a szülőknek és a diákoknak is lesz lehetőségük, hogy — akárcsak egy fogadóórán — elmondják véleményüket a hazai oktatásról. Szót kap Pilz Olivér, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának vezetője is, aki a nol.hu kérdésére azt mondta: szerdán világosan kiderül majd, milyen támogatottságuk van a változást követelőknek, hiszen más elmenni egy demonstrációra, mint egy fotelből drukkolni egy ügyért.

Balog Zoltán emberminiszter felkérésre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) az ország számos pontján szervez tankerületi értekezletet, amit épp a miskolci tüntetés napjára időzítettek. Nem lehet pusztán véletlen, hogy épp arra a napra terveznek egyeztető fórumot, amikor a pedagógusok egy része Miskolcon vagy az ország más pontján szervezett tüntetésen vesz részt, ám mivel a demonstrációk munkaidő után kezdődnek, így nem lesz akadálya, hogy aki akar, részt vegyen rajtuk — nyilatkozta Pilz Olivér.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) mindeközben látszólag úgy tesz, mintha nem venné észre, mekkora a baj. Nem elég ugyanis, hogy arról konzultálnak, amiről már rég nem érdemes — hiszen a pedagógusok hétfőn közölték, mit akarnak (ha a hermanosok vagy a Teleki Blanka Gimnázium korábbi levele nem lett volna elég világos — L.Á.) —, de még büszkék is rá.

„Magyarországon korábban soha nem látott módon az ország valamennyi iskolájának alkalma nyílik elmondania véleményét és javaslatait, amelyeket aztán a minisztérium ismertet a köznevelési kerekasztal részvevőivel” —  áll a szaktárca MTI-hez eljuttatott közleményében. Hétvégéig mind a 198 tankerületben letudják a feladatot — teszik hozzá.

Még az EMMI háttérintézménye szerint is nagy a baj

Még a szaktárca háttérintézménye szerint is nagyon súlyos problémákat okozott az iskolák államosítása: az Európában példátlan túlközpontosítás átgondolatlan volt, az intézmények normális működését akadályozzák – derül ki az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) most nyilvánosságra hozott kutatásából, melynek eredményeit az Index ismertette. A kutatók arra jutottak, hogy az intékedésekből semmilyen előny nem származott, hátrány viszont annál több. A tankerületek csak utasításokat közvetítenek, nem jelennek meg a helyi szempontok, az egész működésből hiányzik a stratégiai gondolkodás, a túlzott adminisztráció és az autonómia elvétele megbénítja az iskolák működését, a KLIK nem hoz érdemi döntéseket, titkolózik, és még a minisztériumi intézmények kutatói sem jutnak adatokhoz — állítja az OFI.

Fenyegetik az óvodákat?

„Konkrétan tudunk arról, hogy valamennyi miskolci óvodába leszóltak, hogy komoly következményei lesznek, ha elmennek a ma esti demonstrációra” — nyilatkozta az atv.hu-nak a PSZ miskolci szervezetének titkára. Az óvodák egyébként önkormányzati fenntartás alatt állnak — emlékeztetett Csabalik Zsuzsanna.

„Nagyon remélem, hogyha összefog egy-egy óvoda, nem lehet leváltani a teljes személyzetét, és egymást védve ki fognak jönni, és velünk együtt vesznek részt a fogadóórán” — mondta a titkár, aki szerint egyelőre nehéz megjósolni, mennyien mennek el a szerdai demonstrációra, de sok visszajelzést kaptak, ezért sok résztvevőre számítanak.

Kisebb botrányba fulladt a hatodik kerületi KLIK-értekezlet

Hét iskola tanárai szinte egy emberként vonultak ki arról a tankerületi értekezletről, melyet a főváros hatodik kerületében tartottak, ugyanis az első két napirendi pontot, mely a Köznevelési Kerekasztalt illetve a bürokráciacsökkentést érintette volna, nem akarták végighallgatni. A Kölcsey Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke, Törley Katalin a Budapest Beacon kérdésére úgy fogalmazott: próbálta javasolni, hogy ugorják át az említett két pontot, mert a kollégáknak éppen elég információja van, de a tankerület vezetője nem hagyta szóhoz jutni, hiába támogatta ebben szinte mindenki. Ezek után a hét iskola pedagógusai gyakorlatilag egytől egyig kivonultak a teremből, a tankerület vezetője pedig egy majdnem üres teremnek megtartotta a konzultációját. A pedagógusok ezután visszatértek az értekezletre, melyen meglehetősen karakán, és a fórumot elutasító véleményt fogalmaztak meg — mondta Törley Katalin.