Öt év alatt több mint tízmilliárd forint támogatói pénz csorgott Felcsútra

november 22, 2016

Labdarúgó NB I - Puskás Akadémia-Videoton FCA felcsúti Pancho Aréna. Fotó: MTI, Illyés Tibor

Szinte hihetetlen, de öt év alatt majdnem ugyanannyi adományt kapott a felcsúti fociakadémia, mint amennyi a társasági-adó felajánlásokból érkezett. Elképesztő számok.

Öt év alatt hat Pancho Arénát építhettek volna Felcsúton – írta meg az Index. A lap elképesztő számokat közöl a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát (PFLA) üzemeltető Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány (FUNA) bevételeiről. Azt eddig is tudtuk, hogy ömlik a nagylelkű vállalkozások pénze a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vezette klubba: a látvány és csapatsportágak támogatására felajánlható társasági-adóból (tao) 2011 és 2015 között 11 milliárd forint került a FUNA-hoz – az Akadémia valamennyi egyesület közül messze a legtöbb bevételt könyvelhette el ebből a forrásból.

Akad azonban egy ennél sokkal elképesztőbb szám is: valami furcsa és megmagyarázhatatlan oknál fogva az adakozók között is népszerű Felcsút, a közhasznúsági beszámolók alapján ugyanis kiderült, hogy gazdasági szervezetek összesen 10 974 644 000 forintot adományoztak az Alapítványnak.

Az RTL Klub Híradója szerette volna megkérdezni Mészáros Lőrinc klubelnököt, hogy mégis kik lehetnek a rejtélyes támogatók, de hiába keresték, nem válaszolt.

Az adományokon és a tao-pénzeken túl még körülbelül 1,3 milliárd forintnyi egyéb támogatás is landolt az Akadémiánál 2011 óta. Ebből az 1,3 milliárdból a Közép-dunántúli Operatív Program keretében, EU-s forrásból 597 milliót kaptak tavaly a kisvasútra, 174 milliót az MLSZ-től az akadémiai rendszer kialakítására, és az MLSZ feladatainak támogatására, az alapítvány üzemeltetésében működő kollégium, illetve szakközépiskola pedig 108 milliós normatív támogatást csatornázott a központi költségvetésből, ugyancsak a tavalyi évben.

Így a végösszeg valahol 23 milliárd forint környékén lehet – a bevételi oldalon. Erre írta az Index a cikkének címében, hogy öt Pancho Aréna is kijönne belőle. Meg még egy hatodik bónuszba.

Egy gondolat erejéig a tao-pénzekhez visszatérve, csak viszonyításképp: ha az élvonalban bemutatkozó játékosok számát vesszük alapul, akkor az MTK-hoz kapcsolódó Sándor Károly Labdarúgó Akadémia tekinthető a legjobbnak. Az agárdi intézmény a 2011 óta benyújtott öt tao-programjára 759 milliót, azaz tizennégyszer kevesebbet kapott, mint ugyanennyi idő alatt a Puskás. A Double Pass nevű belga cég az MLSZ megbízásából nemrég értékelte a hazai akadémiákon folyó szakmai munkát: a Puskás csak a hatodik lett.

„Minderre persze az a jól bevált felcsúti válasz, hogy valójában az egész magyar futballutánpótlás centrumát építik. Csakhogy a tények alapján nem sokkal különbek, mint bármelyik másik magyar profi klub akadémiája. Amiknek egyébként szintén a teljes magyar labdarúgást kell szolgálniuk, máskülönben nem kaphatnák meg a maguk tao-támogatását” – írja az orgánum.

Korábban ugyancsak az Index hozta nyilvánosságra a birtokába került lista alapján, hogy a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a 2015-16-os tao-programjában az alkalmazottainak fizetéséhez kért 50 százalékos támogatást az MLSZ-től. Összesen végül 103 millió 478 ezer forint landolt így Felcsúton.

A listából egyebek mellett kiderült, hogy 22 főállású takarító és 23 karbantartó dolgozik azon az Akadémián, amelynek az elmúlt években rendre kevesebb mint 600 diákja volt.

Melléjük összesen 112 alkalmazottnak kértek 50 százalékos fizetéstámogatást, és van még 13 edző és egy technikai vezető, akiknek más címszóval kértek 90 százalékos fizetéstámogatást.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):