A Pannon Lapok lezárta a vizsgálatot, fejek hullottak a meghamisított Orbán-interjú miatt

december 28, 2016

Az ominózus december 24-i lapszám. Fotó: 444 

A Pannon Lapok Társasága lezárta a belső vizsgálatát a cikkhamisítási ügyben. Megállapították: belsősök fűszerezték meg Orbán Viktor karácsonyi interjúját olyan mondatokkal, amelyeket nem a miniszterelnök mondott. Öt embert már korábban menesztettek. Az egyik munkatárs a 444-nek azt mondta: pert indítanak a kiadó ellen.

Öt embert rúgtak ki (eddig) a meghamisított Orbán-interjú miatt. Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, olyan mondatok kerültek a Fejér Megyei Hírlap karácsonyi számában megjelent interjúba, amiket nem a miniszterelnök mondott. Az egyik például úgy hangzott:

„… mi kikértük az emberek véleményét, BÁR NEM ÉRDEKELT MINKET”,

egy másik pedig úgy, hogy:

„… és az ápolónők bérét 2017-ben és 2018-ban is folyamatosan emeljük. A KÓRHÁZI HULLÁK SZÁMA IS EMELKEDIK.”

A Pannon Lapok Társasága (PLT) azonnali hatállyal felmondott Németh F. Bernadettnek, a veszprémi Napló főszerkesztőjének, Zajácz D. Zoltánnak, a Fejér Megyei Hírlap digitális főszerkesztőjének, valamint Hajnal Csillának, a lap felelős szerkesztőjének és Klecska Ernő lapszerkesztőnek. A veszpremkukac.hu portál szerint Földesi Gábornak, a veszprémi Napló digitális menedzserének is mennie kellett.

A felmondások oka a lap hitelének rontása és hanyagság.

A 444-nek az egyik kirúgott munkatárs azt mondta, korábban munkáltatói utasítást kaptak arról, hogy szerkesztés nélkül át kell venniük tulajdonosuk, a Mediaworks anyagait. Szerinte 23-án valaki tíz perccel a nyomdába küldés előtt lépett be az egyik szerkesztő gépéről a rendszerbe, és az egyik korrektor profiljából hajtotta végre a módosításokat. Hozzátette: ez egy bonyolult rendszer, érteni kellett hozzá, hogy ne legyenek észrevehetőek a hozzáírt mondatok.

Ahogyan azt már föntebb írtuk, a lapok munkatársainak a lap hitelének rontása és hanyagság miatt mondtak fel, bár egyikükre sem sikerült rábizonyítani, hogy közvetlenül közük lenne az akcióhoz. Az egyik kirúgott munkatárs a 444-nek azt mondta, munkaügyi pert fognak indítani a kiadó ellen.

Mindeközben a Pannon Lapok Társasága is végzett a belső vizsgálattal, és ők is arra jutottak, hogy

belsős munka volt az interjú meghamisítása.

„A szerkesztőségi rendszer automatikusan elmentett, bizonyító erejű adataiból, az adott időpontban a belső hálózattal kapcsolatban állt gépek informatikai vizsgálatából, valamint a lehetséges érintett munkatársak meghallgatása alapján megállapítható volt, hogy a cikkhamisítás hátterében belső munkatársak állhattak” – írták, hozzátéve, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek a rendőrségen.

A PLT közölte továbbá, hogy „az érintett főszerkesztőket a vezetői felelősség miatt, a felelős szerkesztőt és a lapszerkesztőt pedig munkakörben elkövetett gondatlan munkavégzés miatt tisztségükből felmentették, munkaviszonyukat azonnali hatállyal megszüntették. Elbocsátották azt a munkatársat is, aki a cikk módosításával közvetlenül kapcsolatba hozható”.

A cég az MTI-hez eljuttatott közleményében elnézést kért az érintettektől. „Az ügyvezetés a cikkhamisítást megengedhetetlen sajtóetikai vétségnek tartja, amelynek kiindulópontja egyértelműen egyéni akciónak tekinthető. A felelősség gyors megállapítása a cég kiváló belső informatikai rendszerének volt köszönhető. A PLT mindent megtesz azért, hogy a jövőben hasonló eset többé ne történhessen meg a lapcsoportnál” – hangsúlyozták.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):