Paralimpia: Csonka András ezüstérmes

szeptember 14, 2016

Csonka AndrásAz ezüstérmes Csonka András. Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

Az asztaliteniszező Csonka András ezüstérmet nyert az S8-as kategória versenyében a riói paralimpia keddi versenynapján.

Csonka András kedden megszerezte a magyar küldöttség nyolcadik érmét a riói paralimpiai játékokon.

A magyar sportoló a címvédő kínai Csao Suajjal játszott a döntőben. Az első szett hamar elment, majd a másodikban, a kínai 6-4-es vezetésénél Aranyosi Péter edző időt kért, ám sajnos hiába: nem használtak a jó tanácsok. A folytatásban is az ázsiai játékos irányított, így tíz perc elteltével már 2-0-ra vezetett. A harmadik játszma sem hozott fordulatot, Csao néhány perc elteltével öt meccslabdához jutott, és bár Csonka ezek közül négyet hárított, az ötödiket már nem tudta, így 3-0 lett a találkozó végeredménye.

„Egyáltalán nem vagyok csalódott, örülök az ezüstéremnek. Alig hibáztam, szervát sem rontottam, ami nagy szó. Úgy éreztem, jól ment a játék, reggel, amikor felkeltem, akkor is úgy éreztem, meglehet a győzelem, de ma jobb volt a kínai” – nyilatkozott a döntő után a negyedik paralimpiáján szereplő magyar játékos. Hozzátette: tavaly egy németországi versenyen legyőzte mostani ellenfelét. „Ő speciális kínai softtal játszik, kicsit másképpen jön az ütőjéről a labda, ezt próbáltuk lemodellezni a bemelegítésnél, de még ahhoz képest is kicsit másként jött a labda” – jegyezte meg Csonka.

Csonka AndrásCsonka a döntőben. Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

A 27 éves magyar sportoló oxigénhiánnyal született, emiatt a jobb karját csak nagyon korlátozottan tudja használni. Sérülése miatt Csonka nem kézből, hanem ütőről szervál, akárcsak döntőbeli ellenfele, akinek hiányzik a bal karja – írja beszámolójában az MTI.

Aranyosi Péter – az ép férfi válogatott szövetségi kapitánya – azt mondta Csonka Andrásról, azért is nagy dolog, amit elért, mert ő szinte a legsérültebb a kategóriájában, és háromszor annyit kell dolgoznia a sikerekért, mint a többieknek.

Csonka szerdától csapatban is szerepel Zborai Gyulával: ott az a céljuk, hogy bekerüljenek a legjobb négy közé.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):