A Párbeszéd Magyarországért egyetért egy fideszes politikussal 

július 22, 2016

Rogan1Nem Rogán a fideszes, akivel egyetért a PM, de az ügy vele kapcsolatos. 

Az ellenzéki párt talált egy ügyet, amiben egyetért egy fideszes politikussal.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, Portik Tamás egykori milliárdos vállalkozó terhelő vallomást tett Rogán Antalra a propagandaminiszter és Juhász Péter között zajló személyiségi jogi perben, ami azért kezdődött bő egy évvel ezelőtt, mert az Együtt alelnöke bűnözőnek nevezte a Fidesz politikusát.

Portik azt állította, hogy tízmillió forintnyi eurót adott át az akkor még az V. kerület polgármestereként tevékenykedő Rogánnak. Egy másik ügy kapcsán is súlyos vádak érték a tárcavezetőt.

A Budapest Beacon ugyancsak beszámolt arról, hogy a vallomás után Révész Máriusz frissen kinevezett kormánybiztos a Képviselői Irodaházban újságíróknak azt mondta: a hatóságnak ki kell vizsgálni mindazt, amit Portik mondott. Enélkül a propagandaminiszter hiába mondana bármit, azt az emberek jelentős része nem hinné el – jegyezte meg.

„A Párbeszéd Magyarországért (PM) egyetért Révész Máriusszal: Rogán Antal iránt nincs többé közbizalom, ezért azonnal távoznia kell a kormányból!” – írja csütörtöki közleményében az ellenzéki párt. „A sajtó elől való állandó menekülés, valamint a közbizalom elvesztése pedig nem teszik lehetővé miniszteri feladatai ellátását. Rogán Antal illegitimmé vált arra, hogy köztisztséget töltsön be, ezért ha nem mond le, akkor a miniszterelnöknek kell menesztenie” – magyarázzák.

Rogán az utóbbi hetekben meglehetősen keveset mutatkozott nyilvánosan, ám a szerdai kormányülés szünetében sajtótájékoztatót tartott (ami egyébként nem volt előre bejelentve – a szerk.), amelyen a menekültekkel riogató kormánypropagandát igyekezett elhadarni, de aztán kénytelen volt Portik-ügyben is mondani valamit. Azt mondta: bűnözők vádjaival nem foglalkozik.

A hvg.hu újságírója ezután szóba hozta, hogy Zuschlag János szavaival akkor mégis miért foglalkoztak (az egykori szocialista képviselőt hat év börtönbüntetésre ítélték csalásért – a szerk.) , amikor a kormány egyik politikai ellenlábasát, Pukli Istvánt vádolta. Azt mondta, hogy erre már végképp nem kíván reagálni. Az orgánum munkatársa még további kérdésekkel igyekezett sarokba szorítani Rogánt, ami tulajdonképpen sikeresnek bizonyult, a kormánypárti politikus ugyanis nem reagált érdemben.

Csütörtökön az is kiderült, miszerint 2016. október 21-ig, vagyis újabb három hónappal meghosszabbította a Fővárosi Főügyészség a belvárosi ingatlanügyek miatt 2015 eleje óta folyó nyomozást. Ez valahol egyébként érthető, hiszen a két ügy egy ponton nyilvánvalóan összeér: a Juhász kontra Rogán személyiségi jogi per kimenetele, és az abban bizonyított vagy cáfolt vádak nagyban befolyásolhatják az ingatlanügyekkel kapcsolatos nyomozás kimenetelét is.