PDSZ: a gyerekek számára nem az a legfontosabb, hogy buzgó keresztények legyenek

november 28, 2016

Mendrey LászlóMendrey László

A gyerekek számára nem az a legfontosabb, hogy buzgó keresztények és jó hazafiak legyenek, sokkal inkább az, hogy nyugodt, szeretetteljes légkörben, kiegyensúlyozott, megbecsült és jól felkészült pedagógusok tanítsák őket – így reagált a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke Lázár János múlt heti nyilatkozatára.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, Lázár János kancelláriaminiszter a mezőtúri református kollégium felújított ókönyvtárának pénteki átadásán egyebek mellett azt mondta: a kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle. „Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető”, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját – magyarázta.

Lázár János – néhány évszázadot, és sok millió állampolgárt figyelmen kívül hagyva – könnyedén siklott át egy olyan Európa, s benne hazánk sorsát meghatározó elven, mint a szekularizáció (az állam és az egyház szétválasztása – a szerk.) – reagált Lázár szavaira Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke vasárnap esti közleményében. Az állam és az egyház szétválasztásának gyakorlata a polgári demokráciákban axióma, azaz alapigazság – tette hozzá.

Mendrey szerint ettől persze még nem vitatható az egyház szerepének fontossága, s nem kérdőjelezi meg senki az egyházi iskolák működésének létjogosultságát. Ezek az intézmények jelentős szereplői az oktatásnak, ugyanakkor „nem válhatnak a legfontosabbá!” Az állam kiemelt feladata iskoláinak támogatása úgy a fenntartás, mint a működtetés terén, s olyan nemzeti alaptanterv megalkotása, mely a vallás értékeinek felmutatása mellett „prioritásként” kezeli a világi értékrend bemutatását – hangsúlyozza a PDSZ elnöke.

A miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozata ráadásul ellentétes – az általa minden bizonnyal megszavazott – Alaptörvénnyel és nemzeti köznevelési törvénnyel is – hívja föl a figyelmet közleményében Mendrey. Ezek egyértelműen szabályozzák a szabad iskolaválasztás és a szabad vallásgyakorlás kérdését csakúgy, mint az állami és önkormányzati intézmények feladatait.

Lázár János súlyos hibája, hogy nem tudja kik az oktatás legfontosabb szereplői. Segítünk: a gyerekek… Nekik nem az a legfontosabb, hogy buzgó keresztények, jó keresztyének és jó hazafiak legyenek. Sokkal inkább az, hogy nyugodt, szeretetteljes légkörben, kiegyensúlyozott, megbecsült és jól felkészült pedagógusok tanítsák őket olyan iskolákban, olyan tananyagot, melyek megfelelnek az adott kor – most éppen a 21. század – kihívásainak. Így válhatnak boldog, sikeres hazájukat szerető felnőtté.

– így a PDSz elnöke.

Magyarország elemi érdeke, hogy ezek a gyerekek iskolai tanulmányaik eredményeként „EMBEREK legyenek. Így, csupa nagybetűvel. Tökéletesen mindegy, hogy milyen a világnézetük. Legyenek istenhívők, vagy éppen ateisták” – zárja gondolatait Mendrey László.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):